Lopakodó lerakók!

Az Országos Területrendezési Tervről szóló törvény módosítása után a regionális hulladéklerakók 1000 méter helyett már 500 méterre is lehetnek a települések határától, illetve a korábbi 15 helyett 13 kilométerre a repülőterektől.
Az Országos Területrendezési Tervről szóló törvény módosítása után a regionális hulladéklerakók 1000 méter helyett már 500 méterre is lehetnek a települések határától, illetve a korábbi 15 helyett 13 kilométerre a repülőterektől.
Az Északkelet-Pest Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás 99 Pest és Nógrád megyei település számára kíván lerakót építeni 3,3 milliárd forint európai uniós támogatással. Korábban Kosd, Püspökszilágy, Sződ, Kartal, Keszeg, Verseg, Hévízgyörk és Romhány lakói mondtak nemet. Bár Valkó lakosai a tavaly decemberi népszavazáson igent mondtak, ott mégsem történik beruházás, mivel február végén a Társulás vezetése elfogadta a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatóságának javaslatát. Eszerint a hulladékproblémát a már meglévő hulladéktárolók (Gödöllő és Nógrádmarcal) bővítésével és korszerűsítésével oldanák meg.
A hulladékégetés minden szigorú technikai szabályozás ellenére az EU tagállamaiban is problémát okozhat. Nem véletlen, hogy a hulladékégetők ellen a franciaországi zöldek is (pl. a CNIID) erőteljesen kampányolnak. Franciaországban a dioxin* kibocsátásért elsősorban az égetők felelősek. Évente kb. 1800-5200 haláleset vezethető vissza a dioxinok miatt kialakult rákos megbetegedésekre.
Jelenleg Magyarországon több mint hétmillió mobiltelefon-előfizetőt tartanak nyilván. Mivel a telefontulajdonosok átlag kétévente újra cserélik készülékeiket, a meglévő (üzemelő + lecserélt + selejt) készülékek száma ennél jelentősen több.
Hazánkban gumiabroncs hulladék nagy mennyiségben keletkezi, hasznosítása azonban még gyerekcipőben jár. A Techcon Kft. is égetőnek érzi a problémát.
A Veszprém megyei település külterületén regionális szemétlerakót akarnak építeni (ld. még erről a "Még a nulla szintről sem mozdultunk el" c. interjút). Ma már tudjuk, hogy a település lakói kis többséggel áldásukat adták a beruházáshoz, de a november 14-i közmeghallgatást tekintve még egyáltalán nem ezt lehetett jósolni.
A győri Reflex Egyesület Dunántúlon feltérképezte a lejárt szavatosságú növényvédőszerek lerakatait. Sárszentágotán a hónapokkal ezelőtt megindított rendőrségi büntetőjogi eljárás még mindig eredménytelenül, de kitartóan folyik, miközben a környezetvédelmi felügyelőség passzív ellenállást folytat. Szentgálon ugyanez a hivatal a Reflexszel nem, kizárólag a Nitrokémiával hajlandó érdemben kommunikálni. A párbeszéd eredményeképp a Nitrokémia gyorsan elpucolta saját elföldelt szennyét közpénzből kvázi hangulatjavító intézkedésként, közvetlenül a hulladéklerakóról tartott népszavazás előtt.
A brit kormány több mint 100 égetőmű építését tervezi a következő 15 évben. Az Ecologist azt vizsgálja összeállításában, hogy ez a tény milyen egyéb problémákkal jár túl azon, hogy az égetőművek megjelenése rákos és légzőszervi megbetegedésekkel jár, illetve az immunrendszert is legyengíti.