Szemétdíj

Másodjára már átment a hulladékgazdálkodási törvény

  • 2021. február 26.
  • Gyuri

Még előző év decemberében dobta vissza és fordult az Alkotmánybírósághoz Áder János köztársasági elnök az akkor elfogadott hulladékgazdálkodási törvény miatt, ami azóta azonban már átment a rostán, mert a hét elején csütörtökön este megjelent a Magyar Közlönyben a javított jogszabálycsomag, ezzel pedig hatályba helyezték azt – írja a Népszava.

Tovább épül az állami kukavár

  • 2020. december 16.
  • Enikő
A sokadik radikális átalakítás előtt áll a hazai hulladékgazdálkodás egy most megszavazott törvénymódosítás keretében. A központosítás trendje folytatódik, de ezúttal minden eddiginél merészebbet húz a kormány: az ágazat közszolgáltatási és eddig piaci alapon működő részét is odaadja egy országos monopóliummal felruházott cégnek. A gond csak az, hogy az állami beavatkozás korábbi körei sem jártak már sikerrel: a piac visszaszorítása óta a magyar újrahasznosítási arányok régiós összehasonlításban a legrosszabbak, a közszolgáltatást pedig lehetetlen helyzetbe hozta a rezsicsökkentés és a fölé rakott kukaholding. A friss változtatás a maradék területekről is kiebrudalja a versenyt, de nem igazán látszik a közérdek, ami ezt indokolná. Az érintett szereplők szerint inkább arról lehet szó, hogy az ő maradék nyereségükkel tömnék be a korábbi állami beavatkozások miatt keletkezett finanszírozási lyukakat, miközben a koncesszióval példátlan befolyást kap majd egy kiválasztott cég.

Megszavazta a Parlament az italos palackok kötelező visszaváltását

  • 2020. december 15.
  • Enikő
Megszavazta kedden az Országgyűlés azt a hulladékgazdálkodási törvénycsomagot, amelynek értelmében kötelező lesz visszaváltani az italcsomagolásokat. Az elfogadott hulladékszabályozás alapján most a kormányon a sor, hogy meghatározza a betétdíjas rendszer működtetéséhez kapcsolódó konkrét előírásokat – írta közleményében a Greenpeace Magyarország.

A hulladékgazdálkodás totális központosításáról, államosításáról nyújtott be javaslatot a kormány

  • 2020. november 25.
  • Gyuri

Nagyszabású módosítócsomagot nyújtott be a kormány hulladéktémában kedd este, ami számos ponton hozzányúlna a hatályos hulladéktörvényhez. A változtatások egy része uniós jogharmonizáció, de szigorúbban fellépnének az illegális hulladéklerakással szemben is, és ami sokkal fontosabb: állami kézbe központosítanák a hulladékgazdálkodási hatásköröket, önálló hulladékgazdálkodási hatóságot hoznának létre, koncesszióval egy cég kezébe adnának bizonyos tevékenységeket, és egy sor olyan területet állami feladatkörbe terelnének, amelyek kimaradtak a korábbi államosítási fordulókból.

Humusz 25 - Kerekasztal-beszélgetés, 2. rész

Humuszos, vagy egyéb videó?: 
Humuszos videó
sorozat: 

A 2020-as Nulla Hulladék konferencián elhangzott kerekasztal-beszélgetés 2. része.

Résztvevők: Urbán Csilla, Bödecs Barnabás, Szilágyi László, Bátyi-Földesi Dóra, Graczka Sylvia

Moderátor: Dódó Viki Read more about Humusz 25 - Kerekasztal-beszélgetés, 2. rész

Egyszer már legyőztük a műanyagot, most mégis fuldoklunk benne

  • 2020. április 07.
  • Enikő
A műanyag előállítása annyira olcsó és egyszerű eljárás, hogy nincs az a vállalat a világon, amely tisztán pénzügyi megfontolásból az újrahasznosított műanyagot részesítené előnyben az újjal szemben. Az újrahasznosítás tehát egy zsákutca, amibe 1994 után ismét besétáltunk. A Plastic Wars dokumentumfilm bemutatja, hogyan fordult át a műanyag forradalom műanyag krízisbe, majd arra is választ ad, miként térünk vissza újra és újra a hulladékválság kezdőpontjához.

Hogy lehetne jobb a szemétszállítás Budapesten?

  • 2020. február 27.
  • CsViki

A kukaholding és a fővárosi FKF között tízmilliárdos számlázási vita hevében olykor elfelejtjük, hogy a szemétszállítás problémái olykor sokkal banálisabbak: jobban kellene ösztönözni a megfelelő újrahasznosítási és hulladékégetési folyamatokat, megállítani a pazarló és balesetveszélyes kukaürítést, lebuktatni a potyautasokat, megszüntetni a zsebbe fizetést, javítani az átláthatóságot, az informatikai rendszereket.

Nem csak a műanyaggal van baj - Belefullad a papírhulladékba Európa

  • 2020. január 27.
  • CsViki

Válsághelyzet alakult ki az Európai Unióban a papírhulladék újrahasznosítási szektorban, a feldolgozó kapacitások pedig képtelenek lépést tartani a hulladéktermeléssel. Kína hulladékimport-stopját követően az iparágban tevékenykedő európai vállalatok életképességét szabályozói és gazdasági jellegű akadályok is fenyegetik, miután az elmúlt két évben a mélybe zuhantak az árak. Évekbe telhet, mire rendeződik a helyzet.

Oldalak