Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

HÍREK

Év: 
2000
Szám: 
Ősz
Szerző: 
Levente

Dél-pesti gondok
Pest megye déli részének ellátására regionális lerakó építését tervezik. A térség eddigi lerakóját, a taksonyit rövidesen be kell zárni, ezért van szükség újabbra. Legutóbb azonban Délegyházán hiúsult meg a kísérlet lakossági tiltakozás miatt. Kiskunlacháza a következõ helyszín, mely hajlandóságot mutat a lerakó befogadására. A térségben levõ nemrégen beüzemelt gyáli hulladéklerakó a több érintett településtõl való távolsága miatt elõnytelen.

 

Elkészült

 

Szeptember közepén - a tervezettnél több mint fél évvel késõbb - adták át a pusztazámori regionális hulladékkezelõ központot. A fõvárosi önkormányzat 6,5 milliárd forintot ruházott be. A 66 millió köbméter hulladék elhelyezésére alkalmas létesítmény fél évszázadig képes fogadni Budapest és környéke szemetét.

 

Biztos tervek

 

Térségi hulladéklerakó épül Salgótarjánban huszonöt település összefogásával. Puszta Béla, polgármester elmondta, hogy a 700 millió forintos beruházás csaknem 90 százalékát a PHARE-alapból fizetik. A kivitelezéssel várhatóan a jövõ év közepére végez a tendergyõztes Betonút Rt.

 

Nem az égetõre

 

Szeptember elején Tápiógyörgyén a szavazók 92 %-a utasította el veszélyeshulladék-égetõmû építését. A lakosság döntését az önkormányzat magára nézve kötelezõnek tekinti. A mûvet egy olasz cég építette volna 3,5 milliárd forintos beruházással. Lapzártakor úgy tudjuk, hogy néhány faluval arrébb újra megpróbálják.

 

Dorogi fejlemények

 

A dorogi önkormányzat július 10-i döntése feloldotta azt a tavalyi határozatot, miszerint az Ipari Park területére nem települhet veszélyes üzem. Az egyik, nemmel voksoló városatya szerint ez felelõtlenség, mert a részletes hatástanulmányra kötelezett tevékenységeket ezután csak a szakhatóságok bírálhatják. Velük szemben pedig sokan bizalmatlanok -- lásd az égetõmû esetét.

 

Elhúzódó kármentesítés

 

A régóta húzódó garéi mentesítés vontatottan halad. A megbízó Környezetvédelmi Minisztérium szeptember közepén helyszíni ellenõrzést tartott. Ligetvári Ferenc, környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy a kivitelezõ GP konzorcium valószínûleg a vállalt határidõt, ez év december 31-et nem képes tartani. Tavasz óta a közel 14000 tonnányi hulladéknak csupán 44 százalékát szállították el. A tárca ragaszkodik a határidõ betartásához, ellenkezõ esetben a kötbérezést illetve a szerzõdés felbontását helyezi kilátásba.

 

Füstbe megy?

 

A rákospalotai szemétégetõ megkapta a környezetvédelmi mûködési engedélyt, mely szerint három éven belül füstgáztisztítókat köteles beszerelni, illetve egy éven belül köteles megoldani a salak és a pernye szétválasztását. Az újpesti polgármester fellebbezett a határidõ lerövidítése, az üzemeltetõ FKF Rt. pedig a meghosszabbítása érdekében. A fõváros, a környezetvédelmi tárca és az Európai Beruházási Bank úgy állapodott meg, hogy 2003. végéig szerelik be a füstgáztisztítókat. A fõvároshoz eddig negyven cég adta be pályázatát.

 

Bõvülõ termékdíjak

 

A környezetvédelmi tárca a termékdíjtörvény módosításán és a környezetterhelési díj új koncepcióján dolgozik. A tárca elsõ körben mindössze az inflációval megegyezõ vagy azt szerényen meghaladó mértékben emelné a csomagolóanyagok, hûtõközegek, gumiabroncsok és más, a környezetre ártalmas hulladékot képzõ árucikkek termékdíját. Szinte biztos, hogy a kibõvített díjköteles termékkörbe jövõre még nem tartoznának bele a festékek és a lakkok, de a környezetre ártalmas higítók igen, csakúgy, mint az információhordozó papírok.

 

Illegális szemétlerakás ellen

 

A Környezetvédelmi Minisztérium a jövõben hatékonyabban kíván föllépni az illegális szemétlerakás ellen. A bûncselekmények és a szabálysértések megelõzése érdekében az erdõ-, mezõ- és természetõrök, valamint a polgárõrség bevonásával a rendõrséggel közösen ellenõrzik az engedély nélküli lerakókat. A bírságokat differenciálják és jelentõs mértékben emelik.

 

Iszappakolás