Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 5 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hiába a repohár, messze vagyunk még a műanyagmentes fesztiváloktól

  • 2019. július 30.
  • CsViki

A műanyagmentes júliusunk alatt nemcsak a boltban vagy otthon, mosogatás közben gyűlt meg a bajunk az egyszer használatos műanyagok mellőzésével, hanem szórakozás közben is. A nyári fesztivál– és koncertszezon közepén megpróbáltunk műanyag nélkül túlélni a fesztiválokon és koncerteken, találkoztunk csupa jó újítással, de azzal is, hogy a többször használatos repoharunk kifejezetten nem volt jó szívvel látott vendég.

Csak sör, de az bármennyi

Az idei fesztiválszezon újítása volt, hogy az általunk látogatott fesztiválok szinte mindegyikén bevezették a repohár-rendszert. Az egyszer használatos műanyagpohár kiküszöbölése igencsak időszerű volt, viszont akadtak azért ezzel is problémák jócskán:

  • sok helyen ez csak a söröskorsót váltotta fel, ritkán a fröccsös poharakat is;
  • ha az ember nem egy darab repohárral járkált mindenhova, akkor a fesztiválszezon végére egy rakat repohár marad a nyakán;
  • hiszen volt, ahol csak megvenni lehetett őket, de visszaváltani már nem.

Nem egyszer lehetett látni pultosokat azon bizonytalankodni, hogy más fesztivál poharába csapolhatják-e a sört a vendégeknek. Ahogy nem egyszer bizonytalanodtunk el mi magunk is – például azzal kapcsolatban, hogy mit is lehet inni egy fesztiválon, ha csak repoharunk van. A válasz, hogy főként sört és szódát, az üdítők mindegyike PET palackozott, kimérős italokkal csak elvétve találkozni (igaz ez az ásványvízre is, de az még pótolható a fröccsszódával és csappal). Hasonlóképp a felesekre sem találtunk sehol alternatívákat, falakba viszont ütköztünk: volt, ahol hiába kértük, nem öntötték műanyagpoharak helyett repoharunkba a töményt.

Egyedül a V4-en nem találkoztunk repohárral, itt azonban a magunkkal vitt repohárba örömmel csapoltak nekünk, volt pult, ahol meg is dicsérték. Ezzel szemben Little Big koncerten például már kevésbé dobbant meg így a műanyagmentes szívünk: ahogy azt már itt is leírtuk, a Budapest Parkban a bejáratnál elkobozták a repoharat, illetve a kulacsot is arra hivatkozva, hogy műanyagot nem lehet bevinni. Mármint oda nem lehet bevinni, ahol bent – a dobozos söröket leszámítva – mindent egyszer használatos műanyagpohárba kaptunk.

A cikk folytatását az index.hu-n olvashatjátok.

 

Forrás: index.hu

Szerző és fotó: Molnár Réka