Betétdíj

Növekedés – öröm?

baluNő a hulladékipar! - derült ki a Világbank elemzéséből. A gyarapodásnak minden bizonnyal örülni kellene, hiszen arra vagyunk szocializálva, hogy elégedettek legyünk, ha valamilyen ipar nő.
Miniszterelnökünk februári beszédében hangsúlyozta, hogy hét fejlesztendő ágazatot lát lelki szemei előtt, köztük az egészségipart és a környezetipart is. Úgy tűnik, hogy ez utóbbi magától (illetve tőlünk...) is nő. Zöld miniszterünket havonta láthatjuk örömködni: milliárdos EU-források nagy részét arra tudjuk használni, hogy települési szilárd hulladékunkat csekély energianyerés mellett veszélyes hulladékká (salakanyagokká), víz- és légszennyezéssé alakító baromi drága égetőműveket építsünk.

Mi bűzlik Dániában?

dania1_k_120Dánia, több kutatás szerint, a világ legboldogabb országa. Kíváncsi voltam erre a boldogságra, ezért amikor lehetõségem nyílt rá, Dániát választottam Erasmus ösztöndíjam célországának. Kíváncsi voltam a Skandináv országok közismerten erõteljes környezetvédelmi politikájára is, különösen a hulladékkezelés terén betöltött legendás vezetõ szerepük érdekelt.

Az újratöltés végnapjai

szili_k_120Változik a termékdíjas szabályozás. A környezetvédelmi minisztérium kezdeményezése elõremutató, de már látszik, hogy a kormány többi szereplõje másban érdekelt... Elképesztõ számunkra, hogy egyes tárcák csak bizonyos lobbicsoportok érdekeit hajlandóak szem elõtt tartani, a kulcsszereplõ pénzügyi tárca pedig nem hajlandó felvállalni az ezzel kapcsolatos konfliktusokat, és még a plusz költségvetési bevétel sem érdekli! Ha a KvVM nem tudja keresztülvinni akaratát, éveken belül egyetlen italt sem hoznak forgalomba újratöltõs palackban. 

A 12 legfontosabb teendõ a hulladékgazdálkodás területén

A HuMuSz összefoglalója Szabó Imre miniszter úr részére

Tisztelt Miniszter Úr!

humusz_logo_sarga_zold2007. szeptemberében röviden összegeztük Fodor Gábor miniszter úr számára, hogy - a HuMuSz szerint - melyek a közeljövõ legfontosabb hulladékgazdálkodási feladatai. Mivel az elmúlt másfél évben a legtöbb területen nem történt érdemi intézkedés, javaslatainkat megismételjük. A felsorolt pontok mindegyikében maximálisan lehet számítani ránk, szakmai és „mozgalmi" eszközökkel is szívesen megteszünk bármit, ami a „hulladékos paradigmaváltást" elõsegíti!

Egy csapatban a környezettel - az Európa Bajnokságon és otthon is

8ae73a2816_120A 2006-os németországi VB-hez képest visszalépést jelent a labdarúgó EB hulladékstratégiája. Csak Ausztria használ valamennyi EB-stadionjában újrahasználható mûanyagpoharakat, Svájc nem tudta magát rászánni, hogy ugyanilyen következetesen támogassa az éghajlatvédelmet. A focirajongók a stadionokon kívül azzal járulhatnak hozzá az éghajlatvédelemhez, hogy visszaváltható üvegben veszik az üdítõket és a sört. A Deutsche Umwelthilfe jelentése

Betétdíjas világtalálkozó

7dae2df5dc_120Tavaly nálunk járt Jürgen Resch (Deutsche Umwelthilfe, DUH), és a magyar csomagolóipar apraja-nagyja elõtt nagy ívû elõadást tartott a német betétdíjas rendszerrõl. Késõbb a HuMuSz delegációja Köln környékén gyõzõdött meg róla, hogy bizony ennek komoly környezetvédelmi elõnyei vannak. A DUH kezdeményezésére most Berlinben találkozott sok ország civil szervezetének képviselõje és üzleti szereplõje, hogy a betétdíjak elterjesztésérõl tanakodjon. „A társaságban én is ott valék."

Világ Öko-Pannonjai egyesüljetek!

szili_k_120Alig több mint két hónapja beszámoltam egy konferenciáról, ahol a világ minden tájáról érkezett résztvevõk az országukban mûködõ betétdíjas rendszerekrõl beszéltek. Azóta Prágában egy olyan konferencián jártam, ahol a betétdíj szitokszónak számított. Ezúttal az európai országok "Zöld Pontos" szelektív gyûjtést szervezõ cégei jöttek össze. Jelszó: termelõi felelõsség

 

Szerepzsugor

szilagyi_laszlo_120Alkalmam volt a rádióban vitázni a környezetvédelmi tárca államtitkárával. A téma kedvenc masinánk, az elektromos PET-zsugorító volt (ld. Zsugorítás és begyûjtés). Az államtitkár igazi sikertörténetbe kezdett, hogy ez majd megoldja a mûanyaghasznosítás összes gondját, és hogy mennyivel kevesebb CO2 kerül a levegõbe a szállításkor a kisebb térfogat miatt, satöbbi.

Oldalak