Hírek téma szerint
Miközben majd minden magyarországi hulladékégetõ nevéhez lakossági tiltakozó akciók és komoly környezeti kockázatok fûzõdnek, újabb nyolc nagy hulladékégetõ felépítésével számol a Környezetvédelmi Minisztérium. A sokat bírált Országos Hulladékgazdálkodási Terv, így fogalmaz: "nagyvárosok közelében megépíthetõ (...) legfeljebb 6 települési hulladékégetõ létesítése" a terv, amelyet további két veszélyes hulladékégetõ ötletével bõvít a dokumentum.
A helyzet azonban még ennél is rosszabb.
Túl vagyunk a naiv lelkesedés korszakán. Nem gondoljuk, hogy az Európai Unió irányelvei megoldást jelentenének a hulladékgazdálkodás súlyos problémáira. Ám ha követendõ példát találunk, szívesen adjuk közre.
A Fehérvári úti piacon piacon megszûnt a mosogatás, már csak mûanyag tányérba mérik a meleg ételt. Szerzõnk utánajárt az okoknak, és kiderült, hogy nem a piacfelügyelet és nem az ÁNTSZ áll a háttérben. Viszont lehet rájuk hivatkozni, ha akadékoskodnak a vevõk. Gadó György riportja.
A KukaBúvár Egyesület - az országos "Komposztálj!" kampányhoz csatlakozva - képzési programot hirdet komposztálni vágyó tagjai számára. A szervezet július 8-án tartandó egynapos képzésén érdekes témákat érintenek az elõadók.
A lakosság és az önkormányzat nyomására idõ elõtt be zárták a Chichago melletti Hinsdale kórházi égetõjét. A kórház igazgatója elmondta, azért zárták be idõ elõtt az égetõt, hogy fenntartsák a jó kapcsolatot a helyi közösséggel. “ 100 éve elfogadott tagjai és jó partneri vagyunk a helyi közösségnek. Ez a lépés ennek a hagyományak a folytatása”
A pénzesgyõri Pangea Egyesület is konkrét lépéseket tervez a házi komposztálás népszerûsítésének érdekében. A bakonyi szervezet jelenleg még minisztériumi támogatásra vár, de a szerzõdés megkötését követõen azonnal munkához lát.
Az egyik mobilgyártó már meg is tette a szabadalmi hivataloknál az elsõ lépéseket, ugyanis a szagos-telefon ötletét levédették. A gyártó elképzelése szerint a mobiltelefonok oldalában egy kisebb méretû tartály kap majd helyet, amelyek egyszerre több mintát is képesek lesznek eltárolni. Barátnõnk kedvenc parfümjének használatára még várnunk kell, ugyanis a pontos árakról és megjelenésekrõl még nincs információnk. [mobil.eval.hu]
A miniszterek elvben támogatják az újrahasznosítást, de az égetõmûvekkel kapcsolatban tétováznak.
A EU-tagállamok környezetvédelmi miniszterei ezen a héten kedden tárgyaltak a hulladékokról szóló uniós stratégia pontjairól. A Tanács keddi ülésén nem foglalt állást a Bizottság azon szándékával szemben, amely a hulladékégetõ mûveket hulladékhasznosító létesítményekké minõsítené.
Kísérleti jelleggel üzembe helyeztek egy alma-automatát a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskolájában. Az automata üzemeltetése nem várt sikereket eredményezett. A kisiskolások már az üzembe helyezést is nagy érdeklõdéssel figyelték és alig várták, hogy az elsõ almákat kivehessék a gépbõl. A gép derecskei piros almát ad ki, ami valószínûleg nagyon ízlik a gyerekeknek, hiszen napi 80 kiló fogy belõle.
Svéd kutatók megállapították, hogy a hagyományos kavics alapanyaghoz képest az utakba épített salak, komoly mértékben növeli a környezeti kockázatot. Az ilyen utak környezetében magas a klór, réz és a króm mennyisége, ami kihat az élõvilágra is, hiszen a króm és réz toxikus anyagok. A tanulmány megállapítja, hogy: ”a salak alapú utak csurgalékvizeit magas szennyezettségûnek kell minõsíteni”.
Komposztálással kapcsolatos kérdések megvitatására indított fórumot a Hulladék Munkaszövetség a www.humusz.hu weboldalon. A fórumon szívesen látunk mindenkit, aki tapasztalatokra, aggályokra, tanácsokra, ötletekre, kérdésekre kíváncsi.