Szakmai cikkek

Mechanikai-biológiai kezelés

Hazánkban köztudottan igen szűkösek a szabad lerakó-kapacitások, s nem árt pár évre előretekinteni, amikor a tovább nem korszerűsíthető, betelt lerakók működési engedélye többé már nem lesz meghosszabbítható. A hulladékok szelektálása nagyjából kezd beindulni  ezt az ISPA- és Kohéziós Alap pályázatok immár feltételként is szabják, és a hulladékgazdálkodási törvény szerint a biológiailag lebomló anyag mennyiségét is csökkenteni kell, sőt előkezelés nélkül hulladék nem is rakható le ezután. A Profikomp Kft. egy új hulladék előkezelési módszerrel, a biológiai szárazstabilizálással próbálja meg csökkenteni a deponált hulladékot.

Egy regionális lerakó kálváriája

Az Északkelet-Pest Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás 99 Pest és Nógrád megyei település számára kíván lerakót építeni 3,3 milliárd forint európai uniós támogatással. Korábban Kosd, Püspökszilágy, Sződ, Kartal, Keszeg, Verseg, Hévízgyörk és Romhány lakói mondtak nemet. Bár Valkó lakosai a tavaly decemberi népszavazáson igent mondtak, ott mégsem történik beruházás, mivel február végén a Társulás vezetése elfogadta a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatóságának javaslatát. Eszerint a hulladékproblémát a már meglévő hulladéktárolók (Gödöllő és Nógrádmarcal) bővítésével és korszerűsítésével oldanák meg.

Égetők Franciaországban

A hulladékégetés minden szigorú technikai szabályozás ellenére az EU tagállamaiban is problémát okozhat. Nem véletlen, hogy a hulladékégetők ellen a franciaországi zöldek is (pl. a CNIID) erőteljesen kampányolnak. Franciaországban a dioxin* kibocsátásért elsősorban az égetők felelősek. Évente kb. 1800-5200 haláleset vezethető vissza a dioxinok miatt kialakult rákos megbetegedésekre.

Van élet mobil nélkül

Jelenleg Magyarországon több mint hétmillió mobiltelefon-előfizetőt tartanak nyilván. Mivel a telefontulajdonosok átlag kétévente újra cserélik készülékeiket, a meglévő (üzemelő + lecserélt + selejt) készülékek száma ennél jelentősen több.

Kármentesítés Szentgálon

A győri Reflex Egyesület Dunántúlon feltérképezte a lejárt szavatosságú növényvédőszerek lerakatait. Sárszentágotán a hónapokkal ezelőtt megindított rendőrségi büntetőjogi eljárás még mindig eredménytelenül, de kitartóan folyik, miközben a környezetvédelmi felügyelőség passzív ellenállást folytat. Szentgálon ugyanez a hivatal a Reflexszel nem, kizárólag a Nitrokémiával hajlandó érdemben kommunikálni. A párbeszéd eredményeképp a Nitrokémia gyorsan elpucolta saját elföldelt szennyét közpénzből  kvázi hangulatjavító intézkedésként, közvetlenül a hulladéklerakóról tartott népszavazás előtt.

Brit pirománia

A brit kormány több mint 100 égetőmű építését tervezi a következő 15 évben. Az Ecologist azt vizsgálja összeállításában, hogy ez a tény milyen egyéb problémákkal jár túl azon, hogy az égetőművek megjelenése rákos és légzőszervi megbetegedésekkel jár, illetve az immunrendszert is legyengíti.

Oldalak