Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Növekedés – öröm?

Év: 
2005
Szám: 
Tél
Szerző: 
Tömöri Balázs

baluNő a hulladékipar! - derült ki a Világbank elemzéséből. A gyarapodásnak minden bizonnyal örülni kellene, hiszen arra vagyunk szocializálva, hogy elégedettek legyünk, ha valamilyen ipar nő.
Miniszterelnökünk februári beszédében hangsúlyozta, hogy hét fejlesztendő ágazatot lát lelki szemei előtt, köztük az egészségipart és a környezetipart is. Úgy tűnik, hogy ez utóbbi magától (illetve tőlünk...) is nő. Zöld miniszterünket havonta láthatjuk örömködni: milliárdos EU-források nagy részét arra tudjuk használni, hogy települési szilárd hulladékunkat csekély energianyerés mellett veszélyes hulladékká (salakanyagokká), víz- és légszennyezéssé alakító baromi drága égetőműveket építsünk.


Egyre bonyolultabb anyagok adják kukánk tartalmát. Mind modernebb és drágább kocsik szállítják el hulladékunkat. Általában a szállítási távolságok jelentősek. A nagy politikai befolyással rendelkező nagyvárosok rákényszerítik valamely környező kistelepülésre akaratukat és hulladékártalmatlanító művüket, legyen az nagy kapacitású lerakó vagy égető. Ebből adódóan nemcsak a szállítási távolság, hanem a szállítás okozta zaj- és légszennyezés, a teherautók által megrongált utak karbantartási költsége is igen jelentős. Egy új, csilli-villi égetőnek pedig folyamatosan működnie kell, mert különben veszteséges. Ő az etetendő tamagocsi, akinek biztosítani kell a napi élelmét, a települési szilárd hulladékot. Az üzemeltető rá van tehát kényszerítve, hogyha gazdaságosan akarja működtetni az égetőt, akkor
1. minél több településről próbálja megszerezni a hulladékot, így nőnek a szállítási távolságok és a szállítás környezetterhelése, kevésbé ellenőrizhető, hogy mi lesz a hulladékkal;
2. mindent megtesz annak érdekében, hogy mindent elégethessen. Küzd, hogy megkaparintsa a színes, szelektíven gyűjtött hulladékok mind nagyobb részét. Belebeszéli a döntéshozók fejébe, hogy az égetés tulajdonképpen nem más, mint energetikai hasznosítás,
3. mindent megtesz annak érdekében, hogy a hulladék mennyisége semmiképpen sem csökkenjen. Az égetők fő ellenségei többek között a visszaváltható csomagolások, a komposztálás, a textil bevásárlótáskák rajongói, a rőzsekosár használói, a részben vagy teljesen önellátók, a mindent megjavítani képes ezermesterek, a helyi, szállítási csomagolásban szegény áru vásárlója, valamint minden tartós, hosszú életű és könnyen javítható termék;
4. a lakosság ellenállását le kell küzdeni. Akik persze, hogy ellenállnak, hiszen nem saját hulladékukat, hanem vagy 150 település hulladékának odaszállítását és légszennyezéssé valamint veszélyes hulladékká (salakanyag) alakítását kénytelenek viselni 30 éven át.
A hulladékkezelési módszerek (lerakás, égetés, hasznosítás) kiválóan alkalmasak arra, hogy eltereljék a figyelmet a hulladékmennyiségek növekedésének okairól. Arra, hogy fenntarthatatlan és etikátlan módon kezeljük a természeti erőforrásainkat. A világ látószögén kívül, jelentős környezetterheléssel járó módon, észvesztő ütemben termeljük ki a rendelkezésre álló ásványkincseket és energiahordozókat – pazarló módon használjuk fel őket kérészéletű termékek és csomagolások gyártására –, hulladékhegyeinket pedig vagy technológiában, demokráciában, környezet- és egészségvédelemben, jogérvényesítésben elmaradottabb kontinensekre deponáljuk, hogy szemezgessék ki, ami még használható belőle.
Rossz gazdái vagyunk a Földnek, nem lennék saját magam unokája.