Szakpolitika

Késedelem és bizonytalanság

2009 (!) januárjától lépne hatályba az Országos Hulladékgazdálkodási Terv (OHT), ehhez képest még el sem készült. Decemberben már legalább volt miről tárgyalni, gyorsan össze is hívtunk egy fórumot, amire szép számmal összejöttek a hulladékos szakma képviselői. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk értékelésünket a terv vázlatáról.

A látszat néha (?) csal

 Itt van például ez a szivárvány színű, ámde festetlen  ereszcsatorna. A reklámja szerint ötvözött alumíniumból készült, kreativitása határtalan, ráadásul környezetbarát is.

Na, - gondolja a magamfajta – ha környezetbarát, akkor biztos valamiféle beépített turbinával bír, netán vízvisszaforgatásban jeleskedik. Avagy biológiailag leomlik. Mindenesetre, jobb hatóságilag utána nézetni a dolgoknak.

Koppenhága: a remény kapujában

Hatalmas előrelépés. Félsiker. Teljes csőd. Ezen a skálán mozogtak a koppenhágai klímatalálkozó eredményességének értékelései. Miközben viszont a politikusok zárt ajtók mögött próbáltak egyezkedni, mintha a híradások elfeledkeztek volna a tömegekről, akik kívül rekedve ugyan, de nagyon is hallatták hangjukat.

Szélesre tárt kiskapuk - A HuMuSz a köztársasági elnökhöz fordul

  • 2009. november 25.
  • beus
A HuMuSz szerint a termékdíj törvény friss módosítása nem felel meg az uniós alapelveknek, nem segíti a hulladékmegelőzést, nem von felelősségre, sérti a közérdeket. A törvényelőkészítő munka során a KvVM egy független szakmai partnertől rendelte meg az italcsomagolások életciklus-elemzését, amely kimutatta többek között, hogy a betétdíjas csomagolás környezetkímélőbb, mint az eldobó csomagolások visszagyűjtése és újrahasznosítása. Az elemzés a mai napig nem látott napvilágot, így a HuMuSz felkérte a szakértőt a közzétételre, és szakmai vitát kezdeményez a témában.

Nem a termékdíj törvényre

  • 2009. október 21.
  • névtelen (nem ellenőrzött)

Környezetvédelmi szempontból vállalhatatlan szabályozásról tárgyal ma a Parlament.

A Hulladék Munkaszövetség (HuMuSz) figyelemfelkeltő demonstrációt tart a mai napon a új környezetvédelmi termékdíj törvény kapcsán, amelyet ma este tárgyal általános vita keretében a Parlament. A tavaly óta történő módosítgatások eredményeként a benyújtott tervezet mostanra nemhogy a környezet védelmét ösztönözné, hanem egyenesen mentesítené a kereskedőket a felelősség alól. A HuMuSz azt kéri a képviselőktől, hogy mondjanak nemet a ma vitára bocsátott termékdíj törvény tervezetére.

Lomtalanítás másképp

  • 2009. október 20.
  • szerk
Utcákat borító szemét, guberálás, lomturizmus, akár vérre menő küzdelem egy tv-képcsőért... tavaszi csendéletnek nem nevezhető képek a lomtalanításról kis hazánkban. Vajon így kell ennek lennie? Esztergomban 2009 áprilisa óta rendhagyó és példaértékű módon szállítják el a lomot a háztartásoktól. Nagy Attilával, az Esztergomi Köztisztasági Kft. ügyvezetőjével Horváth Zoltán, az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület munkatársa beszélgetett.

Termékdíj: alvóbomba robbanthat a mezőgazdaságban!

  • 2009. október 09.
  • beus
Nem építette be törvényjavaslatába a környezetvédelmi tárca a Magyar Agrárkamara felvetéseit, így a jogszabályt általános vitára alkalmatlannak minősítette az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága. De mi is fenyegeti a több százezernyi ős- és kistermelőt, állattartót? Mi a helyzet a hatályos szabályozás szerint a környezetvédelmi termékdíjjal a mezőgazdaságban? Erre hívja fel a figyelmet a köztestület közleményében.

Oldalak