Az ivóvizünk egyelőre nincs veszélyben, de folyóinkban már ott van a mikroműanyag
Hússzor annyi mikroműanyagot juttat a szervezetébe egy évben, aki csapvíz helyett kizárólag palackozott termékeket iszik. A magyar ivóvízbázis egyelőre nincs veszélyben, de a hazai folyók közül a Felső-Tisza nemzetközi összehasonlításban is súlyosan szennyezett, míg Budapestnél egy-egy pontminta adataiból az látszik, hogy ötödével emelkedik a szennyezés a város alatti szakaszon. A műanyagokkal együtt olyan egészségre káros adalékanyagok is megjelennek vizeinkben, amelyeknek a veszélyeire az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is felhívta a figyelmet – ezért még inkább aggasztó, hogy jelenleg sem rendszeres mérések, sem ezekre épülő egészségügyi kockázatelemzés nem készül, ahogy nincs szó a szennyezés lehetséges mérsékléséről sem. A vízhálózatban használt anyagok, csövek kopása is szennyezőforrásnak tekintendő, ennek mértékéről sem ismerünk még átfogó hazai kutatást - olvasható a Másfélfok cikkében.
Mikroműanyagnak az 5 mm-nél kisebb plasztikdarabkákat nevezzük. Akad köztük olyan, amelyet már eleve ilyen méretben gyártanak le (pl. kozmetikai termékekben található mikrogömbök, csillámok), mások pedig nagyobb műanyag termékek aprózódása, roncsolódása révén jönnek létre. Ennek megfelelően a nagyobb mikroműanyag-darabkákat akár szabadszemmel is észrevehetjük, a kisebbek azonban csak mikroszkóp alatt láthatók.
A mikroműanyagok problémájával már egy korábbi cikkben szó esett arról, hogy ezek a szennyezőanyagok mindenhol egyre növekvő mennyiségben fordulnak elő a levegőtől kezdve vizeinken át a talajig. Az is bizonyos, hogy egyre nagyobb mértékű egészségügyi és környezeti kockázatot jelentenek. Bár átfogó felmérést egyelőre nem publikáltak hazai vizeink mikroműanyag-szennyezettségéről és annak trendjeiről, egy-egy adat már rendelkezésre áll.
Mennyit iszunk meg belőle és mi bajunk lesz tőle?
A mikroműanyagok egészségügyi hatásainak becslése igen komplex feladat, hiszen nem egyetlen anyagról, hanem anyagok egy csoportjáról kell(ene) megmondanunk, hogyan hatnak a szervezetünkre. Más lehet a hatás, hogyha belélegezzük és más, ha a táplálékkal együtt fogyasztjuk el őket. Ha kimondottan az ivóvízben lévő mikroműanyagok hatásait szeretnénk feltérképezni, akkor sem elegendő magának a mikroműanyagnak a jelenlétét vizsgálni, hanem a belőle kioldódó adalékanyagok, illetve az előállításukhoz felhasznált ún. monomerek maradványait is detektálni kell.
A WHO eddig öt ilyen vegyületre javasolt határértéket az ivóvízben: akrilamid, epiklórhidrin, 1,4-diklórbenzol, sztirol, valamint vinil-klorid.
Ezeknek az anyagoknak a jelenlétét egyébként már a vízhálózatba beépíthető termékek engedélyeztetése során vizsgálják, vagyis olyan műanyagot nem lehet erre a célra felhasználni, amelyből ezeknek a vegyületnek jelentős mennyisége oldódhat ki. Egy nemzetközi tanulmány szerint: éves szinten 90 000 darab mikroműanyag részecskét visz be a szervezetébe az, aki csak palackozott italokat fogyaszt, ezzel szemben aki csak és kizárólag csapvizet iszik, az csupán 4000 műanyag darabkát „iszik meg.”
A cikk folytatását ide kattintva tudjátok elolvasni...
