Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 16 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megegyezés születik az unió hulladékos szabályozásáról?

  • 2008. június 04.
  • humusz
Az európai parlamenti képviselõk és az EU tagállamok kormányai az 1975-ben született, hulladékokról szóló keretirányelv felülvizsgálatán dolgoznak.

Az európai parlamenti képviselõk és az EU tagállamok kormányai jó úton haladnak a mindkét fél számára elfogadható megállapdás felé - mondta kedden Caroline Jackson, a felülvizsgálat parlamenti jelentéstevõje.

Jackson egy hétfői informális megbeszélést követően közleményt adott ki . A két oldal megállapodásra jutott a hulladékmegelőzést illetően - mondta. Az ENDS értesülései szerint nem lesznek azonnali hulladékmegelőzési célok, de 2014-ben felülvizsgálják majd, hogy szükség van-e ilyen célokra. A Parlament a hulladéktermelés stabilizálását javasolta (2012-re a 2009-es szinten), de ezt a tagállamok környezetvédelmi miniszterei elvetették. (EED 09/05/08).

A kormányok képviselői arról is meggyőzték a parlamenti képviselőket, hogy egy, a melléktermékekről szóló definíciót iktassanak be a keretirányelvbe, a Parlament pedig a biológiailag lebomló hulladékokról szóló új cikkely elfogadását kezdeményezte (EED 13/02/07).

A kulcskérdés az volt, hogy mi legyen az uniós újrahasznosítási célokkal. A parlamenti javaslat szerint szelektív gyűjtésre alapozó célokat kellene teljesíteni 2020-ra a háztartási és az ipari hulladékok esetében is. Ehelyett a tagállamok egy sokkal gyengébb, 40%-os arány kitűzését ajánlották, ráadásul ezt is csak egy összesített értékként a „háztartási és egyéb eredetű" üveg, papír, fém és műanyag hulladékokra vonatkozóan (EED 28/05/08).

gepsor3_400A Miniszterek Tanácsa a hétfői megbeszélésen már 40 helyett 45%-ról beszélt, ugyanakkor ragaszkodtak ahhoz a megfogalmazáshoz, hogy „ a kormányoknak a célok elérése felé tett intézkedéseket kellene tenniük". Egyes környezetvédők szerint ez a megfogalmazás azt jelentené, hogy a célkitűzés nem lenne kötelező érvényű. Michael Warhurst (Föld Barátai) szerint a parlamenti képviselőknek és a kormányoknak is el kellene vetniük a születő megállapodást, és az egyeztetési folyamatot formális keretek között kellene folytatniuk idén ősszel.



Forrás: ENDS Europe DAILY 2555, 03/06/08

 

Caroline Jackson press release

Council position of 30 May

 

Korábbi hírek:

Az EU tagállamainak 2012-ig meg kell állítaniuk a hulladékmennyiség növekedését

A tagállamok gyengíteni akarják a célkitűzéseket

A tagállamok akadályozzák az újrafeldolgozás terjedését