Zöldülõ háztartások (3.) – Látogatás dr. Munkácsy Bélánál.
Dr. Munkácsy Bélánál, az ELTE Környezet- és Tájföldrajzi Tanszékének adjunktusánál vendégeskedtem az új év elsõ napjaiban Máriahalmon. Íme, egy inspiráló beszélgetés összefoglalója egy 90%-ban megújuló energiaforrásokra támaszkodó ház fényes nappalijában, egy szép textil karácsonyfa mellett.
2008 decemberében lépett életbe a Hulladék Keretirányelv új verziója[1], amely az elkövetkezendõ évtizedre meghatározza az EU, így hazánk hulladékgazdálkodását is. A tagállamoknak 2010. december 12-ig kell saját jogrendjükbe illeszteniük az irányelv tartalmát. A 2008/98/EK sorszámú irányelv1 nyolc fejezetbõl, 43 cikkbõl és 5 értelmezõ mellékletbõl áll. Elég hosszú és bonyolult szöveg, pontos dekódolása alighanem az elkövetkezõ évek feladata lesz.
A nulla hulladék kampány 1997-ben vette kezdetét az Új-Zélandi Nulla Hulladék Szövetség megalakulásával. 2002-re országos szintû nulla hulladék stratégia készült. Ezzel a kormány elismerte a nulla hulladék elképzelés érvényességét és megtette az elsõ lépést a hulladékkezeléstõl a megelõzés felé. A program három szektor aktív bevonására épült.
Mit kezdjünk a kidobott karácsonyfákkal? Az immár zöld hulladékká vált ünnepi kelléket elsõ látásra sokan egy helyes kis komposztdombra helyeznék, míg mások például fûtenének vele. A vélemények azonban megoszlanak arról, hogy a fenyõ komposztálható egyáltalán, vagy sem, és az égetés sem jön be mindenkinek.
Talán nem tudja minden KukaBúvár olvasó, hogy a HuMuSz székhelye – a HuMuSz Ház – egy kis földszintes, kertes ház Újbudán. Egy volt óvoda a Karinthy út és a Budafoki út között, lakótelepi panellakások karéjában. Mint egy barátságos menedékház a zord hegyek között.
Sárgán susogó lombokkal és potyogó gesztenyékkel ismét beköszöntött a hőgutát ellenzők népes táborának közkedvelt évszaka, az ősz. S mivel a manapság már zsák helyett stílusosan gurulós bőrönddel utazgató nyári Mikulás elfelejtette magával vinni a hulladékos bajokat és jajokat, a HuMuSz-t alkotó civil szervezetek továbbra is zsigerekből fakadó késztetést éreznek arra, hogy némi enyhülést próbáljanak hozni az áldatlan kukás helyzetre.
Saját jövőnket csak mi és csakis mi tudjuk felelősségteljesen a kezünkben tartani. Te is így érzed? Lelkes segítőket várunk egy nagyon jó csapatba az ország egész területéről!
Elektromos palackzsugorító, aludoboz visszaváltó automata, számítógép-vezérelt lakótelepi szemétledobó. Eljött volna a „digitális szelektálás" ideje?!
Zitáék pesti értelmiségi házaspár egy iskolás és egy óvodás kisgyerekkel. Bár Zita megfogalmazásában „nem velejükig zöldek”, sok zöldnél mégis zöldebbek, ugyanis nincs autójuk.
Lehet, hogy korainak tûnik Magyarországon „nulla hulladék”-ról beszélni, amikor még a szelektív gyûjtés is csak kevesek számára érhetõ el. Mégis ezt fogjuk tenni. Ennek pedig az az oka, hogy már most el kell kezdenünk magasabbra helyezni a lécet. Az ugyanis nyilván egyértelmû mindenki számára, hogy a szelektálás bevezetése, a hasznosítás fokozatos növelése önmagában nem elegendõ. Nem elegendõ, mert a probléma sem csak annyiból áll, hogy nem tudjuk hova tenni a sok szemetet. Akad azért még egy két apró gikszer ebben a fogyasztói/termelõi struktúrában: fogynak a nyersanyagok és a természetes élõhelyek, elszennyeztük a levegõt, a talajt, a vizeket, megszûnt a helyi közösségek önellátása, egyre nagyobb és bonyolultabb rendszerek vesznek körül, amelyeket nem látunk át, így a saját cselekvõképességünkbe vetett hit is csökken, stb. A hulladékkérdés sem választható el ezektõl a problémáktól, nem lehet a rendszerbõl kiragadva „megoldani”.
Mit kezdjünk a kidobott karácsonyfákkal? Az immár zöld hulladékká vált ünnepi kelléket elsõ látásra sokan egy helyes kis komposztdombra helyeznék, míg mások például fûtenének vele. A vélemények azonban megoszlanak arról, hogy a fenyõ komposztálható egyáltalán, vagy sem, és az égetés sem jön be mindenkinek.