Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Közös iskolai akció: rendeljünk együtt újrapapír füzetet!

  • 2016. március 23.
  • graczek

Adjon intézmény újrapapír füzetet a gyerekeknek a Föld Napján! A Humusz az hulladékcsökkentésért, újrahasználatért és újrahasznosításért 20 éve dolgozó egyesületként akciót indít, amelyben vállalja, hogy összegyűjti az iskolák részéről az újrapapír füzetre vonatkozó igényeket és egyben lebonyolítja a beszerzést. Így jelentősen csökkenthető az egy fűzetre eső költség. A füzetek pedig a Föld Napját megelőzően el is készülnek.

Kedves Pedagógusok és Környezeti nevelők!

A Humusz Szövetség az idei évben is vállalja az iskolai újrapapír füzetek nyomdai legyártatását. Annak érdekében, hogy a füzet előállítási költsége minél alacsonyabb legyen, együttműködő partnereket keresünk iskolák, civil szervezetek körében, hiszen együttes rendelés esetén magasabb  a példányszám, és alacsonyabb az egy füzetre jutó költség. Vállaljuk, hogy összegyűjtjük az érdeklődők igényeit, valamint megszervezzük a füzet kiadását és terjesztését.

Az iskolának a diákokra gyakorolt szemléletformáló hatása igen jelentős. Az intézmény akkor lehet hiteles, ha működése összhangban áll az órákon elhangzottakkal. Így a diákok is nagyobb valószínűséggel csökkentik saját papírfogyasztásukat. Csatlakozzanak az újrapapír füzet akciónkhoz, melyek alapot adhatnak egész éves szemléletformáló munkájukhoz.

füzet eleje   füzet oldala

A Humusz Szövetség a diákok egészségének megőrzése, a környezet védelme, valamint a környezeti nevelés szempontjából kiemelkedően fontosnak tartja a természetes alapanyagból, ill. másodnyersanyagból készült iskolaszerek használatát. Szükséges, hogy a szelektív hulladékgyűjtés térhódítása mellett, a másodnyersanyagból készült termékek használata is elterjedjen. Egyfelől, mert csak így van értelme a szelektálásnak, másfelől pedig a szemléletformáló hatás miatt.

Ajánlat  újrapapír füzet megrendeléséhez
A megfelelő minőségű, újrapapír füzetek szállítására iskolájuknak az alábbi árajánlatot tesszük:


                 megnevezés                                                     maximális  db ár (bruttó)*
   A5-ös méretű, 32 lapos, négyzetrácsos                                    183 Ft

 

* A füzet kinyomatását a fenti maximált áron csak akkor vállaljuk, ha az összes megrendelőtől legalább 1.000 példányra érkezik megrendelés a Humuszhoz. Amennyiben nagyobb mennyiséget sikerül megrendelni, a füzetek ára csökken (amit a második részlet befizetésekor figyelembe veszünk: összesen 2000 pld-t meghaladó rendelés esetén a füzet ára 151 Ft/db, 5000 pld-nál 132 Ft/db lesz.

Megrendelhető legkisebb mennyiség 100 db  (aki ennél kisebb mennyiséget szeretne megrendelni, kérjük fogjon össze más iskolákkal). 

A megrendelés menete:

  1. Kérjük, regisztráljon az előregisztrációs űrlapon, hogy felvehessük Önnel a kapcsolatot!
  2. A regisztrációt visszaigazoljuk, illetve megküldjük elektronikusan a hivatalos megrendelő nyomtatványt.
  3. A megrendelőt kitöltve, cégszerű aláírással ellátva kérjük visszaküldeni postai úton a Humusz Szövetség címére (1111 Budapest, Saru u. 11.) 2016. március 1-31. között.
  4. A megrendelt mennyiség árának 50%-át előlegként a rendelés visszaigazolása alapján és azt követően, de legkésőbb 2016. március 31-ig a Humusz Szövetség pénztárba be kell fizetni, vagy át kell utalni (Magnet Bank: 16200151-00174578).
  5. Az esetleges árcsökkenésről a fenti határok elérését követően azonnal tájékoztatjuk Önöket elektronikus úton, és ezt szállítmánnyal kiküldött végszámlában figyelembe vesszük.
  6. A füzetek vállalt legyártási és szállítási határideje: 2016. április 20. (Így a Föld Napi rendezvényeken már osztható.)
  7. A szállítást a fenti ár nem tartalmazza. Lehetőség van személyes átvételre (1111 Budapest, Saru u. 11.), postai csomagküldésre utánvéttel vagy előre utalással a Magyar Posta díjszabásának megfelelően.
  8. Amennyiben a Humusz saját hibájából nem tudja szállítani a füzeteket, a befizetett összeget visszafizeti az iskolának.

Kérjük, hogy a regisztráció után, az általunk küldött megrendelőlap mielőbbi beküldésével segítse akciónk sikerességét.


Bővebb információ:

Bogdán Judit
[email protected]
(06-1) 386-26-48

 

 

Az előzetes igények alapján a Humusz Szövetség az új tanév kezdésére idén is vállalja az iskolai újrapapír füzetek nyomdai legyártatását.  

 

Az újrapapír füzetek szállítására iskolájuknak az alábbi árajánlatot tesszük:

 

            Megnevezés                                                                           maximális  db ár*

A5-ös méretű, 32 lapos, négyzetrácsos                                                           120 Ft

 

1.      A füzet kinyomatását a fenti maximált áron csak akkor vállaljuk, ha az összes megrendelőtől legalább 2.000 példányra érkezik megrendelés a Humuszhoz.

2.      Egy megrendelőtől elfogadható legkisebb megrendelhető mennyiség: összesen 300 db,  (aki ennél kisebb mennyiséget szeretne megrendelni, kérjük fogjon össze más iskolákkal, vagy vonja be a helyi pedagógiai szolgáltatót vagy a helyi önkormányzatot).

3.      A füzetek vállalt legyártási határideje: 2013. Június 30.

4.      Amennyiben a Humusz saját hibájából nem tudja szállítani a füzeteket, a befizetett összeget visszafizeti az iskolának.

5.      Tájékoztatásul közöljük, hogy megrendeléseket (a nyomdai munkák megindítása miatt) legkésőbb 2013. április 30-ig áll módunkban elfogadni.

Kérjük, hogy a megrendelésének mielőbbi beküldésével segítse akciónk sikerességét. 

A megrendeléseket beérkezési sorrendben regisztráljuk és visszaigazoljuk. Az adásvételi szerződésünk a visszaigazolásunk megküldésével, illetve az ott feltüntetett előleg befizetésével válik érvényessé.

 

További információ:
Némethné Kavecsánszki Alexandra

Humusz Szövetség

Cím: 1111 Bp., Saru u. 11.

Tel.: (1)386-2648

E-mail: [email protected]

 

 

Budapest, 2013. Március. 27.

                                                                       

Tisztelettel:

                                                                                                            Graczka Szilvia

                                                                                                                    Elnök

 

* Amennyiben nagyobb mennyiséget sikerül megrendelni egységesen, a füzetek ára csökkenhet (amit a második részlet befizetésekor figyelembe veszünk).