A „nulla hulladék” elképzelés sem egy megoldási recept, hanem egy út, egy irány, egy cél, egy folyamat, egy gondolkodásmód, egy jövõkép. Kulcsszavai: a forrásmegõrzés, a szennyezés minimalizálása, a munkahelyteremtés maximalizálása, a legmagasabb fokú gazdasági önellátás, közösségépítés. Egy kihívás, de nemcsak technológiai, gazdasági, hanem társadalmi, kulturális szempontból is.
A ‚nulla hulladék’ (nemzetközi irodalomban: zero waste) elképzelést sokan sokféleképpen írták körül, ezért legegyszerûbb, ha a sok meghatározásból a legfontosabb szempontokat ömlesztve közöljük. Ebbõl – reményeink szerint – kirajzolódik az elképzelés lényege:
•    A hulladékok kezelése helyett a hulladék elkerülése legyen a cél.
•    Azt tekintsük gazdasági sikernek, ha több szolgáltatást hozunk létre kevesebb anyag és energia felhasználásával.
•    A hulladékokra úgy tekintsünk, mint az üzleti élet nem hatékony és nem biztonságos anyag- és energiafelhasználására.
•    A termékek és szolgáltatások ára tükrözze az elõállítása során keletkezõ környezetkárosodás „költségeit”, ezzel segítve elõ a káros termékek és szolgáltatások visszaszorulását.
•    Megújuló energiaforrásokkal dolgozzunk, és minél kevesebbõl állítsuk elõ azt, amire valóban szükségünk van.
•    A „mindenkinek saját termék” megközelítés helyett a „sokak számára használható szolgáltatások” terjedjenek el – ott, ahol ez elõnyös. (A lineáris fogyasztás-vezérelt gazdaságot egy ciklikus, szolgáltatás-vezérelt gazdasággá kell alakítani.)
•    Erõsítsünk rá a megelõzõ tevékenységekre (pl. fogyasztáscsökkentés, terméktervezés, tisztább termelés), emellett továbbra is támogassuk a javító szolgáltatásokat, az újraeladást, az olyan tartós termékek újrahasználatát, amelyeket minél kevesebb anyagból és az egyszerû újrahasznosítás  szempontjait figyelembe véve gyártottak (arra az idõszakra gondolva, amikor majd lejár a használati idejük). Fokozatosan vonjuk ki azokat az anyagokat és termékeket, amelyek nem teszik lehetõvé ezeket a tevékenységeket és/vagy amelyek mérgezik az életet.
•    Fejlesszük azokat az adatbázisokat, amelyek képet adnak a keletkezõ hulladékokról, a felhasznált energiáról, hogy ezek is segítsék a fogyasztókat a helyes döntésben.
•    Ismertessük meg a termékek elõállításának környezeti hatásait is (pl. szennyezõanyag-kibocsátás, felhasznált energia, lepusztított élõhelyeket).
•    Az anyagok felhasználásánál ne csak feldolgozhatóságukat, újrahasznosíthatóságukat, hanem megújulásuk sebességét is vegyük figyelembe. Ne használjunk nagyobb ütemben több anyagot, mint amennyit a környezet lehetõvé tesz.
•    Olyan fenntartható rendszert építsünk, ami mindenki számára elõnyös. Fel kell hagynunk a jelenlegi gyakorlattal, amelyben a népesség 20%-a használja a források 80%-át.
•    Segítsük a helyi közösségeket abban, hogy önellátásuk növelésére hatékony helyi gazdaságot alakítsanak ki,  jó munkahelyeket teremtsenek, közösen cselekedjenek közös célokért.
Mint látjuk, a probléma gyökerének megértését, egész fogyasztói kultúránk, termelési szokásaink, szállítási rendszereink újragondolását kellene célul kitûzni. Mert a probléma nem a szelektív hulladékgyûjtés tökéletesítésénél kezdõdik, hanem valahol ott, hogy közgazdászaink milyen módon mérik egy ország  teljesítményét, politikusaink milyen jogszabályokat hoznak és mérnökeink milyen anyagokat, technológiákat alkalmaznak.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem lehet mit tenni. Mint minden újfajta gondolkodásmód bevezetésénél, itt is kulcsfonosságú a szemléletformálás. A helyi TV, rádió és újságok, egy tematikus honlap indítása, alternatív környezeti nevelési órák bevezetése... mind-mind hozzájárulhatnak a kezdeményezés sikeréhez. Szintén fontos elem a helyi kereskedelmi rendszerek (piacok, õstermelõk, biokertészetek)  támogatása, vagy épp egy újrahasználati központ létrehozása. Kezdetben a hulladékcsökkentés egyik legnagyobb ösztönzõje lehet a hulladékszállítási díjak újragondolása, egy valóban térfogatarányos díjfizetési rendszer kidolgozása. Ezzel szorosan összefügg a házi komposztálás széles körû elterjesztése, aminek hatására harmadával csökkenhetne a kukába kerülõ hulladékmennyiség. Egy széleskörû települési komposztálási program bevezetése természetesen nem merülhet ki ingyenes komposztkeretek ki-osztásában, itt is nagy szerepe lehet például a civil szervezetek által szervezett komposztmester képzéseknek, a komposztálási tanácsadásnak, vagy épp az önkormányzat példamutató tevékenységének, melynek keretében az õ általa fenntartott intézményekben (pl. iskolákban) vezeti be elsõként a zöldhulladékok komposztálásának lehetõségét. Egy ilyen programnak ugyanis jó esetben nem csak az az eredménye, hogy beindul a házi komposztálás, hanem hogy a helyi civil erõk tapasztalatokat szereznek a szervezésben, a közösségépítésben, hogy az önkormányzatok és civilek partnernek kezdik tekinteni egymást, hogy az emberek jól érzik magukat attól, ha valami hasznosat csinálnak, hogy  megtapasztalhatják a saját erejüket, kreativitásukat. Ez pedig újabb közös cselekvésre ösztönözheti õket.
Néhány ország, régió és város már konkrét „nulla hulladék” célokat fogadott el. Új-Zélandnak például országos szinten is született nulla hulladék terve, de elindult ezen az úton több város is, például San Francisco, a japán Kamikatsu, vagy Buenos Aires. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezekben az országokban, településeken már nem termelnek szemetet.  Inkább egy elkötelezõdésrõl van szó, amely jelzi, hogy megértették a probléma összetettségét, s ennek megfelelõ szellemben keresik a megoldásokat. Az eddigi kezdeményezések eredményeirõl és nehézségeirõl a KukaBúvár késõbbi számaiban tudósítunk.