Saláta hírek
Az Erdei Iskola Egyesület (EIE) az Erdei Iskola Program támogatásával 2005-ben megalapította a Lehoczky János Díjat. A Díjat az erdei iskola mozgalom területén tevékenykedő, az erdei iskola mozgalom szereplői által elismert személy kapja, aki munkásságával sokat tett és tesz az ifjúság környezettudatosabb gondolkodásmódjának és magatartásának kialakulásához, hozzájárul az erdei iskolázás hagyományainak megőrzéséhez, fejlődéséhez, népszerűsítéséhez, és tapasztalatát, tudását megosztja, átadja embertársainak, ezáltal biztosítva a folytonosságot.
A Díj célja emléket állítani a fiatalon elhunyt, ám gazdag munkásságot maga után hagyó környezeti nevelőnek, pedagógusnak, és díjazni a Lehoczky János emlékéhez méltó munkásságot folytató erdei iskolázókat, környezeti nevelőket. A díjazott a Díj által erkölcsi megbecsülésben részesül.
A Díjra az a személy jelölhető a mellékelt jelelőlapon, aki etikailag feddhetetlen, szakmai munkáját az ifjúsági korosztály számára pozitív példát mutatva végzi, és eleget tesz az alábbi szempontok valamelyikének:
TELTHÁZ!
Március 1-je jeles nap, az Újrapapír Napja! Töltsük ezt a délutánt az újrapapír körül: miként kapcsolódik a megelőzés, újrahasználat, újrahasznosítás fogalmaihoz? Milyen új technikákkal lehet feldobni az óvodai, iskolai kézműves foglalkozásokat?
A Humusz Szövetség várja a környezettudatos pedagógusokat, akiket érdekel a megelőzés, az újrahasználat és az újrahasznosítás, különösen a papír sokféle felhasználásának módjait szeretné jobban megismerni, elsajátítani. Délutáni workshopunkon ezekről a témákról hallhatnak, majd kézművesfoglalkozáson és ötletbörzén vehetnek részt.
Jelentkezni február 22-ig lehet REGISZTÁCIÓS ÍVÜNK kitöltésével!
Minden nap találkozunk valamilyen formában a természet- és környezetvédelemmel. Körül vesz bennünket és kész megoldásokat kínál gyakorlatilag mindenre. Mégis úgy érezzük, hogy környezetünkben, lakóhelyünkön sok probléma megoldatlan marad. Vedd észre, légy kreatív, szervezz csapatot és mutasd meg a világnak: TE mit teszel a jó ügyért?
“Egy jó ügy” keretében természet- és környezetvédelmi pályázatsorozatot indítunk 14-28 éves fiatalok számára.
A pályázók műveiket 2016. április 1-ig küldhetik el az [email protected] címre.
A Humusz Szövetség 2014 óta az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet megbízásából Regionális Forrásközpontként országszerte segíti az oktatási intézményeket az Ökoiskola cím sikeres megpályázásában és megtartásában. Ennek keretében 2016 első félévében akkreditált pedagógus továbbképzést hirdetünk.
2016. március 4. és 7-8-án (péntek, hétfő, kedd) között térítésmentes képzést szervezünk ökoiskola koordinátori szerepkört felvállaló pedagógusok számára.
Képzés helye: Humusz Ház Oktatóterme (1111 Budapest, Saru u. 11.)
A Humusz Szövetség 2014 óta az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet megbízásából Regionális Forrásközpontként országszerte segíti az oktatási intézményeket a Zöld Óvoda cím sikeres megpályázásában és megtartásában. Ennek keretében 2016 első félévében akkreditált pedagógus továbbképzést hirdetünk.
2016. február 23-25. (kedd, szerda, csütörtök) között térítésmentes képzést szervezünk zöld óvoda koordinátori szerepkört felvállaló pedagógusok számára.
Képzés helye: Humusz Ház Oktatóterme (1111 Budapest, Saru u. 11.)
Zöldítse intézményét egy ingyenes, környezettudatos hulladékkezelési módszerrel, és spróljon a hulladékkezelési díjon is! Pályázatunkra oktatási és közintézmények jelentkezését várjuk Budapesten!
Az elmúlt években a Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapjának támogatásával összesen 170 fővárosi oktatási intézményt vontunk be sikeresen a komposztálási programunkba. Mindannyiunk közös érdeke ugyanis, hogy a zöldfelületeken képződő hulladékokat – vagy kifejezőbb nevükön: zöld javakat – a leginkább környezetbarát módszerrel kezeljük. Ez pedig nem más, mint a természeti körforgásnak teret engedni: a hulladékot helyben, komposztálóba gyűjtjük, és hagyjuk, hogy a természet elvégezze a dolgát.
Várjuk oktatási intézmények jelentkezését, amelyeknél környezetvédelmi téma iránt érdeklődő közösségi szolgálatosok tanulnak.
A Humusz Szövetség regisztrált fogadó intézmény. Várjuk az iskolai közösségi szolgálatot környezetvédelmi területen teljesíteni kívánó középiskolások jelentkezését! A feladatok nagyon változatosak:
A Humusz más civil szervezetekkel és szakértőkkel közösen egy munkacsoportot alkotott, hogy utánajárjon, mitől lehet hatékonyabb a környezeti nevelés az oktatási rendszerben.
A munkacsoport 2015 tavaszán jött létre, hogy szakmai ajánlás szülessen a környezeti nevelés hatékonyabb működéséről. A munkacsoport ülések megbeszélései során fényt derült arra, hogy sok civil szervezet már évtizedes múltra visszatekintő gyakorlati tapasztalattal rendelkezik ezen a terén, amely nagyban hozzájárulhat a hazai környezeti nevelési gyakorlat fejlesztéséhez.
A Magosfa Alapítvány 30 órás, pedagógusoknak akkreditált továbbképzést tart a Magyar Környezeti Nevelési Egyesülettel együttműködve
– általános iskolai, középiskolai, óvodai pedagógusok vagy pedagógiai asszisztensek és
– foglalkozásszervezők, mentálhigiénés szakemberek, idős klubok vezetői stb. számára.
Olyan résztvevők jelentkezését várják, akiket érdekel legalább az egyik az alábbi listából:
– generációk közötti kapcsolatteremtés
– idősekkel való foglalkozás
– gyerekekkel való foglalkozás
– fenntarthatóság
– hagyományok
– kézműveskedés
– közösségi szolgálat.
A Kicsik és nagyik projektet a Norvég Civil Támogatási Alap finanszírozza, ezért a képzés ingyenes!
Két időpont közül lehet választani: február 17-19. vagy április 1-3.
A környezeti nevelést, a környezetért felelős életvitel kialakítását nem lehet elég korán elkezdeni, hiszen a mostani óvodáskorú gyerekeken is múlik, hogy sikerül-e a jövőben kialakítani egy élhetőbb világot.
Folytatódik a nagysikerű Öko-Mesekuckó sorozat, ezúttal Óbudán találkozhatsz Mimó és Csipek barátaival. A jól ismert mesehősök révén játékos, szórakoztató és kreatív módon ismerkedhetsz meg a környezettudatossággal és hétköznapi lehetőségeivel.
A 2015/2016. tanévben meghirdetett pályázaton a magyar táj szépségeinek a felfedeztetése, a tanulókban az identitás erősítése a cél. Ennek megjelenítése a képzőművészet nyelvén. A tehetséges tanulóknak bemutatkozási lehetőség biztosítása.
Korcsoportok:
1. korcsoport: 2009. 05. 31. – 2005. 06. 01.
2. korcsoport: 2005. 05. 31. – 2001. 06. 01.
Az intézmények korcsoportonként maximum 15 tanulóval nevezhetnek.
A versenyen egyénileg is lehet indulni.
A verseny fordulói: Iskolai válogató, elődöntő (pályázati), országos döntő (gyakorlati, helyszíni)
Elődöntő:
A pályamunkák tartalmi és formai követelményei:
A 30 órás akkreditált képzési program az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése c. projektjének keretében valósul meg, melynek célja a gyerekek, diákok környezettudatosságának erősödése, a környezeti nevelési tevékenységek színvonalának növekedése és a Natura 2000 területek ismertségének növekedése.
Az akkreditált képzésre Fejér megye azon óvodáinak pedagógusait várják, akik 2016-ben pályáznak először a Zöld Óvoda címre. Óvodánként EGY főt tudnak fogadni.
A képzés időpontja: 2016. január 28-29-30.
Helyszín: Dunaújvárosi Óvoda - 2400 Dunaújváros Pajtás utca 2.
Az eseményen való részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött!
A Komposztálás Ünnepnapjához (október 10.) kapcsolódóan kerestük az év Komposztbajnok Iskoláit. Összesen 26 iskola pályázott a címre, köztük szakközépiskolák és egy kollégium is, 23 településről. A beszámoló és az eredményhirdetés itt olvasható el.
Az előző évek hagyományaitól eltérve most nem (csak) az volt a feladat, hogy az iskolák minél kreatívabban ünnepeljék meg a Komposztálás Ünnepnapját, de egy konkrét tervet kellett kidolgozniuk a komposztálók fenntartására és a diákok, szülők, intézményi dolgozók aktív bevonására. Jó gyakorlatokban és ötletekben azonban idén sem volt hiány.
A beérkezett és így dokumentált pályamunkák az óvodák esetében: 39 települést, 44 óvodát és 59 csoportot jelentenek.
A 2015-ös évben a legtöbb óvodai csoport szelektív hulladékgyűjtés és a kertészkedés témakörén belül dolgozta fel a komposztálást. Sokan az egészséges életmódra nevelést is belefűzték. Az év sajátossága révén jó pár csoport foglalkozott a talajjal, sőt akadt, aki a FÖLD bolygóig szélesítette a látóhatárt (Tiszacsege).
2015. szeptemberében 164 osztály 4 ezer középiskolás diákja döntött úgy, hogy megtalálja a 7,5 milliárdos kérdésre a választ a Magyar Természetvédők Szövetsége fél éven át tartó vetélkedője keretében, melynek döntőjét 2015. december 15-én rendezték a 10 legjobb csapat részvételével.
Eddigi tapasztalataink alapján a címpályázati dokumentum kitöltése és elkészítése kevesebb adminisztrációval jár, mint az intézmények általában gondolják. A Humusz Szövetség a Közép-Magyarországi Régióban térítésmentes, intézményre szabott segítséget nyújt azoknak, akik Ökoiskola/Zöld Óvoda címre szeretnének pályázni. Az elmúlt másfél évben hozzánk fordulók kivétel nélkül mindannyian sikeresen elnyerték a címet.
Vígh Zoltán és Vass Richárd képregénye alapján készült interaktív képregény-kaland. Futurobi a jövőből érkezett, hogy a jelent megváltoztatva biztosítsa számunkra a fenntartható holnapot. Segíts Te is megfejteni a rejtélyt! Futurobi segítségével találd meg a mélység őreit!
Madármentés-Lélekmentés címmel rajzpályázatot hirdet a székesfehérvári Vadmadárkórház. A rajzpályázat célja, hogy a gyermekek bemutassák rajzaikon, hogy mit jelent számukra a madarak mentése, gyógyítása.
MÉRET: A/4-es rajzpapír vagy karton
TECHNIKA: szabadon választható
BEKÜLDÉS:
A pályázatokat 2015. október 19. - november 27-ig a következő címre várják:
8007, Székesfehérvár, Pf. 166, jelige: Vadmadárkórház
Célja: Az iskolakertek fenntarthatóságának témája szempontból megközelíthető: a környezeti, pénzügyi, területi, pedagógiai, társadalmi, időbeli folyamatossági, stb. vonatkozások mind ide sorolhatóak, végiggondolásuk az iskolakert hosszútávú jó működésének az alapja.
Pályázatot nyújthatnak be általános iskolai vagy közösségek, melyek iskolakertet művelnek saját területen vagy külső helyszínen és a pályázó tagja az Iskolakert-hálózatnak.
Az Iskolakert-hálózathoz való csatlakozás módja itt olvasható: www.iskolakertekert.hu/iskolakert-halozat/csatlakozas
Az E.ON Csoport „Mindenki Energiája számít! Te mit teszel, hogy jobb legyen ez a világ?” témakörben új, kreatív pályázatot ír ki óvodás gyermekeknek, valamint általános iskolás diákoknak három kategóriában. A pályázatok szorosan kapcsolódnak az ’EnergiaKaland’ elnevezésű, környezet- és energiatudatossági szemléletet erősítő oktatási programhoz.
A meghirdetett pályázat a korábbi évek rendkívül sikeres pályázatait folytatva egyrészt a köznevelésben részt vevő (6-14 éves), a fenntartható fejlődés és az energiahatékonyság iránt elkötelezett, a meghatározott témában elmélyedni, és önmagukat kreatívan kifejezni képes tanulóktól várja a munkákat. Emellett a vállalat a 2012-ben bemutatott, óvodásoknak szóló, ’EnergiaKuckó’ programjának használóit, illetve az energiatudatosságot építő, energiahatékonysági témára nyitott óvodákat is szeretné megszólítani a pályázatban, ezért a 3-6 éves korosztálynak is pályázatot hirdet.