Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hírek

Év: 
2003
Szám: 
Tél
Szerző: 
Pencz Levente

Ipari hasznosítás

A kormány jóváhagyta, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 20 millió forintos jegyzett tőkével létrehozza az Ipari Hulladékhasznosító Közhasznú Társaságot. A kht. a közbeszerzési pályázatok nyertesei, valamint azok között a cégek között közvetítene, amelyek az ipari hulladékot termelik, jórészt területi behatárolás alapján. Ha beindulna a hulladékhasznosítás, az a természeti károk begyógyításában is felbecsülhetetlen előrelépést jelentene hangsúlyozta Gulyás Erika kormányszóvivő-helyettes.

Elektronikai termékdíj

Az elektronikai hulladékokra a környezetvédelmi tárca termékdíjat vet ki. Évente jelenleg 120-130 ezer tonna ilyen eszközt dobunk ki, melyek nagy része a szeméttelepen végzi. Emellett hamarosan megjelenik az elektronikus hulladékokról szóló kormányrendelet is, ami az uniós irányelveknek megfelelően előírja a számítástechnikai és elektronikai cégek számára hulladékká vált termékeik visszavételét, hasznosítását. 2006. végére Magyarországon is el kell érni a lakosonkénti legalább négy kilogramm elektronikus termék visszagyűjtését. A jövő év elején életbe lépő szabályozás azonban a termékfelelősséget csak a 2005-től forgalomba hozott elektronikus cikkekre vonatkoztatja.

Büntető termékdíj

Elutasította a piaci szereplők javaslatát a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. Utóbbi ugyanis a csomagolásokra büntető termékdíjat kíván bevezetni, melynek összege egy egyszer használatos, kétliteres műanyag italpalack esetén 50+10 forint lenne, amivel a fogyasztókat a visszaváltható csomagolású termékek vásárlására ösztönöznék. ?A büntető termékdíj összege olyan magas, hogy 2004. májusa után komoly visszaélési lehetőséget jelenthet, ha külföldön díjmentesen megvásárolt árut hoznak be Magyarországra és értékesítenek illegálisan. Ehelyett a szelektív hulladékgyűjtés ösztönzésével próbálják kezelni a csomagolási hulladékok kérdését? ? vélekedik az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ld. Termékdíj, betétdíj c. írásunkat ).

Veszprém megyei lerakó

A sikeres népszavazás után Szentgálon megindulhat a hulladéklerakó engedélyezési eljárása. Ezzel elhárult a legnagyobb akadály a regionális lerakó megépítése elől, mivel a telep egyik alappillére az észak-balatoni hulladékkezelő programnak. A szelektív gyűjtés várhatóan 2006-ban indul meg a 162 Veszprém megyei településen, a szentgáli lerakóba a hasznosíthatatlan szemetet viszik. A beruházónak és az önkormányzatoknak a rendszer kiépítésére két és fél éve meghatározott 6,5 milliárd forintos költségnél nagyobb terhet kell majd vállalniuk (ld. Lakossági fórum Szentgálon

).

Szelektíven  a fővárosban

Tíz év halogatás után november végén kihelyezték az első hulladékgyűjtő szigetet Csepelen. Még az idén 180 millió forintból összesen száz ilyen szigetet alakítanak ki a főváros különböző területein, 2008-ra 2000 sziget telepítését tervezik. A vastag falú műanyag tartályok ütésállók, nem gyúlékonyak. A Fővárosi Közterület-fenntartó Rt.-nek egyelőre még nincsenek adatai a gyűjtőszigetek használatáról, azok fenntartási költségeiről.

Észak-Pest szemete

A lakossági hozzájárulás ellenére sem biztos, hogy Valkón hulladéktelep létesülhet. Hatástanulmány még nem készült, s korántsem biztos, hogy a település alkalmas a lerakó létesítésére, Észak-Pest megye hulladékának elhelyezésére. Szakértők szerint Valkó helyzetét nehezíti, hogy problémás a kukásautók útvonalának kijelölése, és az, hogy a lerakó messze esne az M3-as autópályától. A 6,6 milliárd forint összköltségű hulladékkezelő megvalósításához csak 2004. január 31-ig vehető igénybe az Európai Unió ISPA programjának 50 százalékos, 3,3 milliárd forint értékű támogatása (Interjú Donáth Bélával, a KvVM Fejlesztési Igazgatóságának vezetőjével

).

Példás papírgyűjtés

Évente több mint tíz tonna, a gödöllői egyetemvárosban keletkező papírhulladék újrahasznosítását segíti elő a HuMuSz egyik tagszervezete, a GATE Zöld Klub. 2000-től gyűjtik külön a papírhulladékot a Szent István Egyetem oktatási és igazgatási épületeiben, kísérleti terein, valamint a kollégiumban. Eredményeikre felfigyelt az Oktatási Minisztérium. Az ELTE, a Pécsi és a Veszprémi Egyetem, valamint a szarvasi és a gyöngyösi főiskola is érdeklődik a GATE Zöld Klub módszere iránt. Mivel az egyetemi hulladék kétharmada papír, az egyetem a szemétszállítási díj nagyobb részét megtakaríthatja.

Olaszok Szabolcsban

Olasz befektetők érdeklődését is felkeltette Szabolcs-Szatmár-Bereg hulladékgazdálkodási programja. A padovai székhelyű Ste-Ambiente vállalat a regionális hulladéklerakók mellé biogázüzemeket építene. Az üzemek egyszerre szolgálnának a hulladék szerves frakciójának ártalmatlanítására, a szennyvíziszap kezelésére, a mezőgazdasági eredetű állati és növényi hulladékok hasznosítására. A hulladékból nyert biogázt elégetve villamos energiát állítanának elő.

Váltás Biharban

Megalakult a Bihari Hulladékgazdálkodási Kft. Az Európai Unió ISPA-keretéből 75 százalékos támogatással, mintegy 5 milliárd forintos beruházással valósul meg a megyei hulladékgazdálkodási program. A projekt keretében Debrecenben, Hajdúböszörményben és Berettyóújfalu térségében regionális hulladéklerakókat alakítanak ki és megteremtik a szelektív hulladékgyűjtés feltételeit. Reményeik szerint 2005. januártól már komplex szolgáltatást nyújtanak a térségben, s ezzel egyidejűleg 37 korszerűtlen települési hulladéklerakót számolnak fel.

Győri régiós tervek

Több mint tízmilliárd forintos költségből regionális hulladékgazdálkodási rendszer kiépítését tervezik győri központtal. Az észak-dunántúli térségben 112 település 260 ezer lakosának hulladékelhelyezését oldanák meg hozzávetőleg 30 évre. A kivitelezést 2006. végén ? 2007. elején kezdenék. Az új testület ugyanakkor döntött arról is, hogy segítséget nyújt a Sopron és Mosonmagyaróvár térségében hasonló céllal létesülő konzorciumoknak és a három testület közösen pályázik az Európai Unió kohéziós alapjára.

Gyógyszerek gyűjtése

2004. első felétől minden patikában konténerben gyűjtik a lejárt gyógyszereket. A terv szerint minden gyógyszertárban elhelyeznek egy olyan tárolót, amelyből kivenni nem lehet, csak beletenni. A gyártók vállalták a tárolók összeszedését és a lejárt szavatosságú gyógyszerek megsemmisítését. A lejárt gyógyszerek megsemmisítése hazánkban ezidáig szabályozatlan volt.

Új E-lista

Módosították a színező- és édesítőszerektől eltérő élelmiszer-adalékanyagok engedélyezett listáját. A jövőben az új adalékanyagok engedélyezéséről az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság lesz hivatott dönteni, amely nemcsak azok egészségkárosító hatását, hanem alkalmazásuk szükségességét is vizsgálja, továbbá azt, hogy hozzáadásuk nem vezeti-e félre a fogyasztókat. A rendelkezést 18 hónapon belül kell érvényesíteniük a tagállamok hatóságainak.

Akku-helyzet

Az Európai Bizottság november végén elfogadott új akkumulátor-irányelvi javaslata megkövetelné az EU piacán forgalomba hozott akkumulátorok begyűjtését és újrafelhasználását. Az irányelv védeni kívánja a környezetet és az embereket annak kockázatától, hogy az akkumulátorokat elégessék, vagy szemétlerakóba kerüljenek. A legnagyobb gondot az elhasznált eszközök fémtartalma jelenti.