Egyszer már legyőztük a műanyagot, most mégis fuldoklunk benne

A második világháború vége után az Egyesült Államokban újra virágozni kezdett a gazdaság. A nagy pénzügyi boom egyik legmeghatározóbb hozománya a műanyagipar felemelkedése lett. Ezt az időszakot nevezik műanyag korszaknak is, mivel akkoriban az életnek szinte nem voltak olyan területei, ahol ne tűnt volna fel valamilyen módon az ember alkotta csodaanyag. A műanyag emelte az életszínvonalat, remekül lehetett alakítani, olcsó volt az előállítása, ráadásul hatékony volt: nem romlott meg a tárolókban az étel, olcsóbbá és gyorsabbá tette a csomagolást és a szállítást, serkentve ezzel az eladásokat. Kemény, ugyanakkor könnyű és ellenálló volt.

Akkoriban gyakorlatilag nem voltak érvek, amelyek a műanyag ellen szóltak volna.

A műanyagiparnak egészen 1970-ig voltak gondtalan évei, amikor az amerikai álomból felébredő tömegek észrevették, hogy az országukat elönti a szemét. A hetvenes években milliók vettek részt a Föld napja felvonuláson, tiltakozva az ipari szereplők felelőtlensége és a környezetszennyezés ellen. Ez volt az USA történetének egyik legnagyobb tömegdemonstrációja. A műanyagipar megítélése sokat romlott ezekben az időkben, az ágazat népszerűsége nagyjából 30 százalékponton állt a tüntetések után, derül ki a dokumentumfilmből.

Az újrahasznosítás tényleg a jövő – csak nem a Földé

A társadalom szemléletváltása komoly válságba taszította a műanyagipart. Egyre több helyen tagadták meg a nem újrahasznosítható termékek értékesítését. A cégvezetők hamar felismerték, hogy váltani kell, ezért több mint 50 millió dollárt költöttek reklámokra és különböző kampányokra. A műanyagipar rájött, hogy az emberek tudatosságát meglovagolva ismét sikeresek lehetnek és ehhez csak egy újrahasznosítást jelentő szimbólumra volt szükségük. A ma már jól ismert, háromszöget formázó, egymásba futó nyilak megnyugtatták a vásárlókat, hogy nyugodtan megvehetik az ilyen jelzéssel ellátott termékeket, nem ártanak a környezetnek, mert a hulladékot később újra fel tudják használni, így gyakorlatilag nulla pazarlással működik a rendszer.

Az egyetlen baj ezzel az, hogy nem teljesen igaz.

Az újrahasznosított műanyagokat két csoportra lehet osztani. Az egyik ilyen csoportba tartoznak a flakonok, a dobozok és egyéb keményebb típusú műanyagok, amiket valóban újra lehet hasznosítani. A második csoport tagjait, az úgynevezett kevert műanyagok jellemzően egyszerhasználatosak, csak elméletben lehet őket újrahasznosítani. Ide tartoznak többek között a csomagolások és a zacskók is, amelyekből a legtöbbet használunk egy nap.

Ázsia úszik az amerikai szemétben

A műanyagipar kampánya olyan sikeres volt, hogy rövid idő alatt 30-ról 60 százalékpontra emelkedett az ágazat népszerűsége. A ’90-es évektől kezdve közel két évtized alatt pedig megduplázta az eredményeit az iparág. Ez persze nem sikerülhetett volna akkor, ha az amerikaiak azt tapasztalják, hogy továbbra is úsznak a szemétben. A sikeres visszatéréshez nagy szükség volt a kínaiakra, akik felvásárolták az Egyesült Államok csaknem összes műanyag hulladékát. Kína nyersanyagként tekintett a szemétre és profitot látott az újrahasznosításban. Az USA nyugodtan adta el a szemetet Ázsiába, ahol elvileg a hatályos környezetvédelmi szabályozások szerint használták fel a hulladékot.

2018-ban kiderült, hogy Kína az elmúlt közel két évtizedben a korábban említett kevert, gyakorlatban felhasználhatatlan hulladékot egyszerűen csak elégette, komoly, visszafordíthatatlan károkat okozva ezzel. 

Az új Kína ezután Indonézia lett, a dokumentumfilm szerint manapság ebben az országban végzi a legtöbb nyugaton termelt szemét. Az indonéz kormány igyekszik nem ugyanazokat a hibákat elkövetni, mint amit Kína: a hatóságok rendre azt hangsúlyozzák, hogy Indonéziában a műanyag hulladék kérdése legalább annyira égetően fontos, mint a droggal és kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos problémák. A valóság sajnos mást mutat.

A Plastic Wars riportere megpróbált beszélni egy újrahasznosítással foglalkozó vállalkozással, de senki nem volt hajlandó velük szóba állni. Kiderült, hogy ezek a cégek a környéket szemétlerakónak használják, a maradék, még hasznosítható szemétből pedig a helyiek megpróbálnak még valamennyi pénzt kinyerni. A már tényleg semmire való műanyagot pedig Kínához hasonlóan elégetik.

A rendszeres égetések miatt a környéken rengetegen küzdenek légzőszervi problémákkal, sok gyerek került kórházba az elmúlt években.

Az indonéz kormány egy-egy bejelentés és nagyobb ügy után igyekszik szigorítani a hulladéklerakással kapcsolatos feltételeket, olykor életbe lépnek tiltások is, de ezek általában csak időszakosak. Az indonéz újrahasznosító üzemek vagy nem hajlandóak kommunikálni, vagy tagadják, hogy ők raknák le a nagy mennyiségű szemetet. A riporternek sikerült megszólaltatnia egy névtelenséget kérő munkást, aki elmondta, hogy valóban ők dobják ki a sok szemetet, a férfi arról beszél, hogy eleinte csak havonta csináltak ilyet, de mostanában már inkább kéthetente. Megmutatta azt a helyet is, ahová jelenleg a legtöbb szemetet szállítják. A hivatalos álláspont ennek ellenére az, hogy az indonéz vállalatok a környezetvédelmi szabályokat betartva tárolják és hasznosítják újra a műanyag hulladékot.

Az Ázsiába küldött műanyagok nagy részét soha nem hasznosítják újra, a nyugati világnak pedig tudnia kéne, hogy a szemét, amit megtermelnek, nálunk köt ki. Újra kellene gondolni azt az életstílust, amit jelenleg folytatnak, mert ez a helyzet már nem tartható sokáig. – mondja egy helyi aktivista.

Egyes felmérések szerint az óceánokat fojtogató szemét 60%-a Ázsiából származik.

Egy időhurokba kerültünk

Vannak, akik a radikális megoldásokban hisznek, ilyen például az egyszerhasználatos műanyag borítások vagy zacskók tiltása. Egyes szakemberek szerint ezzel az a baj, hogy a műanyag annyira mélyen be van ágyazódva már a gazdaságunkba, hogy ezt hosszú távon, tartós sikerrel nem lehet véghez vinni.

Sokan úgy gondolják, hogy az egyetlen járható út az lenne, ha valójában megvalósulna az újrahasznosítás és nem csak arra használnák a vállalatok, hogy a fogyasztók számára elfogadhatóbbá tegyék a termékeiket. Ez a megoldás a 100 százalékban újrahasznosítható műanyagot jelenti, de ehhez rengeteg technikai fejlődés és egész iparágakat átölelő fejlesztéssorozat kellene. Oktatásra és szemléletváltásra van szükség mind az emberek, mind a döntéshozók részéről. Az Egyesült Államokban a műanyagipar új reménye egy újfajta szortírozási technológia, amelynek segítségével sokkal hatékonyabban képesek újrahasznosítani a hulladékot.

A baj ezzel az elképzeléssel az, hogy ez a technológia nem új.

1994-ben egy kis oregoni vállalat, a Garten Foundation nagy feltűnést keltett egy hasonló eljárással, több híradás is beszámolt a forradalmi gépről, ami képes lehet megoldani a műanyag-problémát. A projekt végül becsődölt, mivel az általuk újrahasznosított műanyagot egyetlen vállalat sem akarta megvenni, az ipar maradt a hagyományos, olcsóbb megoldásoknál. Az új megoldás tehát a műanyag problémára nem más, mint egy korábban már megbukott koncepció újracsomagolása. Az Egyesült Államokban a műanyagipar a ’90-es években újra a jól bevált recepthez nyúlt: reklámozni kezdtek. A piaci szereplők pontosan tudták, hogy nem működik a rendszer, hogy az újrahasznosítás csak több műanyagot termel, de ennek ellenére teljes gőzzel beleálltak a kampányokba.

Ez az elmúlt közel húsz évben tanúsított magatartás vezetett oda, hogy ma már tarthatatlan a helyzet.

A szakértők szerint az egyetlen megoldás az lehet, ha megpróbáljuk a lehető leghatékonyabban visszaszorítani a fogyasztást, vagyis tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy ne kelljen műanyagokat használnunk. A legkárosabb, egyszerhasználatos műanyagokat mindenképp próbáljuk meg kerülni. Ha így teszünk, a szemléletváltás újra lépéskényszerbe hozhatja a műanyagipart és talán a jövőben tényleg megvalósulnak azok a technológiák, amelyek lehetővé teszik a 100 százalékos újrahasznosítást.

forrás: https://24.hu/elet-stilus/2020/04/02/kornyezetvedelem-ujrahasznositas-mu...