Saláta hírek
A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatósága karácsonyfa-készítő pályázatot hirdet „Ökokarácsony” címmel.
Az Európai Hulladékgazdálkodási Év programsorozat célja a leglátványosabb és leginkább környezetbarát módon megvalósított ötletek összegyűjtése és kiállítása
Az E.ON Advent elnevezésű pályázaton kisközösségek energiatakarékos LED izzókkal feldíszített karácsonyfát és adventi csomagokat nyerhetnek a településüknek. A legkiemelkedőbb pályázatot beküldő közösség települését pedig adventi alkotóházzal jutalmazza a vállalat.
A verseny meghirdetője: Zöld Dió Alapítvány - Kőbányai Bem József Általános Iskola
A verseny célja: a tizenéves korosztály legyen tisztában a különböző környezeti problémák környezetegészségügyi hatásaival, valamint ismerje a lehetséges megelőzési módokat.
A verseny kategóriái korcsoportok szerint: a vetélkedőn 6., 7., 8. évfolyamos háromfős csapatok vehetnek részt.
A verseny témakörei:
Az Észak-Dél kapcsolat és az Artemisszió Alapítvány 2014. november 25-én "Globális iskolák – partnerségek Afrika és Európa között" címmel nemzetközi konferenciát tart elsősorban tanároknak, iskolaigazgatóknak, egyetemistáknak, oktatási szakembereknek, a fenntarthatósággal, a globális neveléssel és a nemzetközi fejlesztéssel foglalkozó szakértőknek.
A Stockholmi Ifjúsági Víz Díjat (Stockholm Junior Water Prize, SJWP) 1997-ben alapították, ezen a szakterületen egyike a legismertebb nemzetközi ifjúsági díjaknak. Védnöke Viktória, a svéd koronahercegnő, az évente megrendezett stockholmi Víz Világhéten találkozik a döntő résztvevőivel és ő adja át a díjat is.
A pályázók köre:
A versenyben 15 és 20 év közötti középiskolás fiatalok vehetnek részt egyénileg, vagy - maximum háromfős - csapatot alkotva.
A pályázat részletei:
Az Európai Hulladékcsökkentési Hét alkalmából a Pest Megyei Kormányhivatal „Hulladék-művészet” címmel versenyt hirdet Pest megyei általánosiskolás-diákok 5 fős csapatai számára.
A pályázat célja az étel- és élelmiszerhulladék csökkentésére való felhívás, továbbá, hogy az általánosiskolás-korosztály tagjaiban tudatosítsák a környezetvédelem fontosságát, a fenntartható fejlődéshez való hozzájárulást, valamint a hulladékkal való felelős gazdálkodást.
A pályázat részletei:
Mitől lesz egy kert fenntartható? Leginkább a gondos megműveléstől!
Az alábbi tanácsokat követve elérhető, hogy a kertekben barátságban éljenek a növények, a bogarak, a madarak és a gyerekek is...
- Ültessetek zöldségeskertet! A saját kertben, saját munkával megtermelt zöldségekkel megspóroljátok a piacig tartó útiköltséget és egészséges, finom és friss eledel kerül az asztalotokra.
- Készítsetek bogárszállodát a hasznos bogarak becsalogatására! Az ingyen szállást a kártevők távol tartásával hálálják meg, miközben megfigyelhetitek, hogyan népesül be a "szállodátok", közelről tanulmányozhatjátok a kertetekben lakó bogarak életét.
MEGHÍVÓ
A Magyar Tudomány Ünnepe 2014 "Kutatóhelyek tárt kapukkal" ingyenes rendezvénysorozat keretében új telephelyén mutatkozik be az MTA ÖK Duna-kutató Intézete.
A látogatók megismerhetik a Duna kutatásának témáit, többek között a dunavirágzást, az inváziós fajok problémáját és a Duna expedíció eredményeit, megtekinthetnek néhány laboratóriumot és kísérletet, több élőlénycsoportot, előadásokat hallgathatnak és megismerkedhetnek a kutatókkal is. A program keretében interaktív játékok segítségével mutatkozik be az MTA ÖK-hoz tartozó vácrátóti Nemzeti Botanikuskert is.
Az Európai Rézintézet (ECI) meghirdeti az első nemzetközi „Hasznosítsd tovább a rezet!” pályázatot, ami izgalmas kihívást jelenthet minden kreatív gondolkodású és a dizájn iránt érdeklődő alkotó számára. A cél egy újrahasznosított háztartási elem létrehozása, vagyis új életet lehelni egy régi, rézből vagy rézötvözetből készült használati tárgyba.
A réz tartós, 100%-ban újrahasznosítható nemesfém. A verseny célja, hogy a réz és az újrahasznosítás gondolatát összekapcsolva felhívja a figyelmet a súlyos mértékű pazarlásra, és ezáltal felelősebb fogyasztói magatartásra ösztönözzön, cáfolva azt a divatos szemléletet, hogy minden tárgy rövid használat után eldobandó.
A Magyar Tudomány Napján a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársai mutatják be az intézményben folyó kutatások eredményeit.
Látogassa meg a Magyar Természettudományi Múzeum 2014. november 3-án tartott programját, ha érdeklik a klímaváltozásokra, az inváziós fajokra vagy a magyarság eredetére vonatkozó vizsgálatok.
Az előadásokat követően az MTM szakértői végigvezetik a csoportot a Múmiavilág kiállításon, és bemutatják a kiállításhoz kacsolódó múzeumpedagógiai foglalkozást.
A Magyar Műhely Általános Művelődési Központ környezetvédelmi versenyt hirdet általános iskolák, 6 vagy 8 osztályos gimnáziumok 13-14 éves tanulói, azaz 7-8. évfolyamos tanulók részére.
A verseny felépítése:
A verseny három fordulóból áll. Minden nevező csapat eljuthat a III. fordulóig, ha az első kettőt lelkiismeretesen, gondosan teljesíti.
Amennyiben SNI tanulókból álló csoport is jelentkezik a versenyre, az egyenlő bánásmód biztosítása érdekében a feladatok megoldása során biztosítják számukra a többlet időkeretet.
A Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Tudományos Bizottsága égisze alatt immár 14. alkalommal megrendezésre kerülő szakmai rendezvény, a hazai neveléstudomány nagy tapasztalattal rendelkező elméleti és gyakorlati szakembereinek, valamint a tudományos utánpótlás képviselőinek elmélyült munkája nyomán született új kutatási eredményeinek bemutatását célozza meg.
A XIV. Országos Neveléstudományi Konferencia a hazai neveléstudományi kutatások mellett a közoktatás és a pedagógusképzés múltból származó legfontosabb értékeinek és a jövőbeni feladatainak számbavételét tűzi napirendjére, kiemelt jelentőséget tulajdonítva a tantárgypedagógia és a természettudományos oktatás aktualitásainak.
A konferencia időpontja: 2014. november 6-7-8.
Helyszíne: Debreceni Egyetem, 4032
Debrecen, Egyetem tér 1.
Az Európai Hulladékcsökkentési Hét alkalmából a Pest Megyei Kormányhivatal „Hulladék-művészet” címmel versenyt hirdet Pest megyei általános iskolás diákok 5 fős csapatai számára.
A pályázat célja az étel- és élelmiszerhulladék csökkentésére való felhívás, továbbá, hogy az általános iskolás korosztály tagjaiban tudatosítsuk a környezetvédelem fontosságát, a fenntartható fejlődéshez való hozzájárulást, valamint a hulladékokkal való felelős gazdálkodást.
A váci székhelyű Magosfa Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány, valamint a svájci ’myclimate’ szervezet "Klíma-barátság" című közös projektje 2013 októberében indult és 2014 októberében érkezett el a végállomásához.
MEGHÍVÓ
Ökoiskola Információs Nap - 2014. november 10.
Békéscsaba, 2014. november 10.
MEGHÍVÓ
Ökoiskola Információs Nap - 2014. november 3.
A Dél-alföldi Régió Regionális Zöld Óvoda és Ökoiskola Forrásközpontja a Humusz Szövetség, fő feladatunk az óvodák és iskolák térítésmentes támogatása és mentorálása a Zöld Óvoda/Ökoiskola cím elnyerésében.
Békéscsaba, 2014. november 24.
MEGHÍVÓ
Zöld Óvoda Információs Nap - 2014. november 3.
A Dél-alföldi Régió Regionális Zöld Óvoda és Ökoiskola Forrásközpontja a Humusz Szövetség, fő feladatunk az óvodák és iskolák térítésmentes támogatása és mentorálása a Zöld Óvoda/Ökoiskola cím elnyerésében.
A fenntartható életmód komplex fogalom: azt az életvitelt jelenti, amellyel megvalósíthatjuk a fenntarthatóság alapfeltételét,
azaz a megújulás tempójában használjuk környezetünket, vagyis
„addig nyújtózkodunk, amíg a takarónk ér”.
Hogyan lehetséges ez? A kérdés megválaszolására a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) partnereivel több mint 40 helyszínen egy újszerű, a fenntartható életmód elterjesztését célul kitűző program részeként, 60 db fenntarthatósági képzést szervezett, közel 1000 döntéshozó, tanár és egyetemista számára.