Vállalkozók

"Pepsi-ügyben" a Versenytanács szerint a HuMuSz által tett bejelentés megalapozott, a FÁÜ Rt. októberben indított Pepsi reklámkampánya jogsértõ. Azóta két érdemleges -- ámde csöppet sem meglepõ - dolog történt. A FÁÜ Rt. májusban hivatalosan is bejelentette, hogy a szénsavas üdítõit ezentúl csak eldobó palackokban forgalmazza, dr. Illés Zoltán pedig egy sajtótájékoztató keretében csatlakozott a környezetvédõk által már novemberben meghirdetett Pepsi-bojkotthoz.

Vele vagy nélküle? – merül fel az egyre sürgetõbb, s már tán nem is annyira költõi kérdés. A globális szinten érvényes kérdõjelre az olasz csizma lakói közül egyre többen az utóbbi  mellett teszik le a voksot. Cappuccinojuk utánozhatatlan, pastajuk remek, s egyik legutóbbi „vállalkozásukhoz” is csak drukkolni lehet nekik: az áru kicsomagolva jó!

Az újrahasznosítás globális piaca, mely korábban remek teljesítményt mutatott, tavaly õsszel nagyon rossz helyzetbe került. A piaci árak hatalmasat zuhantak (szinte minden hulladékfajta esetében), és ami az érdekeltek számára még ennél is kétségbeejtõbb, a kereslet nemcsak visszaesett, de egyenesen megszûnni látszott. Az Amerikai Egyesült Államokban a piaci szereplõknek még hónapokon át meg kell küzdeniük mind a hazai, mind a kínai piac összeomlásával. A recesszió fõ okai a pénzpiaci válságból következõ termeléskiesés és a kõolaj árának drasztikus csökkenése.

Igen, sajnos szemetet még a környezettudatosnak tekintett svájciak is termelnek. Nem is keveset. Csak a hazai viszonyokhoz képest kicsit jobban alájuk van szervezve a szelektív gyûjtés – külföldiként is jól el lehet igazodni abban, hogy mikor, hol, milyen szemetet és hová.

Szeptember elején nagy felháborodást váltott ki az online értékesítéssel foglalkozó vállalkozások körében egy törvénymódosítás. Az új szabályozás elméletileg bennünket, fogyasztókat próbál megvédeni a spam-ek áradatától. Gyakorlatilag azonban úgy tûnik, hogy a kereskedõk online marketingjét lehetetlenítette el, miközben semmivel sem lett kevesebb a postaládánkba érkezõ potencianövelõ reklámlevelek száma.

Rudolf Wiedner osztrák származású hulladékos szakemberrel egy konferencián ismerkedtem meg. Már akkor is sokat beszélgettünk, figyelemre méltó dolgokat mondott hulladékról, hasznosításról, üzletpolitikáról. Több hazai céget tömörít a tulajdonában lévõ HUKE cégcsoport, amely sok tekintetben kiemelkedik a magyar közszolgáltatói piac átlagos színvonalából. Elhatároztam, hogy az elsõ adandó alkalommal felkeresem.

Zitáék  pesti értelmiségi házaspár egy iskolás és egy óvodás kisgyerekkel. Bár Zita megfogalmazásában „nem velejükig zöldek”, sok zöldnél mégis zöldebbek, ugyanis nincs autójuk.

Van az úgy, hogy néha leltárt készít magának az ember. Számvetést, kvázi. A normális ember például akkor, ha változó korba ér - a magamfajtának megteszi, ha a jogszabály változik. Maradjunk abban, hogy a fogyasztóvédelmi jogszabályok „erõteljes” átírása miatt indíttatást éreztem a visszatekintésre. Ökológiai fogyasztóvédõként ebben a témában elsõsorban a termékek környezet-egészségvédelmi hatásaival, és fõleg az azzal kapcsolatos fogyasztói tájékoztatással foglalkoztam. Ennek két oka van. Az egyik, hogy a reklám a fogyasztás motorja – a másik, hogy a jó környezet helyes fogyasztói döntéseket feltételez. Magyarán: harcostársaimmal figyeltük a reklámokat, és ha megtévesztést sejtettünk, a jogot hívtuk segítségül.

Szeptemberben az 1 % nyertes pályázók, vállalati és civil önkéntesek megindultak a szeméthalmok ellen, míg a többi fronton folytatódott a lobbizás a jövõ évi forrásokért, a kiemelt közcélért és a hatékonyabb jogalkalmazásért.

Lehet, hogy korainak tûnik Magyarországon „nulla hulladék”-ról beszélni, amikor még a szelektív gyûjtés is csak kevesek számára érhetõ el. Mégis ezt fogjuk tenni. Ennek pedig az az oka, hogy már most el kell kezdenünk magasabbra helyezni a lécet. Az ugyanis nyilván egyértelmû mindenki számára, hogy a szelektálás bevezetése, a hasznosítás fokozatos növelése önmagában nem elegendõ. Nem elegendõ, mert a probléma sem csak annyiból áll, hogy nem tudjuk hova tenni a sok szemetet. Akad azért még egy két apró gikszer ebben a fogyasztói/termelõi struktúrában: fogynak a nyersanyagok és a természetes élõhelyek, elszennyeztük a levegõt, a talajt, a vizeket, megszûnt a helyi közösségek önellátása, egyre nagyobb és bonyolultabb rendszerek vesznek körül, amelyeket nem látunk át, így a saját cselekvõképességünkbe vetett hit is csökken, stb. A hulladékkérdés sem választható el ezektõl a problémáktól, nem lehet a rendszerbõl kiragadva „megoldani”.