Hírek téma szerint
Nemcsak a szabálytalan szeméthegyekkel szemben lépne fel az új hulladékhivatal, de némiképp szabályozná az eddig igencsak önkényesen intézkedő állami kukaholdingot is – tudta meg a Népszava.
A magyarországi tévépremier (június 7.) előtt a Humusz Szövetség újból elérhetővé teszi a THE STORY OF PLASTIC című dokumentumfilmet! Természetesen most is a magyar felirattal tudjátok megnézni május 21-24 között.
Január elsejétől betiltaná Magyarországon az egyszer használatos műanyag italpoharak, valamint a könnyű és nagyon könnyű, ezen belül a biológiailag lebomló műanyagból készült hordtasakok forgalomba hozatalát az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Május 20-áig van lehetőség rendelkezni az SZJA 1% felajánlásról. A 25 éves Humusz Szövetség közhasznú civil szervezetként jogosult ennek fogadására. Megköszönjük, ha támogatod a szervezet működését adód 1%-ával! Adószámunk: 18529904-1-43
A MÁV április végéig országszerte 745 tonnányi - a fővárosi vasúti területekről megközelítőleg 480 tonna, a vidékiekről pedig 265 tonna - jogszerűtlenül elhelyezett hulladékot szállíttatott el, amire eddig több mint 38 millió forintot fordított - közölte a MÁV kedden az MTI-vel.
Ha a kávéimádók táborát erősíted, ezért elképzelhetetlen számodra a reggel egy finom, erős kávé nélkül, akkor talán eljátszottál már a gondolattal, hogy mit is kezdhetnél a kávézaccal ahelyett, hogy a kukába dobnád.
A megváltozott munkaerőpiaci helyzetnek betudhatóan elkezdték feltölteni a már régóta meglévő szabad pozícióikat a hulladékgyűjtési és -szállítási közszolgáltató cégek - erről a trendről számolt be a Világgazdaság érdeklődésére az állami Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) és a fővárosi FKF Nonprofit Zrt. (FKF) is.
Amikor sampont választunk, nem csak az dől el, mennyire lesz fényes, jól ápolt és illatos a hajunk. A samponon áll az is, mennyivel szaporítjuk a többszáz évig nem lebomló műanyaghulladék mennyiségét Földünkön. Csatlakozz Öko-hajmosás kihívásunkhoz, teszteld velünk, milyen ritkábban, szilárd samponnal vagy samponszappannal hajat mosni! Ha a TVE támogató tagja vagy szupertagja vagy, a szilárd sampont akár ajándékba is kaphatod!
Széles körű lehetőségek rejlenek a gazdaság környezetileg is fenntartható újraindításában a koronavírus miatti járványhelyzetet követően a Magyar Nemzeti Bank (MNB) konzultációs felhívására beérkezett javaslatok szerint – közölte a jegybank az MTI-vel.
Az Európai Bizottság 2019 decemberében - több mint 27 ezer uniós állampolgár, köztük több mint ezer magyar állampolgár megkérdezésével - Eurobarométer felmérést végzett, melyben azt vizsgálták, hogyan viszonyulnak az európai állampolgárok a környezethez. Az eredmények március végén láttak napvilágot
Papírfecske hajtogatás, a madár-konyha menüsora, az erdei gyógynövények titkai, erdei kabalák készítése – csak néhány téma az erdészeti erdei iskolák május 10-én, a Madarak és fák napján kezdődő, az Agrárminisztérium támogatásával megvalósuló online programjából.
2020. február elején találkozott először személyesen a Plastic Free Heroes c. Erasmus+ projektben részt vevő nemzetközi szakértő gárda - a munka azóta is folyik.
Megjelent a Civil Társadalom Európai Stratégiája a Fenntartható Textíliákért, Ruha-, Bőr- és Cipőviseletért
Az eldobható kultúra helyett tiszta, zöld és takarékos gazdaság kell! Sok a mikroműanyag-részecske a Dunában, és kimutatható a budapesti csapvízben is – állapította meg a Greenpeace legújabb vizsgálata. A korábbi felmérések az ásványvizek mikroműanyag-szennyezettségét is kimutatták. A mostani eredményekkel még egyértelműbbé vált: ki kell vezetni az egyszer használatos műanyagokat és helyettük a sokszor használatos termékeket és a betétdíjas rendszereket kell visszahozni.
Az Európai Unió épületeinek közel háromnegyede energiapazarló.