Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Lopakodó lerakók!

Év: 
2004
Szám: 
Nyár
Szerző: 
HuMuSz

Az Országos Területrendezési Tervről szóló törvény módosítása után a regionális hulladéklerakók 1000 méter helyett már 500 méterre is lehetnek a települések határától, illetve a korábbi 15 helyett 13 kilométerre a repülőterektől.

Adva volt egy törvény, esetünkben az Országos Területrendezési Tervről szóló. Szakértők és jogászok hosszas közös munkával készítettek egy törvénytervezetet, amelyet elküldtek civil szervezeteknek, önkormányzati szövetségeknek, az Országos Környezetvédelmi Tanácsnak. Várták véleményüket, szakmai álláspontjuk ismertetését a tervezettel kapcsolatosan, majd a közben változó anyagot parlamenti bizottságok is tárgyalták (esetünkben pl. a gazdasági, önkormányzati területfejlesztési és környezetvédelmi bizottság is). A végére kialakuló anyagon az Országgyűlés is átrágta magát és elfogadták a törvényt. Ez történt tavaly tél elején.

Erre már tavasszal jön egy-egy politikus, majd rögtön még két lelkes támogató, akiknek érdeke fűződik ahhoz, hogy a törvényben lévő néhány dolog mégiscsak másképpen legyen. Közösen nyújtanak be egyéni módosító indítványt. Pártjaik "pártérdek förszt " mögéjük állnak, és mivel a két legnagyobb pártról van szó, az indítvány támogatásra talál. Elsőre ugyan házon kívül van a Tisztelt Ház nagyobbik része és nem érvényes a szavazás, de mivel csak egy "legény" nem támogatja a módosítást, Hősienk nyugodtan alhatnak: majd június 14-án meglesz!

Közben néhány civil megneszeli a dolgot. Nem örülnek neki, mert a tervezett módosítás a környezet- és egészségünk állapotának további romlásával jár. Sok utánajárás és gépelés, mire megszületik három dokumentum. A többiek segítségét kérik, elmagyarázva, hogy ki hogy mit és miért. 55 egészség- és környezetvédő civil szervezet csatlakozik a Petícióhoz, melyben a döntéshozókat kérik: ne támogassák a módosító indítványt.

A sajtó nehezen kezd el foglalkozni az üggyel ? a választási kampány hajrájában vagyunk. Aztán mégis, de úgy tűnik ez sem elég! Pedig az Alkotmányt sérti*, a hazai és nemzetközi joggal egyaránt ütközik**, súlyos jogbiztonsági kérdéseket vet fel***, és rontja az állami egészségpolitika hitelét és a lakossági konfliktuskezelési programok hatékonyságát

Ugyanaz az egy képviselő szavaz csak a törvénymódosító indítvány ellen, mint aki korábban. Június 14-án, az EP-választ követő napon, teljes az összhang a Parlamentben: elfogadják az indítványt.

Az egymásnak örökké ellentmondó jobb- és baloldali politikusok érdekes módon nagyon sokszor egyetértenek, ha környezetünk és egészségünk állapotát veszélyeztető hatású intézkedéseket kell meghozni. Félelmetes módon érvényesítik érdekeiket egyéni képviselők, a civilek mégsem adják fel. Mádl Ferenchez fordulnak azért, hogy kérjen előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól, mielőtt aláírja a törvény módosítását, ugyanis az szerintük az alkotmányellenes*.

A civilek azt is kifogásolják, hogy a korábbi egyértelmű megfogalmazást**** olyan nyelvtanilag zavaros szöveggé változtatta, mely alapján még az 500 méteres védőövezeti előírást sem feltétlenül kell betartani*****.

Hogy egy egyéni képviselői módosító indítványnál miért nem kell szakmai szervezetek, önkormányzati szövetségek és civilek véleményét meghallgatni? Mert ez nem törvényalkotás. Ez kérem, csak egy kis módosítás, hiszen a törvény már megvolt. Olyan ez egy kicsit, mintha készítenénk egy könyvet, bőrkötéssel, cirádás betűkkel, majd valaki kitépné a belét és a bőrkötésbe belerakna egy újat

A labda a Köztársasági Elnöknél van, akinek nemsokára döntenie kell. Meri vagy nem meri?? Ez ma a kérdés. Jogalkotás, 2004, Magyarország, EU.

 

 

Jegyzetek 

* Az egészséges környezethez való jog alkotmányos alapjog  ennek megvalósulását biztosító törvényi garanciákat (így az övezetek méretét) önkényesen az állam nem csökkentheti. Ezzel ugyanis az Alkotánybíróság 28/1994. számú határozatát szegné meg.

** Ellentmond ugyanis a hazai és az Európai Uniós jogszabályokban elfogadott elővigyázatosság elvének.

*** Teszi ezt azáltal, hogy a módosítás előkészítése során nem kérték ki sem az Országos Környezetvédelmi Tanács, sem az önkormányzati szövetségek, sem a civilek véleményét, így látványosan felrúgták az Aarhus-i Egyezményt is.

**** Az eredeti szöveg: meghatározásánál figyelembe kell venni, hogy h.) település belterületén és annak l000 méteres körzetében j.) az állami repülések célját szolgáló és a közös (katonai és polgári) repülőtér 15 km-es körzetében regionális hulladéklerakó nem jelölhető ki. Ez egy egyértelmű, érthető szabályozás. Lerakó a védőövezet figyelembe vételével csak külterületen helyezhető

***** A T/8540 számú, többször módosított javaslat szerint ez a szabályozás a következőképpen alakul: Az övezet meghatározásánál figyelembe kell venni, hogy h.) a településrendezési eszközeiben beépítésre szánt területként kezelt területeken  a jelentős mértékű zavaró hatású iparterület és a hulladékkezelő, hulladéklerakó különleges terület kivételével -, továbbá azok határaitól 500 méteres körzetben, j.) az állami repülések célját szolgáló és a közös (katonai és polgári) repülőtér 13 km-es körzetében regionális hulladéklerakó nem jelölhető ki.

Mivel érvelnek?

A módosító indítvány benyújtói szerint az 1000 méterről 500 méterre való csökkentést többek között gazdasági érvek támasztják alá, hiszen kisebb távolságra kevesebb üzemanyagköltséggel kell számolni. A HuMuSz szerint ez egy gazdasági blöff, ugyanis a regionális hulladéklerakók ismérve, hogy nem egy településről szállítják oda a hulladékot. Így az egyik irányból ugyan csökken a település és a regionális hulladéklerakó közötti távolság, más településektől való távolság viszont ugyanilyen mértékben megnő

Kinek jó?

Győrnek látványosan jól jön az intézkedés, mert a város keleti széle és hétvégi üdülőövezete közé tervezi beszorítani egy regionális hulladéklerakót. A lakóházaktól 600 méterre, a hétvégi kertektől pedig 450 méterre tervezik a lerakót, ahová 130 településről évente egymillió köbméter hulladékot fognak hordani 40 éven keresztül. Amellett, hogy ez egészségi és ökológiai szempontból is kockázatos, lezárja a város lakóterületi fejlesztési lehetőségeit.

Égetőmű is lehet

Az Országos Hulladékgazdálkodási Törvény ezekbe a regionális lerakókba írja elő a hulladékégetők betelepítését. Tehát a regionális hulladéklerakók védőövezetének távolságát területfelhasználási, földvédelmi, környezeti és közegészségügyi szempontból is úgy kell értékelni, hogy az a leendő égetők védőövezete is lesz egyúttal.