Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 3 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

589 napig szedte a szemetet ez a férfi

  • 2021. április 06.
  • Enikő

A fiatal férfi közel két éven át mindennap lement szemetet szedni a mellette lévő parkba, míg sikerült teljesen kitakarítania.

Egy fiatal természetvédő 589 egybefüggő napot töltött azzal, hogy összeszedje a szemetet Los Angeles egyik népszerű kirándulóhelyén.

 

A húszéves Edgar McGregor eldöntötte, hogy akár egymaga hajlandó belevágni az Eaton-kanyon területének megtisztításába. A focipálya nagyságú részen elképesztő mennyiségű szemét halmozódott fel az idők folyamán.

 

szemétszedés

 

Egyedül a szemét ellen2019 májusán vágott bele az akcióba. Mindennap lement a parkba, hogy lehetőleg az összes szemetet felszedje, amit csak lát, napi szinten legalább két nagy vödörnyi szeméttől szabadította meg a területet. És most, közel két év után kijelentheti, hogy a népszerű kirándulóhely 100%-ban szemétmentes. Még egy videót is megosztott Twitter-oldalán, amivel szerette volna motiválni embertársait hasonló akciókra. Elmondta, hogy a térségre a járvány előtt 600 ezer látogató érkezett naponta, amiből lehet következteti a szemét mértékére.

 

- 2019 májusában elhatároztam, hogy fogok két nagy vödröt, és mindennap lemegyek szemetet szedni, legyen tűzforróság, vagy égből hulló pernye, vagy szakadó eső, nem érdekel. Mindennap legalább egy órát töltöttem a parkban takarítással. A megosztott videóját több százezren kedvelték, és több ezren újraosztották. Még Greta Thunberg is gratulált neki. Edgar McGregor kijelentette, hogy a jövőben sem fog felhagyni ténykedésével, heti két-három alkalommal ellenőrzi majd a területet egészen a koronavírus végéig, attól függően, mennyi új szemetet talál. 

- Amikor vége lesz a Covid-járványnak, egyre több turista fog megjelenni a parkban, noha ez egy természetvédelmi övezet, ahol limitálják a látogatók számát. Addig pedig a környező parkokat is átnézi, ahol feltételezései szerint még mindig elég komoly a szeméthelyzet. Még az LA County Parksnak is szólt, hogy vegyenek fel átmeneti segédeket, akikkel kitakaríthatják a parkokat.

forrás: https://femina.hu