Zárvatartás

Augusztus 23-24. között a Humusz Ház zárva lesz külső rendezvény miatt. Nyitás augusztus 27-én 9 órakor.
Augusztus 23-24. között a Humusz Ház zárva lesz külső rendezvény miatt. Nyitás augusztus 27-én 9 órakor.
Egy petíció nyolcvanezer aláírója és az LMP is a műanyag szatyrok betiltását követeli Magyarországon. A plasztikszennyezés áttörte a magyar közvélemény ingerküszöbét, ami akkor is örömteli, ha tudjuk: a megoldás kulcsa nem az ökotudatos európai fogyasztók kezében van.
A PET-palackokat már csak a gombák és vírusok felszaporodása miatt sem szabad otthon újratölteni, minél hamarabb landoljanak a szelektív gyűjtőben. Ott a helyük, nem ételeink és italaink közelében.Bihari Dániel írása.
A „Zöld Forrás” támogatásával, a Nemzetközi Duna naphoz kapcsolódóan szervezett nagy sikerű konferenciát a KSZGYSZ a mikroműanyagok okozta környezeti problémákról, amihez a KKM Duna Régió Stratégia Titkársága szervezte nemzetközi szakember találkozó is kapcsolódott
Pekingben elvi megállapodást kötöttek az EU és Kína vezetői, hogy közösen tesznek a hulladék-újrafeldolgozás térnyeréséért, és harmonizálják jogszabályaikat, hogy ezzel segítsék a körforgásos gazdaság megvalósulását.
A Climate – KIC, a Szent István Egyetem és a Lumen csapatával együtt ezúton hívunk meg az augusztus 26-i, vasárnap délután 15.00 órától kezdődő eseményünkre, ahol a 21. századi városi étkezés kihívásaival kapcsolatos, ötleteket és történeteket osztunk meg a nemzetközi Milan Urban Food Policy Pact (2015) egyezmény működésének és céljainak megismertetésére.
Az eseményre meghívott vendégeink munkájuk, érdeklődésük révén szakértői a budapesti gasztro- és közéletnek. Akik, azokról a közös pontokról beszélnek amelyek, alkalmasak arra, hogy összekapcsolódjanak a gyorsuló trendek, a városlakók kényelme és az áruházláncok növekvő kínálata mellett a fenntartható jóléthez.
A rendezvényre annak reményében várunk, hogy az urbánus élet és a városi ételek kezdőkkel, újrakezdőkkel és haladókkal egyaránt fontos és izgalmas kaland. #discosoupbudapest, ahol Neked is helyed van!
Várunk szeretettel:
A szervezők
Egy felmérés szerint Kína, Indonézia, Thaiföld, a Fülöp-szigetek és Vietnam annyi műanyag szemetet termel, mint a világ összes többi országa együttvéve (mondjuk ez abban az értelemben nem olyan elképesztő nagy aránytalanság, hogy ezekben az országokban összesen ~2 milliárd ember él, az emberiség negyede.)
A Tesco elárulta, hogy mire cseréli a műanyag palackokat. Alumíniumra. És ez szerinte zöld. Hát... A greenfo.hu szerkesztőjének véleményét olvashatjátok.