Betétdíj

1962-ben jelent meg Rachel Carson Néma tavasza, majd tíz évre rá a Római Klub jelentése, A növekedés határai. Ezek voltak az elsõ igazán komoly figyelmeztetések a Föld biológiai állapotát, és ezzel együtt az emberiség életkilátásait illetõen. Ebben az idõszakban Magyarország talán még fenntartható keretek között mozgott, és csak a hatvanas-hetvenes években tette meg az elsõ lépéseket a modern fogyasztói társadalom felé. Szennyezõ nagyüzemek ugyan már a háború elõtt is épültek (pl. Angyalföldön) és az ötvenes években nagy lendülettel indult be a nehézipar (pl. Sztálinvárosban) de a gyárak összkapacitása így is elenyészõ volt a világ fejlettebb tájain mûködõ hasonló üzemekéhez képest.
Milyen volt a nagyvárosokban az élet az ötvenes évek elsõ felében? Nos, lényegesen környezetbarátabb mint ma, bár ezt az akkori emberek, ha egyáltalán gondolkodtak errõl, inkább elmaradottságnak tekintették.

A Corvinus Egyetem környezetgazdálkodási csoportja a szakmában etalonnak számít. Szomorú kimondani, hogy az a dolgozatuk, amit idén februárban az italoskarton csomagolás (pl. Tetra Brik) hulladékgazdálkodási gyakorlatáról készítettek, erõsen alulmúlja a tõlük elvárható színvonalat. Elég a szöveget gyorsan átolvasni ahhoz, hogy feltûnjenek az ollózás nyilvánvaló jelei: a véletlenül bent felejtett hivatkozásokhoz nem tartozik semmilyen mû, az egyes fejezetek stílusukban nagyon elütnek egymástól. Mikor aztán alaposan elolvastam a mûvet, a szakmai nihillel szembesültem.

Modern pincészet, modern csomagolás

Láthatóan nem kedvez a piac a betétdíjas termékeknek, legalábbis állandóan sír a szája a csomagolással, italtöltéssel foglalkozó cégeknek, a Vargabor Kft. mégis az újratöltést választotta az üzletpolitikájában. Tavaly közösen kiadtunk egy sajtóközleményt*, amelyben a visszaváltható italcsomagolások mellett foglaltunk állást. Végre eljutottunk a telephelyükre is, ahol rengeteg érdekes dolgot tapasztaltunk a borászatról, a piacról és nem utolsó sorban a cégvezetõ hitvallásáról. Szilágyi László riportja a Balaton partjáról

A Nemzeti Civil Alap támogatásával az elmúlt hónapokban a Kárpát-medence határon túli területeinek hulladékgazdálkodásával ismerkedtünk. Szlovákia, Székelyföld és Kárpátalja után március végén 2-3 napot a Vajdaságban töltöttünk. Többet kellett volna. Gadó György Pál tudósítása Szilágyi László szelektálós kiegészítésével

A hulladékprobléma nem oldható meg hulladékgazdálkodással. Mert nem a hulladék a probléma. Zalatnay László - E-misszió Egyesület - jegyzete

A betétdíj ügyében levelet írtunk Kóka Jánosnak: "Tisztelt Miniszter Úr! Pártelnöki és miniszteri minõségében is fordulunk Önhöz levelünkkel. Attól félünk, hogy a környezetvédelmi tárca végleg elveti a betétdíjak kiterjesztének ügyét, ami tovább rontaná a helyzetet a csomagolások piacán és a hulladékgazdálkodás területén. Kérünk Öntõl egy idõpontot, amikor röviden szóban is elmondhatjuk gazdasági, környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi érveinket a kötelezõ betétdíj mellett. Köszönjük szépen!" A levél teljes terjedelmében itt olvasható. Hát, idõpontot nem kaptunk, de választ igen.

Skandináviában az italcsomagolások 85-90%-át visszagyûjtik lakosságtól, de nem úgy, hogy az emberek önkéntesen színes ufókba dobálják a palackokat, hanem visszaviszik a boltba, ahol pénzt kapnak érte. Hallottak már ilyet?

Magyarországon a szelektív hulladékgyûjtés terén az elmúlt években komoly elõrehaladás történt. A lakosság gondosan válogat, a konténerek szépen telnek. A kukabuvar.hu rendszeres olvasói tudják, hogy a nagy kérdés az, hogy van-e hazai háttéripar a szelektíven összegyûjtött hulladék újrafeldolgozására. Elég, ha a mûanyag PET-palackok példáját említjük, ezeket nem csekély környezeti terheléssel Kínába szállítják újrafeldolgozásra. Ezért lepõdtem meg, mikor elõször hallottam, hogy az Orosházi Üveggyár - mai nevén Egyesült Magyar Csomagolóüveg Kft. a jelenleginél sokkal több üveghulladékot is fel tudna dolgozni. Krasznár Györgyit, a cég minõségfejlesztõ mérnökét Gadó György Pál kérdezte.

Hónapok óta várjuk az Országos Hulladékgazdálkodási Terv (OHT) felülvizsgálatát, de sehol semmi. Van viszont települési szilárd hulladék (TSZH) fejlesztési stratégia, amit persze mi csak a végleges változatban kaptuk meg, az igazi társadalmi egyez­tetés megint elmaradt. Szép dolog, hogy az Országos Környezetvédelmi Tanács (OKT) megkapta (Sürgős! Két nap múlva ki kell küldeni Brüsszelbe!), és az is nagy örömünkre szolgált, hogy amikor kezdeményeztük, a szakfőosztály munkatársai a HuMuSz képviselőit kedvesen fogadták a Minisztérium épületében, de társadalmi egyeztetésnek ezt talán ne nevezzük.

Az ősz folyamán egy igencsak fogós kérdés mozgatta meg a KukaBúvár Egyesület levelezőlistájának tagjait. Réka próbált választ adni kisvállalkozó ismerősének arra a kérdésre, hogy – a környezeti szempontokat szem előtt tartva – milyen csomagolásban forgalmazza gyümölcslevét. Hol itt a kérdés? – értetlenkedhetnek sokan – egy KukaBúvár olvasónak a válasz egyértelmű: visszaváltható üvegbe. Ám kiderült, hogy ha beleéljük magunkat a vállalkozó helyzetébe és a mai magyar valóságba, akkor a válasz nem is olyan egyszerű.