„A hulladékgazdálkodás alapelve a megelőzés”

Mikor lesz végre megelőzésen alapuló hulladékpolitika? – tettem fel a harcos kérdést a Vidékfejlesztési Miniszternek. Ángyán államtitkár úr válaszolt, mert Illés államtitkár úr akkor éppen úton lehetett a kolontári katasztrófa helyszínére.

Van, amiben egyetértünk, van amit a szavak játékának tartunk. Íme, a válaszunk.
A MAL Zrt. újabb bánya nyitását tervezi Nyirádon. Zöld szervezetek nyílt levélben fordultak Illés Zoltán államtitkárhoz, hogy akadályozza meg a vállalat további terjeszkedését.
Alulírott környezet- és természetvédő civil szervezetek most az emberek
egészségének megóvását, a sérültek gyógyítását, a károk elhárítását,
illetve a további károk megelőzését tartják a legfontosabbnak a
vörösiszap által elöntött településeken. Felhívják a lakosságot, a civil
szervezeteket, a vállalatokat, intézményeket, hogy a kormányzati
szervekkel közösen segítsék ezen feladatok mielőbbi megvalósítását.
Egyúttal együttérzésükről, szolidaritásuktól biztosítják az
érintetteket.
Illés Zoltán közelmúltban tett nyilatkozata alapján a jövő év elejétől meg kívánják szüntetni a jelenlegi koordináló szervezeteken alapuló begyűjtési és újrahasznosítói rendszert, a piacon egy állami kézben lévő hulladékügynökséggel fogják megoldani a fenti feladatokat. Azt is megtudtuk, hogy a jelenlegi rendszerből fakadó jelentős állami bevételkiesésre hivatkozva a termékdíj-mentességet eltörlik, kötelező lesz annak megfizetése.
Egy új magyar technológiával katalizátoros hőbontással nagy tisztaságú olaj állítható elő újrahasznosításra alkalmatlan műanyaghulladékból - adta hírül a
Továbbra sincsen érvényes hulladékgazdálkodási terve az országnak, és
egy darabig még nem is lesz. Már tavasszal látszott, hogy az előző
parlament nem fogja tárgyalni, így legalább újabb félévet csúszik a terv
elfogadása. Azóta megalakult az új parlament és felállt az új kormány.