Megelőzés

Hiába a repohár, messze vagyunk még a műanyagmentes fesztiváloktól

  • 2019. július 30.
  • CsViki

A műanyagmentes júliusunk alatt nemcsak a boltban vagy otthon, mosogatás közben gyűlt meg a bajunk az egyszer használatos műanyagok mellőzésével, hanem szórakozás közben is. A nyári fesztivál– és koncertszezon közepén megpróbáltunk műanyag nélkül túlélni a fesztiválokon és koncerteken, találkoztunk csupa jó újítással, de azzal is, hogy a többször használatos repoharunk kifejezetten nem volt jó szívvel látott vendég.

Az iskola, ahol már ciki a PET-palack

  • 2019. július 29.
  • CsViki

Tóth Mária, tanítónő tizenhárom évvel ezelőtt rájött, hogy milyen varázserő van a kezében: hogy pedagógusként megadhatja azokat az alapokat a gyerekeknek, amik segíthetnek nekik felelősségteljes és tudatos felnőttekké válni, és megalapította az önkéntes diákokból álló ökomókusok csapatát, akik olyan környezetvédelmi feladatokat látnak el az iskola körül, mint a szelektív hulladékgyűjtés, a komposztálás vagy udvar rendben tartása.

Nyílt levél az Aldinak, a Lidlnek és a Sparnak: legyenek pálmaolajmentes polcok

  • 2019. július 29.
  • Csilla

Nyílt levelet írt a TVE a Szókimondóka készségfejlesztő programmal, a Humusz Szövetséggel, a Jane Goodall Intézettel és a Felelős Gasztrohőssel az Aldinak, Sparnak, Lidlnek, felszólítva őket arra, hogy árulják külön polcokon a pálmaolajmentes termékeiket, így állva ki az esőerdők irtása ellen.

WWF: Hétfőre elfogynak a Föld éves erőforrásai

  • 2019. július 24.
  • Abigail

Budapest, 2019. július 23. - Évről évre egyre hamarabb jön el a Túlfogyasztás Világnapja. Tavaly még augusztusra esett ez a nap, idén azonban már kevesebb mint 7 hónap alatt elhasználjuk a Föld egy évre elegendő erőforrásait - vagyis innentől kezdve a Föld csupán hitelez nekünk. Nincs még egy bolygónk, aminek az erőforrásait használni tudnánk.

Négy magyar nő a bolygóért

  • 2019. július 24.
  • Abigail

Lassan mindannyian a bőrünkön érezzük, hogy a környezettudatosság nemcsak divat, hanem olyan kihívás, aminek jobb, ha legalább megpróbálunk megfelelni. De mekkora valójában a baj, mik a neuralgikus pontok Magyarországon, és mit tehetünk első körben a katasztrófa elkerülésére? Négy nőt kerestünk fel itthon, akik nap mint nap ezekre a kérdésekre kutatják a helyes válaszokat. 

A teljes, eredeti cikk az írás végére kattintva tekinthető meg.

RePityke : egy márka, ami hulladékokból készít egyedi termékeket

  • 2019. július 24.
  • Abigail

A hónap nagy kihívása a műanyag elhagyása, de legalábbis annak minimalizálása a mindennapjainkban. A műanyagmentesség azonban csak egy kis része a fenntarthatóságnak, mondhatni, a nulladik lépés a környezettudatosság felé vezető úton. Emellett még jó pár dolog van, amire érdemes odafigyelni, ha tényleg komolyan gondoljuk az egészet. Ilyen sarkalatos pont az öltözködés és a divat. Szántó Eszter írása.

 

#reducefoodwaste – A megmenthető élelmiszer

Időpont: 
2019. szeptember 11. 08:30 - 14:00
Helyszín: 
Budapest, Hotel Benczúr
A STREFOWA projekthez kapcsolódó konferencia az élelmiszerhulladék megelőzéséről és kezeléséről

A STREFOWA (Strategies to Reduce and Manage Food Waste – Stratégiák az élelmiszerhulladék csökkentésére és kezelésére Közép-Európában) nemzetközi program a legjobb megoldásokat keresi az élelmiszerhulladék keletkezésének megelőzésére és visszaszorítására, valamint a hulladék kezelésének legjobb módjaira. A kezdeményezés három éve indult útjára az Európai Unió támogatásával.

A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. öt közép-európai ország szervezeteivel (Ausztria, Csehország, Magyarország, Olaszország és Lengyelország) közösen vesz részt a projektben, amelyben a Bay Zoltán Kutatóintézet partnereként a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. is részt vesz. Read more about #reducefoodwaste – A megmenthető élelmiszer

További információ: 
kszgysz.hu
Rovatok: 

Oldalak