Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Te melyiket választod?

Év: 
2002
Szám: 
Tavasz
Szerző: 
Szilágyi László, Kalas György

Legutóbbi számunkban bőven írtunk róla, hogy a HuMuSz eljárásokat kezdeményezett a Pepsi ellen, amiért reklámkampányában ócsárolja a visszaváltható palackot és az eldobható PET-palackok árusítására buzdítja a vásárlókat. Azóta történt egy-két esemény, erről számolunk be az alábbiakban.

 

Októberben több államigazgatási eljárást is indítottunk, amelyek még folyamatban vannak. A Gazdasági Versenyhivatal még kotlik beadványunkon (cca. 4 hónap telt el). Az illetékes környezetvédelmi felügyelőség a mai napig (150 nap alatt) sem tudta eljárását befejezni. Ezt az információt a felettes szerv vezetőjétől (főfelügyelőség, dr. Ughy Katalin) sikerült kicsalnunk, aki egyébként vagy nem ismeri az eljárásjogot, vagy saját paragrafus-receptúrával dolgozik. A bácsai égető ügyében hozott legendás döntése okán a lex Ughy helyett mi inkább az előző variációra tippelünk. Az igazgatónő tanácsát tolmácsolva, az eljárás befejezéséig kérjük Olvasóink további kitartó türelmét.

A Fogyasztóvédelmi Felügyelőség viszont megbírságolta a Pepsit!

Idézet: "A Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Rt-t (ti. a Pepsi -- szerk.), mint reklámozót a Gr. tv. 4.§.b) pontjába ütköző reklámtevékenység miatt 250.000 Ft (azaz kettőszázötvenezer forint) bírság megfizetésére kötelezem. Egyben megtiltom a jogsértő magatartás további folytatását." A jogsértés miatt kiszabott 250.000 Ft bírság aligha hat elrettentőleg a cégre. Titkon abban reménykedünk, hogy a bírságot a cég áthárítja a környezetcsúfoló reklámot kiötlő reklámmenedzserére, aki megsértődve távozik, hogy tehetségét a jövőben inkább a művégtaggyártóiparban kamatoztassa. Mindannyiunk nagy örömére. Erősen gondolkodni kezdtünk azon is, hogy közadakozásra szólítjuk fel a nemzet polgárait, hogy adják össze a Pepsinek a 250 ezret, mert félő, hogy beleroppan. De hát, ahogy a felügyelőség vezetője írja, ezt a "bírságösszeget tartom a jogsértéssel arányban állónak."

Az is vicces, hogy 2002. január 15-én eltiltják a reklámozót egy októberben befejeződött kampány folytatásától! Az indoklás egyébként teljes mértékben alátámasztja a HuMuSz érveit: "A reklám sérti a Gr.tv 4.§.b.) pontját, mely kimondja: "'Tilos közzétenni olyan reklámot, amely környezetet, illetve természetet károsító magatartásra ösztönöz." A reklám azzal, hogy az eldobható műanyagpalack megvásárlására buzdít a visszaválthatóval szemben, megsérti az idézett rendelkezést. A reklámozó a környezetkárosító megoldás reklámozásával társadalmi érdeket sért, a gyerekek és kiskorúak számára rossz mintát mutat, nem követendő magatartásra buzdít." A határozat teljes szövege olvasható a honlapunkon: www.humusz.hu/pepsi/fogyved_hatarozat.html

A Reklámetikai Bizottság újratárgyalta a Pepsi-ügyet...

A Reklámetikai Bizottság (REB) múltkori egyhangú állásfoglalása után - a Pepsi kérésére - újratárgyalta az ügyet, ami önmagában is érdekes. A második állásfoglalás már nem fogalmaz olyan kategorikusan, mint az előző, vissza se vonja, meg se erősíti az első határozat állításait. A legérdekesebb az, hogy "furcsállják", hogy a HuMuSz nyilvánosságra hozta az első állásfoglalást... Ennek ellenére nyilvánosságra hozzuk ezt is, mert az állásfoglalások azért vannak, hogy nyilvánosságra hozzák őket.

A tárgyalásra ezúttal minket is meghívtak. A Pepsi PR-embere, Barta Zsolt előadta, hogy az inkriminált plakátnak semmiféle környezeti üzenete nincsen; nem népszerűsíti az eldobó palackot, hanem csak azt sugallja, hogy a kóla a kétféle palackban ugyanannyiba kerül; nem összehasonlító reklám, mert mindenki látja, hogy mindkét palack az ő termékük. Különben is, a Pepsi volt az első, aki bevezette a visszaváltható literes üveget (és most hol van? -- a szerk.), minden más üdítő eldobható palackban jön forgalomba (ez meg egyszerűen nem igaz! -- a szerk.), és az újrahasznosítás az egyetlen eszköz a hulladékcsökkentésre(!), és ők ebben nagyon jók, mert Győrben is milyen komoly szelektív gyűjtést folytat az Öko-Pannon Kht. A REB egyik tagja erre elmondta, hogy Győrben lakik, és azt olvasta a mai újságban, hogy ez a gyűjtés nem is működik, mert a lakosság erre alkalmatlan (Nem ezért nem működik! A győri kamuhasznosításról már többször írtunk a KukaBúvárban!). Barta Zsolt még előadta, hogy kifejezetten fogyasztói igényre vezették be az eldobó palackokat, a plakáton szereplő jelzők is a fogyasztók véleménye alapján íródtak. Szerinte ez a tiltakozás egy hangos, de szűk réteg lejárató kampánya, mert csak huszonnyolc fő tüntetett ellenük, csak nyolcvan e-mait kaptak, aminek a fele nem létező címről érkezett.

Mi is előadhattuk álláspontunkat, amelyet a KukaBúvár Olvasói már ismerhetnek. Kértük viszont a REB-ot, hogy a döntésnél ne hagyja figyelmen kívül az aktuális jogi és gazdasági környezetet, a rendszerváltás óta jól érezhető piaci trendet a visszaváltható csomagolóanyagok leváltására, a csomagolóanyag termékdíjrendszer szétzilálásának folyamatát, a kólás cégek eddigi reklámetikai vétségeit (ld. kupakolós akciók és egyéb becsapások), amelyek mind az eldobó palackok népszerűsítésére szolgáltak. A REB végül is nagyjából figyelmen kívül hagyta ezeket, egy teljesen semleges határozatot hozott, amelynek leghangsúlyosabb kijelentése ez: "Megjegyzi végül a Reklámetikai Bizottság, hogy korábbi állásfoglalását a tudta és beleegyezése nélkül hozta a HuMuSz nyilvánosságra. Ez a megoldás nem egyezik a Reklámetikai Bizottság eddigi bevált gyakorlatával az állásfoglalások közzétételét illetően." Az eddigi gyakorlat ugyanis az volt, ahogy Takácsné Kása Jolán, a Reklámetikai Bizottság elnökhelyettese elmondta, hogy "szakmai kiadványokban" közöltek "néhány soros" híreket a reklámetikai eljárásokról.

A minisztérium is válaszolt

Mondjuk nem októberi levelünkre, amelyben felhívjuk a figyelmét, hogy a Pepsi kampánya egyenes következménye a tárca jogalkotási teljesítményének és a csomagolási termékdíj licenszdíjjal való leváltásának, hanem képeslap és e-mail küldő kampányunkra reagáltak, nagy lassan. Úgy látszik, sokan egyetértettek velünk, mert sok e-mail érkezett a minisztérium Hulladékgazdálkodási Főosztályára. Erre egy 7-8 oldalas opuszt küldtek, amelynek teljes szövege olvasható a weben: www.humusz.hu/pepsi/csomi.html Az aktuális Pepsi-ügyet utóiratban elintézik azzal, hogy egyszerű reklámetikai ügy, a többi emészthetetlen szöveg mind az uniós direktívákról, a magyar jogrendről, a majdani licenszdíjas rendszerről szól.

Képeslapokat is küldtek a tárcának sokan. Erre nagyon érdekes válasz jött. Utóiratában Biacs Tamásné főoszt. vez. kifejti, hogy szúrópróbaszerűen kiválasztottak néhány címet, csak nekik válaszolnak, "hogy azonos tartalmú leveleinkkel ne növeljük a papírhulladék mennyiségét". Tehát egyik oldalon egy világcég, amely reklámkampányával ezer tonnákban mérhető plusz műanyaghulladékot generál, de a minisztérium a felháborodott fogyasztóktól sajnál 30-40 deka papírt. Itt tartunk.

Válaszd a visszaválthatót!

Képeslapküldő kampányunk a visszaváltható csomagolás mellett érvel. Az Apentának is küldtek sokan elmarasztaló lapot, amiért csak egyutas műanyag palackokban forgalmazza buborékos vizeit (nagyon sok cégnek lehetne ilyet küldeni!), válaszoltak is. Köszönik leveleinket, de a környezetszennyező csomagolás szerintük nem igaz, mert van nekik "PSEUDO" visszaváltható palackjuk. Ezt visszaveszik, majd ledarálják alapanyagnak, azaz a fogyasztó mindig "vadonatúj és tiszta" palackban jut a termékhez, ugyanakkor mégis betétdíjas kiszerelésben. Valamint emlékeztet arra, hogy az egyedülálló feldolgozási rendszert sem az állam, sem a forgalmazó boltok nem "díjazzák", sőt előnyben részesítik az eldobható palackokat! Továbbá azt kéri, ha a boltokban nem találja a fogyasztó a betétdíjas termékeiket, jelezze a boltvezetőnek és követelje meg, hogy legyen! Hiszen ma a fogyasztó dönti el, hogy mit és hol vásárol meg.