Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 4 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már a Mount Everestet is ellepi a szemét

  • 2020. május 04.
  • Enikő
Határozatlan időre elhalasztják a koronavírus-járvány miatt a Mount Everest hulladéktól való megtisztítását.

A világ legmagasabb hegyén tonnaszám hever a szemét: használhatatlanná vált sátrak, csomagolópapírok, üres vizespalackok, sörösdobozok és oxigénpalackok, amelyeket a megfáradt hegymászók hagytak maguk után. Ezenfelül a nehezen megközelíthető helyen számos temetetlenül maradt holttest is van. A nepáli kormány ezért tavaly pénzt különített el egy tisztítóakcióra. Időközben azonban kétségessé vált, hogy mikor, illetve egyáltalán megvalósul-e a szemétszedés – mondta a nepáli turisztikai miniszter.

 

A nepáli kormány korábban úgy döntött, hogy a koronavírus terjedésének megakadályozásaként tavasszal nem engedélyezi a mintegy 8850 méter magas Mount Everest megmászását. A mostani döntéssel viszont a munka nélkül maradt több tízezer hegyi vezető és hordár a szemétszedéssel sem tud majd bevételhez jutni.

 

Nepálban eddig 75 fertőzöttet azonosítottak. Halálesetről nem tudni.

 

forrás: https://888.hu/okojobb/mar-a-mount-everestet-is-ellepi-a-szemet-4246625/