Termékdíj ügyek
Elõzõ számunkban azt írtuk, hogy a termékdíjtörvény módosítása a környezet számára nagyon kevés pozitív elemet tartalmaz majd, sõt megbukott. Sok tekintetben igazunk is lett, de szerencsére nem mindenben. A kormányátalakítás után visszacsempészték a kabinet elé a darab alapú termékdíj gondolatát. Ezúttal átment.
Maradt problémánk bõven:
1. A hulladékok hasznosítását koordináló szervezetek jogosítványait, kedvezményeit a törvény jelentõsen kiterjeszti. Lazábbak velük szemben a hasznosítás teljesítésének elvárásai és ellenõrzésük is. Ezzel ellentétben azoknak, akik önállóan akarnak megfelelni újrahasznosítási kötelezettségeiknek jóval nehezebb dolguk lesz, számos diszkriminatív eljárás sújtja õket. Egyértelmû a jogalkotó célja: minél több céget beterelni a koordináló szervezetekbe, jelentõsen lecsökkenteni az egyéni teljesítõk számát.
2. Ahhoz, hogy újrahasznosítási kötelezettségeinknek meg tudjunk felelni, nagyon fontos feladat a lakossági szelektív hulladékgyûjtés elterjesztése. Az érvényes jogszabályok szerint idén az újrahasznosításra kerülõ begyûjtött hulladékmennyiség 8%-ának a lakosságtól kell származnia. A januári törvénymódosító tervezet szerint ez 20%-ra nõtt volna. Az ipar-kereskedelem tavaszi hadjárata után már csak 12%-ról folyt a diskurzus tovább. Olyan sikeresen diskuráltak, hogy szeptemberre ez is eltûnt, s helyét egy homályos átvételi kötelezettség váltja fel, amirõl nem tudjuk pontosan, hogy kire vonatkozik, különösen ha több koordináló szervezet is mûködik ugyanazzal a céllal. (Öko-Pack, Öko-Pannon, stb.)
Az átvételi kötelezettségnél kulcskérdés a minimális átvételi árak meghatározása. Erre egy elég aggasztó procedúrát talált ki a jogalkotó. Az ár meghatározását a Csomagolás Hasznosítást Koordináló Szervezetek Tanácsára bízza. Ennek szavazattal rendelkezõ tagjai:
Ásványvíz-pogácsa-kávé fogyasztásra jogosultak még:
Ha a két szavazó nem tud megegyezni, akkor a környezetvédelmi miniszter ajánl átvételi árat. Abban az esetben, ha bármelyik fél ezt nem tudja elfogadni, akkor a lakosságtól hasznosításra begyûjtött hulladék mennyiségét 4 %-ban állapítja meg a miniszter. (jelenleg 8 %)
Ösztönzi ez a koordináló szervezetek képviselõit az átvételi árról való megegyezésre? Vajon mi fog történni ahelyett, hogy mindent át kellene venniük, amit szelektíven gyûjtünk és a megjelölt helyen leadunk?
Siker
Végül bekerült a törvénybe a darab alapú termékdíjfizetési kötelezettség. Ez az elem igencsak hányatott sorsot élt meg a módosítás folyamata során: januárban szerepelt a tervezetben, az õszi kormányülésrõl kijövet viszont teljesen eltûnt. Hiányolták is a bizottságok: 5-bõl két bizottság nem is fogadta el enélkül a tervezetet. A környezetvédelmi bizottságnak hasonló véleménye volt a tervezet õszi verziójáról, mint amit a KukaBúvár õszi számában mi is megírtunk. Abban volt csak különbség kormánypárti és ellenzéki környezetpolitikusok között, hogy toldozgassák-e a tervezetet módosítókkal vagy dobják vissza a Környezetvédelmi Minisztériumnak átdolgozásra. A kormánypárti politikusok végül közös módosító indítványokat tettek, amelyek közül az egyik volt a darabalapú termékdíj visszaemelése az õszi verzióba. A plenáris ülésen is komoly vita folyt – fontos megjegyezni, hogy sokan kiálltak a hulladékmegelõzés fontossága és az újrahasználati rendszerek megtartása mellett. A darabalapú termékdíjfizetési kötelezettséget tartalmazó módosítást végül elfogadta az Országgyûlés. Ezt a törvénymódosítás egyik legfontosabb eredménynek látjuk, de megjegyezzük, hogy mind az újratöltési arányok és bevezetésük ütemezése, mind annak ellenõrzési és szankcionális rendszere tekintetében gyengének tartjuk. Mégis örülünk neki, mert jó irányba - a csomagolási hulladékok mennyiségének csökkenése irányába – vezet.Darabalapú termékdíjat kell fizetnie 2005. január 1-tõl a kibocsátott italcsomagolások és a nylonszatyrok után a gyártónak vagy az importõrnek (lásd 1. táblázat).
Ezt a termékdíjat az újrahasználható (újratölthetõ) csomagolásoknak is meg kell fizetnie, de csak EGY alkalommal, amikor elõször forgalomba kerül. Tehát minél többször lehet valamit újratölteni, annál olcsóbb lesz a forgalmazása.
A termékdíjtörvény végre megálljt kíván parancsolni az egyszerhasználatos csomagolások mennyiségének további növekedésének. Termékdíjfizetés alóli mentességet azoknak ad, akik teljesítik a kötelezõ újratöltési arányt, melyet rendeletben határoznak meg „úgy, hogy a 2003. évhez viszonyítva a 2005., valamint a 2006. évben az egyutas mûanyag palackcsomagolás forgalomba hozott aránya ne növekedjen, illetve 2007. évre 6% ponttal, a 2009. évre 12 % ponttal csökkenjen.”
Vagyis a gyártók számára kötelezõ újratöltési arányt ír elõ, ami azt jelenti, hogy mondjuk egy gyümölcslevet gyártó cég számára meg van határozva, hogy termékeinek hány százalékát kell újratölthetõ csomagolásban forgalomba hoznia. A gyártók számára a 2. táblázatban leírt újratöltési arányokat írják elõ termékcsoportonként.
Régóta világos, hogy a kereskedelem ellenérdekeltsége fontos akadálya a betétdíjas rendszer mûködésének. Ezt veszi észre a jogalkotó is, és nagyon helyesen számukra egy bizonyos forgalombantartási kötelezettséget ír elõ. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a forgalmazót kötelezi, hogy a boltban italtermékenkénti bontásban az elõírt mennyiségben újratölthetõ csomagolású termékeket tartson. Itt az elõírt mennyiségek megegyeznek a gyártók számára elõírt mennyiségekkel, vagyis nem marad a gyártók raktáraiban elfekvõ visszaváltható csomagolás. A mentesség további feltétele az is, hogy nem csak az újratöltési aránynak és/vagy a forgalomban tartási kötelezettségnek kell megfelelni, hanem a gyártó/kereskedõ által újratölthetõben forgalomba hozott termékek legalább 60%-át vissza kell vennie! Mivel a darabalapú díjat az újratölthetõ csomagolásokra csak egyszer kell megfizetni, ezért az ilyen csomagolású termékek visszaváltás esetén jóval olcsóbbak tudnak lenni az eldobható csomagolású termékeknél. Ha valami olcsóbb, akkor valószínûleg kelendõbb is lesz – tehát nem nagyon maradnak elfekvõ készletek.
Az újratöltési arányokat nem éppen drákói szigor jellemzi. Különösen annak tudatában, amit a BUSZESZ Rt. képviselõje mondott a minap egy sajtótájékoztatón, miszerint az ipar képes lenne újratölthetõ üvegekbe csomagolni, csak éppen nem akar… Ehhez képest 2006-ig az újratölthetõ csomagolások részarányát tekintve semmiféle növekedést nem követel meg a jogszabály, s utána is csak többlépcsõs, szolid növekedést vár el.
Abban bízhatunk, ha az újratölthetõs csomagolású termékek kötelezõen jelen lesznek a boltokban, illetve áruk az eldobhatóakkal ellentétben nem nõ, akkor folyamatosan nõ iránta a kereslet. És a piac márcsak ilyen: ha több visszaválthatós termékre van igény, akkor talán többet is gyártanak belõle. Hiába csak 10 %-os részarányt kellene produkálni…
A csomagolási hulladékok mennyiségének további csökkenésében reménykedhetünk akkor is, mikor a törvény záró rendelkezései között azt olvashatjuk, hogy a „törvény 13. §-ában meghatározott betétdíjas rendszert a Kormány 2005. március 31-ig rendeletben szabályozza.”! Igen, a betétdíjas kormányrendeletrõl van szó, amit közel egy évtizede követelünk!
A csomagolóipar heves támadásai leginkább azt bizonyítják, hogy a Parlament által novemberben elfogadott termékdíjtörvény változtatás kedvezõ hatással lehet az eldobható italcsomagolásokból és nylonszatyrokból származó hulladékok csökkentésére. KukaBúvárok megfigyelték, hogy egy kistarcsai szupermarketben kisnyugdíjasok gyûjtötték össze a még ’ingyenes’ nylonszatyrokat, mert úgy hallották, hogy januártól pénzbe kerül. Másik kísérõjelenség az, hogy az élelmiszerláncok jelentõsen csökkentették az eddig is olcsó, fõleg német importból származó, aludobozos sörök árát. Szabadulnának a készlettõl, mert januártól az egyszerhasználatos csomagolások után magasabb termékdíjat kell fizetni, tehát a termék is megdrágul.
A csomagolásokról beszélve, az új termékdíj törvény megállíthatja a visszaváltható csomagolások, termékek gyors fogyását; sõt 3-5 éven belül ismét újratölhetõ csomagolások megjelenése prognosztizálható. Addig azonban néhány csatát még biztosan meg kell vívni: az eldobhatóban forgalmazott italok áremelkedését biztosan megpróbálja majd a gyártó a zöldek (civilek és politikusok) nyakába varrni…
A visszaváltható csomagolások terjedésével azonban csökkenni fog a lakosság kukájába jutó hulladék mennyisége – ami költségmegtakarítást jelenthet, illetve azt, hogy a hulladéklerakókra is kevesebb csomagolási hulladék jut. Ezek anyagában történõ hasznosítását is segítik az újrahasználati rendszerek, hiszen az újratöltésre már alkalmatlannak minõsített csomagolás koncentráltan keletkezik a gyártónál és hasznosításra könnyen átadhatja a feldolgozó cégeknek. (Ha betétdíjas egy áru vagy csomagolás, akkor 98%-os visszagyûjtési arány produkálható ezáltal. Ugyanezt a visszagyûjtési szintet szelektív hulladékgyûjtéssel elérni lehetetlen vagy iszonyatos költségekkel jár…)
