Hírek téma szerint
Hazánkban az egy főre eső átlagos napi hulladéktermelés 1-1,5 kilogramm, amelynek 20-25 százaléka komposztálható szerves anyag. A komposztálással amellett, hogy a szemetesünk súlya és ürítésének gyakorisága csökken, az értékes zöld javakat visszaforgatjuk a természet körforgásába. Kertes házban élőknek könnyebb a dolga, azonban napjainkban a társasházban élők és a panellakók számára a gilisztakomposztáló használata mellett közösségi komposztálásra is van lehetőség. Erre mutatunk be most egy budapesti példát.
Terveink szerint idén márciusban a Környezeti Nevelési Műhelykonferencián mutattuk volna be legújabb szemléletformáló eszközünket, a LogIQkát. A játék készen áll, de a megismerésére még egy darabig várni kell. Szeretnénk belőle mégis egy kis ízelítőt nyújtani, hogy a járvány után minél több helyre eljuthassunk vele.
Az önkormányzatok haladéktalanul hozzanak hatásos intézkedéseket a légszennyezés csökkentésére – ezt kéri a több mint 1600 TÖOSZ-tag település vezetőinek megküldött levelében a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) főtitkára. Dr. Gyergyák Ferenc a levelet a Betegszervezetek Országos Szövetségének (BEMOSZ), az Európai Népegészségügyi Szövetség (EPHA) és a Levegő Munkacsoport kezdeményezésére írta meg.
Több városban már korábban is néhány hétre korlátozták a kerti hulladék, az avar égetésének időszakát, vagy azt meg is tiltották, de több helyen a koronavírus-járvánnyal összefüggésben, a levegő tisztaságát féltve szigorítottak a szabályokon, illetve kérik a lakosságot, hogy égetés helyett komposztálja a zöldhulladékot.
Az alapvető fogyasztási cikkek felesleges felhalmozása miatt megnőtt a hulladék mennyisége, a fel nem használt és így megromlott nem tartós termékek pedig rendkívül nagy terhet jelentenek a környezetre - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Ezt a cserélhető szűrőbetétes, mosható textilmaszkot az amerikai Cedar Rapids Unity Point Health St. Luke's kórház munkatársai fejlesztették ki, és mutatják be az alábbi videón.
Kedves Barátaink,
Reméljük, minden rendben veletek. Tudjuk, hogy ti is, csak úgy, mint mi, otthon ragadtatok, aggódtok a szeretteitekért vagy a munkátokért, vagy amiatt, hogy elég élelmiszeretek és vécépapírotok van-e. Jelenleg sokan maradtunk gyermekgondozás és közösség nélkül, helyette aggodalommal és szorongással bezárva.
A következő hónapok és valószínűleg még az utána lévő időszak is nagyon nehéz lesz a világon mindenkinek. De együtt vagyunk, és tudjuk, hogy egyszer vége lesz ezeknek az időknek. Amikor túlleszünk rajta, elkezdjük újraépíteni a közösségeinket fenntartó kapcsolatainkat és a gazdaságot. Addig is, tartsunk össze úgy, ahogy tudunk - információ-átadással, hogy biztonságban maradunk, levest főzünk és kezet mosunk.
A 2019. évi Európai Hulladékcsökkentési Héten az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a nemzeti koordinátori feladatokat ellátó Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége a „Nyisd ki a szemedet, csökkentsd a szemeted!” szlogennel megvalósított hazai akciók közül valamennyi kategóriában tett javaslatot a nemzetközi zsűri számára. A hazai első helyezettek a közeljövőben megrendezendő ünnepség keretében vehetik át a kategórianyerteseket megillető nyereményeket és okleveleket.
Az élelmiszerek tudatos felhasználására, a pazarlás csökkentésére hívja fel a figyelmet a Bay Zoltán Kutatóintézet. Mint kiemelik, a hazai élelmiszerhulladék több mint a fele a háztartásokban keletkezik.
A Cardiffi Egyetem szakértői első alkalommal dolgoztak ki egy olyan módszert, amellyel megbecsülhető, hogy a különböző állatfajok mekkora műanyagokat nyelhetnek le.
A koronavírus miatt sokanaknak egyre zavaróbb lehet egy zsúfolt szupermarket, de léteznek más megoldások is: egy csapat önkéntes évek óta szervezi meg Nyíregyházán, hogy a helyi emberek helyi termelőktől származó termékeket vásároljanak - ezzel próbálják segíteni a régió gazdaságát, védeni a környezet és az egészségüket is. A Nyíregyházi Kosár Közösség modellje alapján hamarosan további bevásárlóközösségek indulnak az országban.
A GreenDependent „TreeDependent – Fákkal felelősen” programjának különböző szolgáltatásait legtöbbször cégek, szervezetek veszik igénybe, de egyre gyakrabban előfordul, hogy magánszemélyek vagy különböző közösségek a megbízók. Tavaly ősszel egy végzős diák, Reusz Panka kereste meg a szervezetet az osztálya nevében, mert eldöntötték, a szennyező és állatokra is veszélyes lufieregetés helyett fák ültetéséhez szeretnének hozzájárulni idei ballagásukon. Pankával, az osztálytársaival, illetve osztályfőnökükkel, Cseke Lajossal, vagyis az újbudai József Attila Gimnázium 12. c. osztályával beszélgettünk.
A környezetre gyakorolt számos negatív hatás ellenére a globális műanyagtermelés jelenleg is nő. A világszerte előállított műanyagok mintegy 40%-a még a gyártás évében hulladékká válik. A hagyományos műanyaghulladékok jelentős része bekerül a vizekbe, ahol valós biológiai lebomlásuk nem történik meg. A környezeti kockázatra válaszul a Szent István Egyetem folyamatosan részt vesz egy szabványosítható mintavételi és mintaelőkészítési módszertan kidolgozásában, az így kapott eredmények úttörőnek számítanak nemcsak a Kárpát-medence térségében, de világviszonylatban is.
Az elmúlt hetekben a koronavírus kapcsán bekövetkezett egészségügyi és gazdasági helyzet miatt több ezer család megélhetése forog kockán csak a díszkertészeti ágazatban. A több generáció óta vágott virág-, virágpalánta-, és díszfaiskolai termesztéssel foglakozó kertészetek, e termékek értékesítésével foglakozó vállalkozások, kisebb, nagyobb kertészeti árudák, virágüzletek kerülnek nehéz helyzetbe. A kidobásra ítélt növényeket a Szakmaközi Szervezet jótékony célokra ajánlja fel.
Az Európai Unió polgárai 2018-ban átlagosan 492 kg szemetet termeltek, szemben az egy évvel korábban regisztrált 490 kg-mal, viszont ez az érték 5%-kal kevesebb a 2008. évi 518 kg-os csúcsértéknél.
„Az én környezettudatos iskolám” címmel rajzpályázatot írt ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium általános iskolás gyermekek számára – jelentette be Boros Anita építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár.
A tengerek és óceánok felszínén lebegő, valamint a mélyebb rétegekben is megtalált műanyag szemét visszatérő témának számít a sajtóban, erről mi is számos alkalommal írtunk. Egy új kutatás most arra világít rá, hogy az állatokat nemcsak a külső, hanem a szag is megtéveszti, ezért is fogyasztják el a szemetet egyre nagyobb mennyiségben.
A kutatók szerint sokkal ártalmasabb, mint elsőre gondolná. Egy friss kutatási eredmény szerint már azzal is rengeteg mikroműanyag kerül a levegőbe, ha letekerjük a műanyag palackról a kupakot.