Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 3 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szelektív hulladékért adnak buszjegyet egy román városban

  • 2021. május 26.
  • Viktor
Szerző: 
Viktor

Konstanca városa az első Romániában, ahol a tömegközlekedés ellenértékét szelektíven gyűjtött hulladékkal lehet kiváltani – írja az Impact.ro. A tengerparti városban indul a “Váltsd meg a jegyed egy PET-palackkal” („Schimbă PET-ul cu biletul”,) kampány, amely keretében a városi tömegközlekedési eszközökön utazók PET-palackokkal vagy alumínium dobozokkal fizethetnek a jegyükért – írja a Transindex.

Május 21-én egy előzetes akció keretében már a helyiek és a turisták három darab szelektíven gyűjtött, az említett kategóriába tartozó hulladék leadásával szállhatnak föl a buszokra. A programot a polgármesteri hivatal és az Act For Tomorrow szervezet kezdeményezte, és számos partnerrel közösen valósítják meg.

 

A három hulladékot a legforgalmasabb konstancai megállókban lehet a program önkénteseinél jegyre váltani. Minden begyűjtött hulladék újrahasznosításra kerül – ígérik a szervezők. A pilot akció eredményeitől függően a szervezők döntenek arról, megismétlik-e azt heti rendszerességgel, minden pénteken, a környezetvédelmi minisztérium Zöld Péntek kezdeményezéséhez csatlakozva.

 

Forrás: dontwasteit.hu