Szakmai cikkek

Életciklus-elemzéseket!

A HuMuSz műhelymunkát rendezett az italcsomagolásokkal kapcsolatos életciklus-elemzésekről (LCA*). A KvVM ugyanis a termékdíjas egyeztető folyamat során megrendelt egy ilyen tanulmányt az italcsomagolások gyártásáról, begyűjtési és feldolgozási módjairól. A vizsgálatot minden érdekcsoport örömmel fogadta. A tanulmány elkészült, de csak a bizottsági munka utolsó napján láthattuk egy prezentáció formájában, a háttértanulmány pedig azóta sem tették közzé. Nem volt róla érdemi vita, és ami nagyobb baj, egyáltalán nem vették figyelembe a vizsgálat tanulságait a termékdíj törvény módosításakor.

Üzlet az utolsó cseppen túl

Tavaly jól szolgáltak bennünket, fogyasztókat a legnagyobb kereskedőláncok. Egymással versengve keresték kegyeinket, hogy miután a pohár – vagy inkább PET-palack, aludoboz –fenekére nézve befejeztük fogyasztásunkat, a hulladékunkról is gondoskodjanak. Az italcsomagolási hulladék visszavételével úgy tűnik a fogyasztó jár jól, hiszen pénzt kap a szemetéért, a kereskedő pedig szolgáltatásával újabb tanúbizonyságot tesz környezettudatosságáról. És tényleg. Van abban valami pozitívum, hogy akcióikkal ráirányították a figyelmünket a hulladékunkra, és arra, hogy annak is van értéke. A visszavétel pedig kétségtelenül segíti azt a közérdekű zöld törekvést, hogy minél kevesebb hulladék kössön ki a lerakókban és az égetőkben. Le a kalappal, hogy egy új, és értelmes piaci rést találtak.

Késedelem és bizonytalanság

2009 (!) januárjától lépne hatályba az Országos Hulladékgazdálkodási Terv (OHT), ehhez képest még el sem készült. Decemberben már legalább volt miről tárgyalni, gyorsan össze is hívtunk egy fórumot, amire szép számmal összejöttek a hulladékos szakma képviselői. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk értékelésünket a terv vázlatáról.

Szeméthelyzet Mallorcán

Az elmúlt két hónapot Palma de Mallorcától nyugatra, egy kisvárosban töltöttem. Port Andratx körülbelül 20 km-re van a fővárostól, és német valamint angol ’telepesek’ alkotják a lakosság javarészét. Egy gazdag német családnál dolgoztam au-pairként, akik egész évben ott laktak, ellentétben másokkal, akik csak a nyári szezont töltik a szigeten.

Oldalak