Persze az eset nem lenne meglepõ, ha a két hírt mondjuk a kormánypárt és az ellenzék szóvivõi adják ki, de amikor mindkettõt környezetvédõk, akkor már érdemes odafigyelni az ügy hátterére – mitõl ez a teljes ellentét? Az elsõ hírt demonstrációval, több sajtónyilatkozattal, több szakmai környezet- és természetvédõ szervezet hangoztatta heteken keresztül, míg a második a szakminisztérium sajtóosztályának nyilatkozata.

Mi hát az igazság? Ha megnézzük a környezetvédelmi kasszát és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) költségvetését, akkor azonnal látszik: az egykori Központi Környezetvédelmi Alap (késõbbi KAC, majd KÖVICE) eltûnt, a minisztériumtól pedig az összes tárca közül a legnagyobbak az elvonások. A minisztérium (a kormánnyal együtt) azonban nem így számol. A saját megkurtított költségvetésükhöz hozzáadják a más minisztériumoknál található olyan összeget, amire egy kicsit is rá lehet húzni a környezet- és természetvédelmi jelleget, ehhez hozzáadják a Környezetvédelmi és Infrastruktúra Operatív Programot (KIOP) összes pályázatával, és így tény: a számítások vége egy, az elõzõ évihez képest nagyobb szám. Az elsõ egy gyakorlatias, szakmai szempontú számolás, a második egyértelmûen statisztikai jellegû. Erre az utóbbira mondja barátom: „sokféle hazugság létezik, ezek közül az egyik: a statisztika”.

Szóval akár azt is mondhatnánk: nézõpont kérdése – mindenkinek igaza van egy kicsit.

Pedig nincs. Addig, amíg az eddigi nemzeti szakmai források (tehát a KKA és utódai) a politikai útról néha-néha szinte elkerülhetetlen – a környezet- és természetvédelmi célfeladatokkal semmilyen viszonyban nem lévõ – támogatások mellett (Vodka-gyár, Fradi-pálya, templomtorony-felújítás, stb.), azért néhanap valóban szakmai célokat szolgáló beruházásokat és a közcélú (késõbbi nevén: társadalmi célú) keretébõl sok, máshonnan nem finanszírozható szakmai feladatot is elláttak. Most, a költségvetési törvény elfogadása után egyértelmûen látszik: a minisztérium pénzügyi háttere szinte a szakmai feladatokat ellehetetlenítõ módon alacsony, és a pályázati úton környezet- és természetvédelmi feladatokra elnyerhetõ támogatási rendszer megszûnt. Egy kicsi pénz marad kommunikációs célokra, egy kicsi a civileknek (a 2002-es állapot 10-20 %-a) – de minden más odavan.

Helyette van egy minisztériumunk, ami szakmai feladatát hatósági hátterének elvonogatásai miatt egyre kevésbé képes ellátni, és már-már csak PR-bohóckodásra maradt némi pénz, és maradtak a területfejlesztési célok, és a KIOP, amelyekkel azonban nagy infrastrukturális fejlesztéseket szeretnének támogatni „környezetvédelem” címszóval. Kimondottan, írásban megfogalmazottan is az a kormányzati cél: olyan „környezetvédelmi fejlesztéseket” segítenek, amelyek elsõsorban a hulladék- és szennyvízproblémákat, és közlekedés okozta környezeti ártalmakat csökkentik.

Mik is ezek a „fejlesztések”? Sajnos, hulladék tekintetében az új hulladéklerakók telepítése, „modernebb” hulladékgyûjtõ udvarok, új hulladékszállító gépkocsik – és így tovább. Szennyvízkérdésben természetesen az önkormányzati csatornahálózat fejlesztések, szennyvíztelep korszerûsítések vannak soron, míg a környezeti ártalmakat a településeket elkerülõ úthálózat fejlesztésével oldják meg. Mi az, ami ezekben a várható „környezetvédelemi fejlesztésekben” megegyezik? Az, hogy mind fejlesztés ugyan, mind jár GDP növekedéssel és sok építéssel: de egyik sem környezetvédelem. Egytõl-egyig csõvégi eljárások, amelyek jelentõs környezeti átterhelésekkel csak újabb és újabb problémákat okoznak, és nem alkalmasak a problémák kezelésére, ami jelen esetben: a hulladék keletkezése, a szennyvíz keletkezése és maga a közlekedés.

Most, a költségvetési törvény elfogadásával pont azon tevékenységek forrásai tûnnek el, amelyek ezen környezetvédelmi feladatok valódi megoldását, tehát a megelõzését célozták. Nem lesz forrás kampányokra, programokra, amelyek a hulladék keletkezését akarja megakadályozni, nem lesz forrás a tömegközlekedés népszerûsítésére és a közúthálózat-fejlesztésekkel együttjáró hihetetlen természetrombolás bemutatására, és mindazokra a hosszan sorolható megelõzõ, védelmi intézkedésekre, amelyeket például a civil szervezetek több mint egy évtizede ellátnak.

A vészharang kongatása megalapozott: jó esély van rá, hogy a környezet- és természetvédelem finanszírozása már össze is omlott az elfogadott költségvetési törvénnyel – és a civilek hiába kiáltoztak.