Hírek téma szerint
Görög és holland búvárok két tonna hulladék halászhálót hoztak fel a tengerfenékről Görögország északi részén, ahol fenyegetést jelentettek a tengeri élővilágra, köztük a Földközi-tengeri csikóhalak ritka, veszélyeztetett fajaira.
Haladéktalanul szállítsák vissza a szemetet Kanadába! – ezt az utasítást adta ki Rodrigo Duterte, a Fülöp-szigetek elnöke.
Aki hivatalból minden nap azzal foglalkozik, hogy a közelgő klímakatasztrófát próbálja valahogy mérsékelni és késleltetni, annak nem ismeretlen az ezzel a tevékenységgel járó
Legalább is ezt ajánlja a Treehugger, amely az Egyesült Királyság éghajlatváltozási bizottságának kiadványát elemezte, és nem találta túl jó jelnek, hogy a környezettudatos közlekedés nagyjából csak az elektromos autókra való átállást jelentette. A szerzők azt kérdezik: mi a helyzet a jól bevált gyaloglással?
Rekordmagas látogatói számmal zárult a háromnapos esemény, ahol a természetfilmes szakma hazai és nemzetközi jeles képviselőinek elismerésén túl számos művészeti pályázat eredményére is fény derült.
A környezettudatos család témájából nem maradhat ki a gyermekek nevelésének témaköre sem. Hogyan lehet a környezet- és állatvédelem témáját az oktatásba becsempészni? Erre mutat példát június 5-én Lincoln Telma és Gacsó Anikó, a törökbálinti Földlakók Környezettudatos Suli alapítói.
Eddig áprilisban és novemberben lehetőség volt a zöldhulladék elégetésére. Most már nem lesz.
Az amerikai államok közül elsőként Washingtonban engedélyezték az elhunytak komposztálását a hamvasztások és a koporsós temetések "környezeti ártalmainak csökkentésére".
Hihetetlen mennyiségű étel megy a kukákba minden évben, miközben könnyen lehet, hogy a pazarlás helyétől nem messze valaki szívesen megenné a kárba menő élelmiszert. Ezen a problémán segítene három magyar gimnazista, akik innovatív megoldást találtak ki az ételpazarlás mérséklésére, ötletüket pedig már külföldön is díjazták.
A Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola egyike annak az öt iskolának, amely az Országos Iskolakert-fejlesztési Program Iskolakerti Alapozó Alprogram 2019 mentoráló hálózatának tagja lett, írja a Hajdú-bihari Napló.
Az Európai Unió által nyilvánosságra hozott adatok szerint rekordmennyiségű papírt és hullámkartont hasznosítanak újra Európában. Magyarország az átlag alatt teljesít.
2019. május 21-én hivatalosan is elfogadta az egyszer használatos műanyagok betiltását az Európai Unió általános ügyekkel foglalkozó tanácsa. Az új szabályok megtiltják az olyan eldobható műanyag termékek használatát, amelyek alternatív termékekkel helyettesíthetőek.
Nemrégiben jelent meg a magyar médiában egy cikk Mégsem olyan jó a környezetnek a vászonszatyor címmel. Sokan megdöbbentek, a szkeptikusok pedig bizonyítva érezhették igazukat, a dán tanulmányra hivatkozó írás ugyanis nagyjából azt állítja: nehéz olyan mennyiségben használnunk a nejlonzacskókat, hogy azzal többet ártsunk a környezetünknek, mint egy vászonszatyorral, pláne, ha biopamutból készült. Az információ minket is gyomorba vágott, ezért utánajártunk, valóban így van-e.
Ha már környezettudatosság és család, nem fura, hogy milyen ritkán hallunk férfiakat megszólalni a témában? A hétköznapok fenntarthatósága tényleg csak női illatban kapható? Mivel férfiszemszög nélkül koránt sem teljes a kép, május 29-én, a Zöld Kalandozások 4. előadásán Kozma Gergely, az Eco Punk Találkozó alapító főszervezőjének kezébe adjuk a mikrofont, hogy megtudjuk, létezik-e tudatosság szatyorvarrás, szappanfőzés és jóga nélkül.
Idén 29. alkalommal kerül megrendezésre a Zöld Civil Országos Találkozó. Ezúttal a fővárosban tevékenykedő szervezetek adnak otthont a rendezvénynek. Eddig példátlan módon, főszervező nélkül, közösségi összefogással jön létre a három napos találkozó, aminek célja a környezet- és természetvédelemben tevékenykedők számára szakmai és közösségi töltekezést adni.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2019. április 29-én, hétfőn tartotta „Jobb, ha el se dobod!” című szemétgyűjtési akcióját, melynek során több mint 12 ezren közel 1000 tonna út menti illegális hulladékot gyűjtöttek össze. A társaság bízik benne, hogy az akcióval már rövidtávon is sikerül szemléletváltást elérnie a notórikus szemetelőknél.
A texasi Dallasban lévő Paul Quinn Főiskola a csőd szélén állt. A dékán gyökeres változásban látta a megoldást. Miután az inézmény focicsapata folyamatosan rosszul teljesített, felparcellázta az iskola focipályáját.
A túlfogyasztás napja május 10-re esik Európában: “Ha mindenki úgy élne, mint az európaiak, a Föld éves tartalékai a mai nap kimerülnének.” – WWF Magyarország
A Biodiverzitás és Ökoszisztéma-szolgáltatások védelmével foglalkozó Kormányközi Platform (IPBES) globális felmérések alapján készült jelentése riasztó képet fest az élővilág állapotáról és a 2005 óta eltelt időszak pusztításairól. Arra figyelmeztet, hogy egymillió állat- és növényfajt fenyeget a kipusztulás közvetlen veszélye.
Az egyszer használatos műanyag zacskók azonnali betiltását sürgeti a német szövetségi kormány nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős minisztere.
A Greenpeace Magyarország úgy döntött, hogy kilép az Agrárminisztérium által fenntartott Növényvédelmi Bizottságból, mivel nem kíván asszisztálni az nagyipari mezőgazdasági lobbi, a vegyipar és a hatóság közösen hozott, a magyar termőföldet, magyar környezetet pusztító döntéseihez, a színvonaltalan vitákhoz.
Az ENSZ Egészségügyi Szervezete, a WHO 2014-ben hozta nyilvánosságra becslését arról, hány ember halhat meg évente a klímaváltozástól. Egy angliai elemzés szerint az évi 250 000 haláleset nagyon óvatos jóslat. Egymást erősítő visszacsatolások növelhetik az áldozatok számát, s ez eltörölhetik mindazt a fejlődést, amit a népegészségügy fejlődése terén a betegségek visszaszorításában ért el a nemzetközi közösség a huszadik században.
A Csomagolásmentes május 2019-ben ismét megrendezésre kerül a JÖN Alapítvány és a Háztartásom hulladék nélkül háziasszonyának, Tóth Andi szervezésében.
Mintegy 414 millió darab műanyag, köztük csaknem egymillió strandpapucs és -cipő árasztotta el az Indiai-óceánban található Kókusz-szigetek partjait kutatók becslései szerint.