A Hulladék Munkaszövetség álláspontja az új hulladékgazdálkodási rendszerről
Illés Zoltán közelmúltban tett nyilatkozata alapján a jövő év elejétől meg kívánják szüntetni a jelenlegi koordináló szervezeteken alapuló begyűjtési és újrahasznosítói rendszert, a piacon egy állami kézben lévő hulladékügynökséggel fogják megoldani a fenti feladatokat. Azt is megtudtuk, hogy a jelenlegi rendszerből fakadó jelentős állami bevételkiesésre hivatkozva a termékdíj-mentességet eltörlik, kötelező lesz annak megfizetése.
A HuMuSz mindenekelőtt – más érdekelt felekkel egyetértve - sérelmezi az egyeztetés teljes hiányát. A jelenleg tisztán piaci alapokon működő szelektív gyűjtési és újrahasznosítási rendszer legfőbb mozgatórugója, hogy a termékdíj alóli teljes mentességet lehetővé teszi az annak megfizetésére kötelezett gyártók számára, amennyiben azok egy, a termékdíj töredékét kitevő licenszdíjat megfizetve csatlakoznak egy koordináló szervezethez. Természetesen a koordinálóktól - rajtuk keresztül a kötelezettektől - cserébe elvárják, hogy üzemeltessék a begyűjtési és újrahasznosítási rendszert. Ezt azonban aligha kell "elvárni" tőlük, mert a begyűjtött hulladék szép summát ér a hulladékpiacon, vagyis anyagilag is érdekeltek benne. A koordináló szervezetek rendszere önmagában működőképes lehetne, ha a szervezetek tulajdonosai nem maguk a gyártók és hasznosítók lennének, és ha a koordináló szervezetek között nem alakulna ki versengés, mert ezek teszik üzleti kérdéssé a hulladékhasznosítást. Másrészt szükség van végre a termékdíjas szabályozás átláthatóvá tételére, egyszerűsítésére és szigorítására, legalább is arra, hogy a licenszdíj csak a tényleges begyűjtött hulladékmennyiség után adjon lehetőséget mentességre, ne az azt meghaladó kibocsátott mennyiségre. A jelenlegi és a tervezett rendszer végső célja az újrahasznosítás fokozása. Az uniós hulladék keretirányelv, és a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény alapján azonban a prioritások közt első helyen szerepel a hulladék keletkezésének megelőzése, ezt követi az újrahasználat (ld. betétdíjas csomagolások), ami kevesebb környezeti terheléssel jár, mint az újrahasznosítás. És csak ezek után következik környezetterhelési szempontból az újrahasznosítás. Pláne, hogy a hazai hulladék nagy része egyenesen exportra megy, ami ugyebár a szállításból eredő további környezetszennyezést is jelent. A jelenlegi rendszerben az újrahasznosítás a megelőzéshez és újrahasználathoz képest túlfinanszírozott, túlzottan ösztönzött, pedig az újrahasznosítás egy csővégi megoldás. A hulladékmegelőzés ma csupán hangzatos pr kampányok szintjén jelenik meg a gyártók részéről, hiszen az a fogyasztás mérséklését, a minőségibb, környezetbarátabb, vagyis magasabb önköltségű termékek választását eredményezné. Ez pedig egy forprofit vállalkozásnak nem lehet célja, mint ahogy a hasznot nem hajtó betétdíjas rendszert is sikerült kigolyózni és most már szinte csak az újrahasznosításhoz gyűjtik a kereskedők is a hulladékot. Az adóelkerülésen alapuló, kitekeredett rendszerben a - szintén koordináló szervezeti tulajdonosi státusszal bíró - hasznosítók kifejezetten ösztönzik a túlfogyasztást, hiszen az így keletkező többlethulladék végső soron többletbevételt eredményez. Ez az, ami miatt nem lehet tisztán piaci alapokon működtetni a hulladékgazdálkodást. A jövőben tervezett rendszernél nem látjuk, hogy a környezetvédelmi szempontból legkényesebb pontokon változás történne, ti.: - továbbra is az újrahasznosítást tervezik finanszírozni a termékdíjból, nem a megelőzést (hiszen államnak is a bevétel kell); - a befolyó termékdíj - ami eddig is adók módjára behajtandó köztartozás volt - a jövőben is a MÁK nagy közös kalapjába kerül mindenféle címkézés nélkül, vagyis követhetetlen az elköltése, még az is, hogy azt valóban újrahasznosításra költik-e. Arra vonatkozóan sem hallottunk semmilyen konkrét tervről, intézkedésről, hogy az állam ösztönözni kívánja a hulladékfeldolgozást és másodnyersanyagként való hazai felhasználását, pedig ezzel új munkahelyeket is lehet teremteni, a gazdaságot pedig egy új ágazat, új folyamatok erősíthetnék. Ezekből adódóan egyelőre csak azt érezzük, hogy a kiesett állami bevételek pótlásán van a hangsúly, kevésbé a környezetvédelmen. A kijelentő módban intézett antré után kérdéses, hogy vajon a monopol helyzetbe kerülő új hulladékügynökség hasonlóan magas lóról intézi-e majd a hulladékgazdálkodás ügyeit, kizárólag az állam érdekeit szolgálva, nem kérve ki senkinek a véleményét. Azt egyébként nem tartjuk reálisnak, hogy a jelenlegi több szereplős begyűjtési rendszert zökkenőmentesen fel tudná váltani néhány hónap alatt egy teljesen új monopólium. A tervben rejlő lehetőség, hogy a széttöredezett hazai hulladékgazdálkodást végre valóban országos szinten lehetne tervezni és kivitelezni, amire már évtizedek óta szükség lenne. Nem eseti helyi érdekek és piaci szereplők érdekei alakítanák a hulladékos ügyeinket. A mostani, nem jól működő rendszerrel szemben egy új meghozhatná azt a változást, aminek eredményeként a környezetvédelmi szempontok ismét hangsúlyt kaphatnának. Csak látnánk, hogy több is van mögötte, mint bevételszerzés. Javasoljuk a fent megosztott szempontok figyelembevételét, illetve úgy gondoljuk, hogy hatékony hulladékgazdálkodási rendszer - bárkinek is legyen a kezében : valóban nonprofit koordináló szervezeteknek vagy az államnak - akkor működhet megfelelően, ha a környezetvédelem elsődlegessége mellett abban megfelelő arányban tükröződnek a különböző érdekek, így a lakosság, a civilek, a szakmai, tudományos műhelyek, az állam, a hasznosítók és gyártók véleménye is.
