Hírek téma szerint
Másfél évtizeddel ezelõtt Curtis Ebbesmeyer fürdõjátékokat szállított a Csendes-óceánon, egy konténer eltûnt, miután becsúszott a tengerbe. Tizenötévnyi világkörüli utazás után most Nagy-Britannia partjai felé tart csaknem 30 ezer gumikacsa.
A Tiszántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelõség most kiadott határozatában zöld utat adott a hajdúböszörménybe tervezett égetõnek, határozatba foglalta a környezeti hatástanulmány és egységes környezethasználati engedély benyújtását. Ugyanakkor a jogszabályban elõírtakon túl több mint húsz további kérdést is vizsgálnia kell a beruházónak. A hajdúböszörményi Zöld Kör és az égetõ ellen fellépõ többi civil szervezet együttesen kívánják megfellebbezni a Felügyelõség határozatát, annak szakmai hiányosságai miatt.
Június 21-22-én, a legnagyobb kánikulában körbeautóztuk Szlovákiát néhány szeméttelepért. A kívülálló talán így írta volna le megpróbáltatásainkat, de mi úgy éreztük, nagyon hasznosan töltjük az idõt. Demeter Zoli, a miskolci Zöld Akció Egyesület elnöke a Föld Barátai kassai szervezetével közösen szervezte az utat, amely a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósulhatott meg. Az észak-magyarországi civil szervezetek képviselõi és a kassaiak Magyarországon is folytatták útjukat, de mi most maradjunk Szlovákiában. Gadó György Pál és Balogh Emese élménybeszámolója
Környezetvédelmi szervezetek arra szólítják fel az EU környezetvédelmi minisztereit, hogy vessék el azt a tervet, amely szerint az égetést az ártalmatlanítás kategóriájából a hasznosítás kategóriájába kívánják sorolni. Ez a lépés a környezetkárosító égetést támogatná, erre pedig semmi szükség. Sajtóközlemény.
Ígéretes együttmûködés a szeméthalmok felszámolására
"Az nem fordulhat elõ, hogy másra költjük az adófizetõk pénzét!"- mondta Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter a Tiszta Magyarországért Bizottság ülésén június 22-én a HuMuSz Házban. A HuMuSz továbbra is mindent megtesz azért, hogy a felajánlott 1 %-okból az illegális hulladéklerakók felszámolása átláthatóan és hatékonyan történjen.
Összefoglalás
A jelenlegi szelektív gyûjtés és feldolgozás rendszere nem hatékony és nem kielégítõ, és ezen az ipar által javasolt fejlesztés nem fog érdemben változtatni. A nyilvánosságra hozott adatok nem megalapozottak, és arról sem vagyunk meggyõzõdve, hogy valóban teljesült-e eddig az ország hasznosítási kötelezettsége. A jelenlegi helyzet sem környezetvédelmi, sem hulladékgazdálkodási, sem fogyasztóvédelmi szempontból nem kielégítõ, ezért a civil környezetvédõk munkacsoportja alapvetõen egyetért a kötelezõ betétdíj bevezetésével. Természetesen belátjuk, hogy rengeteg tisztázandó és komoly vizsgálatokkal alátámasztandó kérdés van a betétdíjjal kapcsolatban, ezért a bevezetését nem szabad elkapkodni, az egyeztetéseket folytatni kell.
Vajon kiállja-e a palackozott ásványvíz a tudatos vásárló próbáját? A www.tudatosvasarlo.hu cikke.
Miskolcon 2007 elején többszintû komposztálási rendszer bevezetése kezdõdött el az önkormányzat támogatásával.
Lic. Paula Brufman (Greenpeace, Buenos Aires) a The Economist nyomtatott kiadásából (2007. június 7.)
1. rész: SZÖRNYEN sok szemét van.
2. rész: Az újrahasznosítás rövid története
3. rész: Szelektálás
4. rész: A Kína kérdés
A HuMuSz Házban pénteken 10 órakor összeül a Tiszta Magyarországért szektorközi bizottság, amely az illegális hulladéklerakás ellen kûzd. 13 órától sajtótájékoztató tartunk Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter részvételével.Lic. Paula Brufman (Greenpeace, Buenos Aires) a The Economist nyomtatott kiadásából (2007. június 7.)
1. rész: SZÖRNYEN sok szemét van.
2. rész: Az újrahasznosítás rövid története
3. rész: Szelektálás
Lic. Paula Brufman (Greenpeace, Buenos Aires) a The Economist nyomtatott kiadásából (2007. június 7.)
1. rész: SZÖRNYEN sok szemét van.
2. rész: Az újrahasznosítás rövid története
Lic. Paula Brufman (Greenpeace, Buenos Aires) a The Economist nyomtatott kiadásából (2007. június 7.)
1. rész: SZÖRNYEN sok szemét van.
Ahogy az újrafeldolgozás fontossága egyre nyilvánvalóbbá válik, egyre több kérdés merül fel ezzel kapcsolatban. Megéri az erõfeszítést? Mennyire mûködik? Az újrahasznosításra szánt hulladék végül kínai lerakókon végzi? Íme néhány válasz a kérdésekre Lic. Paula Brufman (Greenpeace, Buenos Aires) tollából. (A The Economist nyomtatott kiadása alapján - 5 részben)
A Zöld Kör és a Hajdúböszörményi Hulladékgazdálkodási Kft. (HHG) együttmûködésében valósult meg két szelektívgyûjtési program Hajdúböszörményben és a HHG mûködési területén.
Június 10 és 14 között a Deutsche Umwelthilfe nevû német környezetvédelmi szervezet meghívására a HuMuSz küldöttsége Németországban tanulmányozta az egyutas palackokra bevezetett kötelezõ betétdíjat. Az élmény még friss, a kimerültség még tart, de címszavakban máris összefoglalom a tapasztalatokat. Késõbb majd következhetnek az alapos szakmai elemzések.
Gadó György Pál írása