Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Lássuk végre tisztán – a pályázati rendszert és az országot!

Év: 
2008
Szám: 
Nyár
Szerző: 
Csige Anikó és Perneczky László

250-bõl végül 132 illegális hulladéklerakókat felszámoló projekt kapott támogatást. Az adófizetõk 1 %- felajánlásaiból származó 250 millió forintot a KvVM még 100 millióval ki is egészítette. Lássuk hát tisztán a pályázati rendszert – és aztán az országot is!

Nem szokásunk elvtelenül dicsérni a kormányzati munkát, de minden gyermekbetegsége ellenére a „Tiszta Magyarországért!” program nagyjából úgy mûködött, ahogy egy több szektort, tárcát és érdekcsoportot érintõ programnak mûködnie kell.
Az elõtörténetrõl ismeretes, hogy a HuMuSz már a Tájsebészet program óta igyekezett elérni, hogy az illegális hulladékelhagyás és lerakás problémájára szülessen integrált megoldást keresõ és forrásokat is mozgósítani képes szektorközi összefogás. A javasolt Kht. végül nem alakult meg, viszont a 2007-es költségvetési törvénybe az utolsó pillanatba sikerült benyomni, hogy erre a kiemelt közcélra is fel lehessen ajánlani az SZJA 1 %-okat. Az igen szerény „reklámkampány” ellenére mintegy 34 000 falajánlótól 250 millió forintnyi forrás jött össze. Mivel ez közpénz, a KvVM nyílt pályázati rendszer keretében osztotta el a pénzt, sõt, 100.000.000 forinttal még ki is egészítette a keretet!
A HuMuSz által összehívott, a szaktárcák, önkormányzati szövetségek és hulladékgazdálkodási szakemberek bevonásával mûködõ „Tiszta Magyarországért” munkacsoport végig jelen volt a pályázati feltételrendszer kialakítása és a döntéshozatal során.

Fél köbméter pályázat
„A szemétszedés nem atomfizika, kimegyünk, felszedjük a rossz helyrõl, és lerakjuk oda, ahova való!” – gondolhatták a pályázók. Bár ilyen egyszerû lenne! A keretösszeg jellegére és nagyságrendjére tekintettel a pályázati rendszer igencsak összetettre sikeredett.
Mivel közpénzrõl van szó, közterületek megtisztítására kellett fordítani az összeget. A megtisztítandó területek tulajdonviszonyait igazoló iratok beszerzése azonban egyáltalán nem bizonyult egyszerû feladatnak! Másrészt mivel a cél a hulladékok legális elhelyezése, azt is igazolni kellett, hogy a begyûjtést, szállítást és ártalmatlanítást végzõ vállalkozások valóban jogosultak és felkészültek az összeszedett hulladékok kezelésére. Ráadásul versenyképes áron.
A pályázatok általában 5-10 oldalon elfértek, viszont a rengeteg igazolás, térkép, fénykép, nyilatkozat és engedély majd minden pályázatot 120-150 oldalas, kétujjnyi vastag paksamétává duzzasztott, amit ráadásul 4 példányban kellett benyújtani. A beérkezett 250 program összesen vagy fél köbméter pályázatot jelentett, a HuMuSz adagja önmagában több mint 100 kilót nyomott! A következõ pályázati körre – ha lesz – mindenképp ki kell találnunk valami papírtakarékosabb megoldást!

A döntés
A március 17-i határidõre 248 pályázat érkezett. Ezekbõl alig 10 (!) volt, amelyet nem kellett valamilyen formai vagy tartalmi hiányosság miatt hiánypótlásra visszaküldeni. Vitatható, hogy valóban szükség volt-e ennyi formai elõírásra, pecsétre, igazolásra. A megnövekedett bürokrácia volt hivatott kiszûrni a „zuschlagolásokat”, de sajnos kontra-produktív elõszûrõ-rendszerként is mûködött. Végül is 222 pályázat került elõterjesztésre, amelybõl 132 darab (116 önkormányzati és 16 civil kezdeményezésû) programot javasoltunk támogatásra, összesen 350.000.000 forint értékben.
Az elbírálás során két értékelõ csoport alakult. A Hulladék Munkaszövetség feladata az volt, hogy a „civil” véleményt képviselje. A KvVM, ÖTM (jelenleg ÖM), TÖOSZ, Köztisztasági Egyesülés, Öko-Pack Kht. pedig együttesen értékelt, a pályázatokat felosztották egymás között. Minden egyes pályázatot 10 szempont szerint kellett pontozni. A szempontok között szerepelt a terület jellege, a mûszaki megoldás, a költséghatékonyság, a társadalmi együttmûködés, az utánkövetés és a hosszú távú megoldásra tett erõfeszítések. E mellett szövegesen is értékeltünk minden pályázatot, valamint a támogatás összegére és feltételeire is javaslatot tettünk. Ez praktice mintegy 10 (!) munkanapnyi részletes értékelést jelentett. Végül a civil és a kormányzati álláspontot egymás mellé tettük, így alakult ki egy bizottsági ülés keretében a végleges rangsor.
A pályázatok tartalmával kapcsolatban is rengeteg észrevételünk lenne, de elõbb lássuk a megvalósuló programokat! Nyomon fogjuk kísérni a nyertesek munkáját. A www.tisztamagyarorszagert.hu honlapon és a KukaBúvárban is beszámolunk majd az eredményekrõl. Bízunk abban, hogy beigazolódik: az átgondolt programok fenntartható, megbízható választ adnak a problémára, és példaként állíthatók más települések elé. Reméljük, hogy akik erre a célra ajánlották értékes adóforintjukat, nem fognak csalódni.