Az eladott új mobiltelefonok számáról, vagy a készülékekhez vásárolt új akkumulátorok mennyiségéről nyilvános adat nem áll rendelkezésünkre, mint ahogy ismeretlen a lecserélt és tönkrement készülékek, akkumulátorok sorsa is. Szakmai becslések szerint Magyarországon évente egymillió mobiltelefon, azaz kb. 70 tonna akkumulátor (veszélyes hulladék) sorsa válik bizonytalanná. Mivel a mobiltelefon-készülékek értékes és újrahasznosítható anyagokat tartalmaznak, az akkumulátorok pedig környezetkárosító anyagokkal (nehézfémekkel) terheltek, alapvetően fontos lenne követni a hulladékok további sorsát.

A Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata (KÖTHÁLÓ) és a HuMuSz januárban végzett közös akciója keretében azt vizsgáltuk, hogy az akkumulátorok gyártói és forgalmazói mennyiben tesznek eleget az akkumulátor-hulladékok visszagyűjtésére, kezelésére vonatkozó, a 9/2001. (IV. 9.) KöM sz. rendeletben számukra előírt kötelezettségeknek. Ugyan minden elem- és akkumulátor-hulladék a rendelet hatálya alá tartozik, figyelemfelkeltő programunk első akciójával egyelőre csak a mobiltelefonok akkumulátoraira (és elsősorban a nagyobb márkaboltokra) összpontosítottunk. Reprezentatív felmérésünk sajnos várakozásainkat igazolta. Általános tapasztalataink szerint a két éve hatályban lévő rendelet a gyakorlatban szinte hatástalan. A legtöbb forgalmazó még csak a létezéséről sem tud, a környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi hatóságok pedig eszköztelenek a visszagyűjtési kötelezettségek kikényszerítése terén.

Az akció

A KÖTHÁLÓ és a HuMuSz tagszervezetei az ország 12 megyéjében 325 mobiltelefont forgalmazó boltot kerestek fel személyesen ill. telefonon.

A 106 Westel, 94 Pannon, 94 Vodafone, és 31 egyéb (összesen 325), mobiltartozékokat árusító bolt közül 102-ben (31,38 %) adható le használt akkumulátor. Megfelelő gyűjtőedényt azonban csak 23 esetben találtunk (7,07 %), és a 325 bolt csupán 5,53 %-a számítja be a régi akkumulátor árát az új vásárlásakor.

A mobilkereskedők "ki tud többet az akkumulátorokról, illetve ki tesz többet a környezetért" elnevezésű versenyében egyelőre a Westel áll az élen.

Náluk a 106 vizsgált üzlet 44,33 %-ában leadható a használt akkumulátor, gyűjtőedényt az üzletek 8,49 %-ában találtunk, míg a boltok 17 %-a (Budapesten) 500 Ft-tal beszámítja a leadott aksi értékét új akkumulátor vásárlása esetén. A Pannon GSM 94 szaküzletéből 37,23 %-ban adható le (a 16 budapesti hivatalos márkaboltnak központi tájékoztatás szerint szerződése van egy céggel a probléma kezelésére), 5,31 %-ában találtunk gyűjtőedényt, árba beszámítás nincs. A Vodafone 94 üzletéből 15,95 %-ban van lehetősége a vásárlónak a használt akkumulátor leadására, gyűjtőedényt 6,3 %-ban találtunk, árbeszámítás nincs. Általános tapasztalataink szerint a hivatalos márkaboltok körében egységes a hozzáállás: vagy mindenhol visszaveszik, vagy sehol. A viszonteladói hálózat esetében az üzlet saját maga dönti el, hogy működtet-e ilyen szolgáltatást vagy sem. Így fordulhat elő az a jelenség, hogy míg a Vodafone hivatalos budapesti márkaboltjaiban használt akkumulátor leadási lehetőség nincs és az ügyfélszolgálat tájékoztatása szerint a jövőben sem kívánnak bevezetni ilyen típusú szolgáltatást, addig a viszonteladói körben találtunk egy-két olyan szaküzletet, ahol volt lehetőség az aksi leadására. Az egyéb, szolgáltatóktól független, mobiltartozékokat forgalmazó kisebb boltok közül 31-ből 5-ben adható le akku, gyűjtőedény 3-ban volt, árbeszámítás sehol nincs.

Ha egy környezettudatos mobiltelefon-tulajdonos Budapesten kutat, rájöhet, hogy ha új aksit helyben vásárol, a Westel márkaboltjaiban 500 Ft értékben beszámítják a használtat, a Pannon GSM pedig bemutatótermeiben átveszi a használt akkumulátort. Az átvett akkumulátorok sorsáról viszont nem tudnak tájékoztatást adni.

Általános tapasztalatok

A legtöbb megkeresett bolt a jogszabály létéről sem tud, vagy legalábbis úgy tesz, mintha nem tudna. A bolti alkalmazottak változatos, ámde környezetvédelmi szempontból képtelen ötleteket adtak arra vonatkozóan, hogy hogyan szabaduljunk meg nagy ívben a mobil akkumulátorától. A Győrben érdeklődő kollégát például a piros köpenyes eladó hölgyek sűrű vihogás közepette arra bíztatták, hogy dobja, ahova akarja.

"Menjen fel Budapestre, ott talán felveszik? " szólt az egyik székesfehérvári eladó javaslata. "Szerintem a rendes kukába is bele lehet dobni egy nylon zacskóban" vélekedett egy veszprémi. Szombathelyen tájékozottan azt állították, hogy csak májustól lesz érvényben ez a rendelet, addig vigyük el az iskolai elemgyűjtőkbe, vagy betonozzuk be őket. Esztergomban akad, aki bár nincs edénye, de gyűjti, s nem mondja meg, kinek adja le. A másik egy kis dobozt mutat, de bevallja, nem tudják, mit csináljanak vele. A budapesti Pólus Centerben nemes egyszerűséggel azt ajánlották, hogy a bevásárlóközpontban az Fkf Rt. által telepített nyilvános elemgyűjtőbe dobják a vásárlók az akkumulátort. Több helyen a most kihelyezett Fkf-gyűjtőszigeteket ajánlották, ami szintén teljes tájékozatlanságra vall, hiszen itt semmilyen típusú veszélyes hulladékot elhelyezni nem lehet. Volt olyan - konkurens szolgáltatóhoz tartozó - szaküzlet is, ahol egyenesen ajánlották a Westel márkaboltokat, mert "ott nem csak le lehet adni, hanem 500 Ft-tal be is számítják".

Azért jó példák is akadnak: Zalaegerszegen az egyik üzletvezető lelkiismeretessége miatt gyűjtőbe viszik, Budapesten a HuMuSz talált egy boltot, melynek szerződése van a használt akkumulátorok elszállításáról. Néhány bolt szerint eddig a vásárlókban sem volt meg az igény, hogy leadják a használt aksikat, a meglévő gyűjtőedénybe alig kerül valami.

Több bolt (jellemzően a kisebb településeken) arra kérte a KÖTHÁLÓ helyi irodáját, hogy segítsen nekik megszervezni az átvételt

Következetések

A jogszabályban visszagyűjtésre elsődlegesen kötelezett gyártónak nem kell számolnia szankcióval, ha visszagyűjtési kötelezettségének nem tesz eleget, miként a forgalmazónak sem, ha a visszagyűjtésre nem köt megállapodást.

A felmérés alapján a KÖTHÁLÓ és a HuMuSz azzal a közérdekű bejelentéssel fordult a Környezetvédelmi Főfelügyelőséghez, hogy soron kívül ellenőrizze a gyártók és forgalmazók között kötendő megállapodások meglétét, s ahol hiányosságokat tapasztal, ott a felszólítás, majd a szankcionálás hatósági eszközeit alkalmazza. A hatályban lévő jogszabály előírásai és felelősségi rendszere ugyanis nehezen értelmezhető.

A fogyasztó az akkumulátor hulladékát köteles ugyan otthon külön gyűjteni, viszont legálisan nagyon nehezen tud tőle megszabadulni (nincs szervezett visszagyűjtő rendszer, hiányoznak a hulladékudvarok és csak néhány nagyobb márkabolt eladóterében látni gyűjtőkonténert).

Az esetlegesen mégis visszagyűjtött akkumulátor-hulladékok hasznosítása Magyarországon nem biztosított. Bár az árba a termékdíj beépítésre került (100 Ft/kg), a Környezetvédelmi Alap Célelőirányzatba (KAC-ba) befolyt termékdíj-bevétel felhasználása nem ismert.

Ellentétben más országokkal (Norvégia, Svájc, Hollandia, stb.) a Magyarországon működő, nem kis hasznot realizáló három telefontársaság nem érez indíttatást arra vagy felelősséget azért, hogy szervezetten részt vállaljon a visszagyűjtés megszervezésében. (Az egyik szolgáltató ügyfélszolgálatánál azt válaszolták, hogy ilyen típusú szolgáltatásuk nincs és eszük ágában sincs foglalkozni vele!!!! Ez nem más, mint tudatos törvényszegés!)

A rendelet betartásának ellenőrzéséhez, a környezet érdekében történő beavatkozáshoz - elmondásuk szerint - a regionális környezetvédelmi felügyelőségek nem rendelkeznek hatósági eszközökkel, a megkeresett fogyasztóvédelmi felügyelőségek pedig intézkedési jogosultságuk hiányát állapították meg vagy egyáltalán nem válaszoltak. De az is megesett, hogy az egyik Környezetvédelmi Felügyelőség képviselői egyszer csak (értsd: előzetes egyeztetést mellőzve) beállítottak egyik tagszervezetünkhöz egy kis baráti eszmecserére. A szakhatóság emberei arra voltak kíváncsiak, hogy a felmérés milyen körben készült, és láthatóan megnyugtatóan hatott rájuk, hogy országos akcióról van szó, és nem csak "ők" lettek kiszúrva... Elmondták, hogy milyen nehéz helyzetben vannak, mert bár a jogszabály valóban azt mondja, hogy a gyártó és forgalmazó felelősséggel tartozik az akkumulátor-hulladék visszagyűjtéséért és kezeléséért, de hát nincsenek meg a feltételek, így pedig hogyan kényszerítsék a törvény betartására "szegény" mobil üzleteket. És ha gyűjtik, akkor pedig ugyan hová vigyék, hiszen nincs újrafeldolgozó. Magyarán minek firtatni ezt az egészet... Szerintük ki kell várni, amíg a piac kikényszeríti a megoldást. Nekünk viszont elfogyott a türelmünk és alapvetően más a véleményünk is: a három magyar mobilmulti nem kis haszonnal zár évről-évre, ömlenek a reklámjaik tévéből-rádióból-utcákról, egyikük azt állítja, hogy a világon a legnagyobb, és nem mellesleg a világ jelenlegi leggazdagabb sportegyesületének főszponzora. Ebből a marketingkeretből csak arra nem telik, hogy az elhasználódott akkumulátorok problémáját megoldják!

A fentiek alapján környezetvédő szervezeteink nem látják biztosítva a 91/157 EGK irányelvben illetve az Országos Hulladékgazdálkodási Tervben foglaltak teljesülését. De az akcióval feltárt helyzet alapjaiban sérti a környezetvédelmi és a hulladékgazdálkodási törvények előírásait is (és ez nem csak a mobil-akkumulátorokra, hanem az elemekre is érvényes). Ezért a környezetvédő szervezetek a környezet és a fogyasztók érdekeinek védelme, valamint a "szennyező fizet" elv érvényesítése érdekében egy új, szigorúbb jogi szabályozást szeretnének. A jelenlegi működésképtelen felelősségi rendszer helyett javasoljuk a forgalmazók visszavételi kötelezettségének előírását, illetve a kötelező betétdíjas rendszer bevezetését.

Csak így látjuk biztosítottnak azt, hogy az évente keletkező kb. egymillió mobiltelefon-akkumulátor (évi 70 tonna veszélyes hulladék) ne veszélyeztethesse a környezetet. Az idő sürget, hiszen várhatóan mostanság kerül tömeges "házi leselejtezésre" a régi mobilkészülékek első nemzedéke, általában Ni-Cd akkuval (zárójelben jegyezzük meg: az újabb generációs készülékek már mind Li-ion akkumulátorral kerülnek forgalomba, ami lényegesen hosszabb élettartamot fog jelenteni, ám ez a tény még nem jelent megoldást a problémára!).

A téma egyébként szorosan összefügg az elektronikai hulladékok (ld. tönkrement mobilkészülékek) kötelező visszagyűjtéséről, kezeléséről szóló, nemrég hatályba lépett EU-irányelvvel. A hazai jogba is hamarosan beépülő szabályozás 2006-tól termékcsoportonként 70-80%-os hasznosítást ír elő, aminek költségét és felelősségét a gyártókra és a forgalmazókra hárítja át.

A KÖTHÁLÓ és a HuMuSz által a Környezetvédelmi Főfelügyelőségnél kezdeményezett intézkedések:

1. Kérjük soron kívül ellenőrizni, hogy a gyártók miért nem tesznek eleget a visszagyűjtési kötelezettségüknek, illetve miért nem kötnek megállapodást forgalmazókkal illetve az önkormányzatokkal?
Amennyiben mégis kötöttek megállapodást, akkor a forgalmazók ill. önkormányzatok miért nem építették ki visszagyűjtési hálózatukat?
2. Kérjük annak vizsgálatát, hogy a jelenleg hatályos rendelet és felelősségi rendszer miért alkalmatlan a kitűzött környezetvédelmi célok elérésére és milyen hatósági és nem hatósági eszközök szükségesek a feltárt jogellenes helyzet haladéktalan megszüntetéséhez?
3. Intézkedést kezdeményezünk a kisebb forgalmazók ellenőrzésére, illetve a jelenlegi rendelet hatálya alá tartozó szárazelem-visszagyűjtéssel kapcsolatos alapvető hiányosságok felszámolására is (a következő akciónkban elsősorban ezekkel kívánunk foglalkozni).
4. A környezet védelmének és a "szennyező fizet" elv érvényesítésének érdekében egy új, szigorúbb jogi szabályozást tartunk szükségesnek. A jelenlegi működésképtelen felelősségi rendszer helyett " az OHT-ban foglaltaknak megfelelően " kérjük megvizsgálni a forgalmazók visszavételi kötelezettségének előírását, illetve a kötelező betétdíjas rendszer bevezetését.