A világ elektromos szemete beborítja a kütyütemetőket

A lépés egy kísérleti projekt részét képezi, amelyet 2019 végére hajtanak végre, nagyszabású bevezetésére csak ezt követően kerülhet sor.
Az eldobható, egyszer használatos termékek gyártóit is be kell vonni a köztisztaság fenntartásának finanszírozásába Németországban – hangsúlyozta a szövetségi kormány környezetvédelmi minisztere egy hétfői nyilatkozatában.
A műanyag volt a legutolsó dolog, amire Gregory Weatherbee számított, amikor mikroszkóp alatt elemezte a coloradói Sziklás-hegységben gyűjtött esővízmintákat. Az amerikai kormányzati Geológiai Kutatóprogramban (United States Geological Survey, USGS) dolgozó kutató leginkább talajrészecskékre és ásványokra számított, ehelyett sokszínű, mikroszkopikus műanyag szálakat, szemcséket és szilánkokat talált.
Véget ért a 7. PET-kupa: a tiszai szemétszedő verseny 16, pillepalackból készült hajójának 320 önkéntese 8-10 tonna hulladéktól tisztította meg idén a Tisza Tivadar és Záhony közötti, 80 folyamkilométeres szakaszát.
Tizenhét hajóval indul szombaton a 7. Tiszai PET Kupa a Felső-Tiszán; a Tivadar és Záhony közötti, csaknem nyolcvan kilométeres szakaszon augusztus 3. és 11. között naponta több tonna, főként műanyag hulladéktól tisztítják meg a folyót és árterét a csapatok - közölték az MTI-vel kedden a szervezők.
A kiskörei vízerőműnél jártunk, hogy kiderítsük, hogyan kerülhet többtonnányi műanyaghulladék a Tiszába. Azelőtt csak képeken láttam hasonlót. A kiskörei duzzasztó környékén uszadékfa és vízi növények lepik el a vizet, közöttük akár több száz kilométert megtett, sértetlen PET-palackokkal - számol be cikkében az index.hu újságírója.
Kína újabban korlátozza a hulladékimportot, mert már nem akar a világ szemétlerakója lenni. A kínai tiltás a műanyagszemét-importra és az elektronikai hulladékok behozatalára arra kényszeríti a nyugati országokat, hogy új piacok felé mozduljanak. Főleg Ausztrália igyekszik előnyére fordítani a laza környezetvédelmi szabályozásokat, és az eddig Kínába küldött szemetet Thaiföld, Malajzia és Indonézia felé viszi.
Vízügyi, civil és vállalati együttműködés segíti a Tisza hulladékmentesítését, az évről-évre tapasztalható, ám idén rekordméretű szennyezés felszámolása legalább négy hónapot vesz majd igénybe – jelentette ki a témában tartott keddi sajtóeseményen az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója.