Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 17 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ipari komposztálás környezetszennyező?

  • 2007. július 14.
  • humusz

Nem feltétlenül olyan környezetbarát az ipari komposztálás, mint ahogyan a legtöbben gondolják - derült ki brit kutatók vizsgálataiból. Nagy léptékben alkalmazva ugyanis a szerves hulladékot felfaló férgek jelentõs mennyiségû üvegházhatást okozó gázt bocsátanak ki. 

 


Az Open University tudósai szerint az ipari léptékben folytatott komposztálás kibocsátása a nagy szemétlerakókéval azonos nagyságrendű is lehet.

Ennek magyarázata, hogy a komposzttelepekben élő férgek a szén-dioxidnál erősebb üvegházhatással bíró nitrogén-oxidokat és metánt termelnek.

A kutatásban résztvevő Jim Frederikson emlékeztetett arra, hogy németországi vizsgálatok szerint a talajból származó nitrogénoxidok harmada a férgek gyomrából származik.

A kérdésnek azért van nagy jelentősége Nagy-Britanniában, mert a kormány 2010-re 40 százalékkal akarja növelni a komposztált hulladék mennyiségét, 2015-re pedig 45 százalékkal.

A férgek természetes úton jelennek meg a vidéki komposztáló halmokban, de egy ideje olyan komposztáló dobozokat is kínálnak, amelyekben eleve benne vannak, és akár egy erkélyen is lehetővé teszik a komposztálást.

Jim Frederikson hangsúlyozta: alaposan körbe kell járni a problémát, mielőtt hatalmas méretekben állnának rá a komposztálásra.

A férgek nagyon jó minőségű komposztot állítanak elő, ráadásul a hulladékot sem kell elszállítani, ami kíméli a környezetet. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a lerakás és a szemétégetés mellett a komposztálás is bocsát ki üvegházhatású gázokat - tette hozzá.

 

 

Forrás: STOP/InfoRádió