Saláta hírek

2017. január 16.

Napjainkban sokat hallottunk a vízzel kapcsolatos kihívásokról: szélsőséges vízjárás, szárazság árvizek, ivóvízhiány, szennyezések, és még sorolhatnánk. Minden vízzel kapcsolatos tudásra, újításra, kreativitásra egyre nagyobb szükség van. Szakmáktól függetlenül. A Stockholmi Ifjúsági Víz Díj ennek segítését tűzte célul. Segítsünk diákjaiknak, hogy kipróbálhassák magukat! Pályázhatnak környezetvédelmi, tudományos, társadalmi, vagy műszaki jellegű helyi, regionális, országos, vagy globális problémákkal és megoldásukkal. A pályaművek foglalkozhatnak vízminőségi kérdéssel, vízkészlet gazdálkodással, vízvédelemmel, de akár a víz társadalmi vonatkozásainak bemutatásával is. 

 

A hazai győztes Stockholmban mutatja be pályaművét az évente megrendezett stockholmi Víz Világhét keretében lezajló nemzetközi megmérettetésen.  A nemzetközi győztes a Stockholm Junior Water Prize-on kívül, melyet a verseny védnöke, Viktória svéd koronahercegnő ad át, 15.000 dollárt is kap.

2017. január 16.
Gyere el gyerekbarát kézműves foglalkozásunkra, ahol mind ötletben, technikában, alapanyagban tudunk segíteni!

Szeretettel várjuk bölcsisek, ovisok, iskolások kreatív szüleit akár gyermeikkel, illetve bárkit, aki maga készítené farsangi jelmezét 2017. január 28-án, szombaton 10-12 óra között a Humusz Házban.

A kétórás alkotóidőben a Humusz gyakorlott kézműves foglalkozásvezetői segítenek farsangi jelmezötletekben, megvalósítási technikákban, biztosítanak újrahasznosítható alapanyagokat, eszközöket, illetve bárki elhozhatja korábbi jelmezét, amit a résztvevők egymással cserélhetnek, újrahasználhatnak, átalakíthatnak.

2016. december 16.

Október hónap folyamán országszerte a komposztálás körül forgott az élet számos intézményben és közösségi kertben. Összesen 54 beszámoló érkezett hozzánk, ezek közül választottuk ki a legkreatívabb óvodai, iskolai és közösségi kerti megvalósításokat.

A Galgamenti Népfőiskola és a Humusz Szövetség közös kezdeményezése a Komposztálás Ünnepnapja 2016-ban is nagy érdeklődésnek örvendett.
A beérkezett beszámolókat öröm volt olvasni. Jobbnál-jobb környezeti nevelői munkáról, és széles körű szemléletformálásról tettek tanúbizonyságot a szöveges és képes (helyenként videós) beszámolók.
 
2016. november 17.

Budapest – Magyar nyelven is elérhető vált és ingyenesen letölthető az internetről az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) klímaváltozással kapcsolatos foglalkoztató könyve.

A „Klímaváltozás Jelvényprogram” egy oktatócsomag, amely 5 és 18 év közötti gyermekek és fiatalok számára tartalmaz szórakoztató feladatokat a játszva tanulás szellemében.

2016. november 11.

Szeretettel várjuk a kézműves programokat kedvelő óvodásokat, iskolásokat, anyukákat és kreatív felnőtteket redizájn adventi naptár és ajtódísz készítő foglalkozásunkra 2016. november 26-án, advent első szombatján 9:30-12 óra között a Humusz házban.

Az anyagokat, eszközöket mi biztosítjuk, továbbá gyakorlott kézműves foglalkozásvezetők segítik a munkát. A többféle adventi alkotások elkészítési ideje nehézségtől (dísz, naptár) és kézügyességtől függően kb. 1/2-2 óra.

karácsonyi kézműves

karácsonyi kézműves

karácsonyi kézműves

2016. október 04.

Óvodapedagógusok és a kisiskolás tanítók figyelmébe ajánljuk a Szamóca Kiskertész Tanoda új programsorozatát, melynek célja, hogy a mesehősök által hozza közelebb a természetet a gyerekekhez. A program keretében gyakorlati kertészkedős foglalkozásokon vehetnek részt a gyerekek, és megismerkednek környezetükkel, a növények világával. Mindezt kedvenc mesehősük közvetítésével, a Füvészkertben.

Kertészkedj kedvenc mesehősöddel: ültess egy katicalánnyal, keresd meg az örökké termő fát egy mókussal,  szüretelj tündérekkel, csodáld meg egy virág szépségét, ahogy a Kis herceg tette. Belépünk a mesék birodalmába, hogy a mesehősökkel együtt  tapasztaljuk meg azt a csodát, hogy hogyan lesz egy pici magból, egy égig érő paszuly. Gyertek, lépjetek be kedvenc mesétekbe, segítsetek a főszereplőknek vetni, locsolni, kincset keresni, és cserébe egy olyan kalandokkal tarkított utazásra viszünk, mely végigvezet a dzsungeltől a pusztáig, idegen bolygókat, és a holdat is érintve.

 

2016. szeptember 23.

A Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola pályázat az iskolák azon intézkedéseit értékeli, amelyek hozzájárulnak a diákok fogyasztóvédelmi ismereteinek növeléséhez, tudatos fogyasztói magatartás kialakításához.

A pályázat célja

A Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola megtisztelő címmel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) azon iskolák fiatal fogyasztókért tett intézkedéseit, hozzáállását kívánja értékelni, amellyel az iskolák a tanulóik között a fenntartható tudatos fogyasztói szemlélet általánossá válásához és a fiatal fogyasztók gyakorlatban használható ismereteinek a bővítéséhez járulnak hozzá.

 

A pályázati elismerés

2016. szeptember 23.

Hivatalosan ugyan lezárul a Svájci Hozzájárulás és a Magyar Állam által finanszírozott "SH/4/5 Zöld Óvoda és Ökoiskola programok kiszélesítése" című projekt, melynek kapcsán a Humusz Szövetség országszerte nyújtott segítséget tagszervezetei bevonásával a "zöldülni" kívánó intézményeknek, de a jó gyakorlatok és a felhalmozott tapasztalatok megosztásával továbbra is szeretnénk széleskörű segítséget biztosítani az iskolák és óvodák pedagógusainak.

Szeptember 19-én tartotta az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) a záró rendezvényét annak a négy éven át tartó (2012-2016) projektnek, melynek regionális forrásközpontként a Humusz Szövetség is része volt. A munka során az Ökoiskola, Örökös Ökoiskola, Zöld Óvóda és Örökös Zöld Óvoda címre pályázó, illetve újrapályázó intézmények számára tartottunk információs napokat, mentori és szakmai segítséget nyújtottunk a pályázat beadásához, koordinátori pedagógus továbbképzéseket szerveztünk.

2016. szeptember 23.

A hulladékgazdálkodás és a fogyasztói társadalom ismeretanyagához kötődő nevelési feladatok elméleti és gyakorlati problémái, lehetőségei című 40 órás akkreditált pedagógus továbbképzésünket ősszel újra elindítjuk, minimum 12 fő jelentkezése esetén.

A hulladékgazdálkodás és a fogyasztói társadalom ismeretanyagához kötődő nevelési feladatok elméleti és gyakorlati problémái, lehetőségei című 40 órás akkreditált pedagógus továbbképzésünket ősszel újra elindítjuk, minimum 12 fő jelentkezése esetén.

A tanfolyam tervezett időpontja:

2016. őszi félév

2016. szeptember 19.

Ünnepeljétek velünk idén is a Komposztálás Napját! Ha még nem komposztáltok, azért, ha már évek óta gyűjtitek a szerves hulladékot, akkor azért csatlakozzatok az országos mozgalomhoz. Óvodai és iskolai csoportok mellett sok szeretettel várjuk közösségi kertek jelentkezését is! Jelentkezési határidő: október 10.

 

Intézményi komposztálás

A korábbi évek hagyományaihoz híven idén is keressük azokat az óvodás és iskolás csoportokat, amelyek a gyermekek aktív részvételével mutatják be a komposztálást, mint gyakorlati és szemléletformáló tevékenységet. Rengeteg jó gyakorlattal találkoztunk az évek során, de minden évben frissülnek módszertani leírásaink is, így mindenképpen ajánljuk a www.komposztalj.hu oldalunk böngészését!

2016. augusztus 05.

A Humusz Szövetség az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet megbízásából térítésmentes akkreditált pedagógus továbbképzést szervez ökoiskola és zöld óvoda koordinátoroknak országszerte 2016. augusztus vége és szeptember közepe között.

A 30 órás (30 kredites) képzés háromnapos és ingyenes. Az alábbi linkeken olvashatják a részletes tematikát és ezeken az oldalakon keresztül lehet jelentkezni is. Javasoljuk, hogy amennyiben érdekli képzésünk, a 25 fős létszámkorlát miatt mielőbb regisztráljon az intézmény székhelye szerinti régióban.

oktatas

2016. július 22.

A Maradékbazár híre sokakhoz eljutott az utóbbi hónapokban. Ennek egyik eredménye, hogy a 25. Szent Imre Cserkészcsapat jóvoltából hozzánk kerülhetett 4 nagyobb doboz bőrmaradék (különböző minőségű, színű és méretű darabok), amit szívesen megosztunk veletek is.

Ehhez nem kell mást tennetek, mint regisztráltok - akár magánszemélyként is - a www.tulsokcucc.hu/maradekbazar oldalon mint maradékanyag fogadók, majd lecsaptok a darabokra. Utána tudjuk egyeztetni a részleteket (pl. igényelt mennyiség) és hogy mikor tudtok eljönni értük. A szállításban csak erősen korlátozottan tudunk segíteni, lévén, hogy nincs a Humusznak szállító járműve.

2016. június 27.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) a 2016-os évet a Hüvelyes Termények Nemzetközi Évének nyilvánította. 

Pályázat címe: Nálatok laknak-e még Babszem Jankók és Borsószem királykisasszonyok?

2016. június 23.

A Humusz Szövetség egyedülálló lehetőséget kínál az alsós és felsős korosztály számára a nyári kánikulában! Egész évben a nagy kalandra vártál? Szeretnéd jobban megismerni a Földet? Tennél a bolygónk túléléséért valami hasznosat? Szeretsz játszani, kísérletezni, új dolgokat felfedezni?

A BOLYGÓ KALANDOROK táborában minderre lesz lehetőség!
A tábor időpontja: 2016. augusztus 15-19. (hétfőtől péntekig)
Jelentkezési határidő (és tábordíj 1. részletének befizetése): július 31.

Tábordíj: 26.000 Ft
Testvér-kedvezmény: 5000 Ft ( A testvérpár egyik tagjának tábordíjából vonjuk le.)

2016. május 31.

Engedd szabadjára a kreativitásodat az Élelmezési Világnap idei témája kapcsán és pályázz az ENSZ FAO most meghirdetett nemzetközi rajz- és videópályázatára!

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) idén is elindította nemzetközi rajz-, és most már videópályázatát is az Élelmezési Világnap (október 16.) alkalmából. Hogyan oldható meg a Föld növekvő lakosságának ellátása a klímaváltozás hatása ellenére – ebben a témában várja a FAO a „vizuális” választ 5 és 19 év közötti gyerekektől.

2016. május 30.

2016 őszén újra indítjuk a korábbi években már sikerrel megtartott akkreditált pedagógus továbbképzésünket. A képzés a hulladékgazdálkodás és a fogyasztói társadalom témái köré épül.

A képzés helyszíne: Humusz Ház, 1111 Budapest, Saru. 11.

A képzés időtartama: 5 nap

Részvételi díj: 52.500 Ft

 

2016. május 30.

A rózsaszentmártoni székhelyű Gyermekláncfű Kézműves, Oktatási és Környezetnevelési Egyesület, a Rózsa Erdei Iskola üzemeltetője, pályázatot hirdet „MENJÜNK EGYÜTT ERDEI ISKOLÁBA” címmel.

 

Pályázat célja:

Lehetőséget biztosítani azoknak az osztályközösségeknek, akiknek a jelen gazdasági helyzetben nincs, illetve korlátozott mértékben van lehetősége erdei iskola program keretében a közösségi szerepvállalás és megélés gyakorlatára, tapasztalás útján szerzett ismeretek elsajátítására, környezetünkkel történő toleráns együttélésének megismerésére.

 

Pályázók köre:

2016. május 27.

Középiskolások figyelem! A református Ökogyülekezeti Mozgalom és az evangélikus Ararát Teremtésvédelmi Munkacsoport IV. Országos Teremtésvédelmi versenye folytatódik. A második forduló május 30-án indul.

 A második forduló feladat kiírása ezen a linken érhető majd el. A verseny öt fordulóból áll, középiskolásoknak szól, folyamatosan be lehet kapcsolódni. Fődíj egy tanulmányút, és más gazdag nyeremények is várják gazdájukat. 

A versenyfelhívás itt található.

2016. május 24.

A Natura 2000 napja megünneplésére, valamint a Biodiverzitás Nemzetközi Napjához, a Magyar Nemzeti Parkok Hetéhez és a június 5-i Környezetvédelmi Világnaphoz is kapcsolódva, zöld óvodáknak, örökös zöld óvodáknak, ökoiskoláknak és örökös ökoiskoláknak meghirdetett Életjelek Akciófelhívást jelentetett meg az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. Az Életjelek Akció lényege az intézmények környezetének Natura 2000-irányú felfedezése az interneten és a valóságban függetlenül attól, hogy az adott óvoda, iskola városias vagy vidéki környezetben van.

A tavaszt záró, nyárnyitó zöld jeles ünnepek alkalmából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet a Földművelésügyi Minisztérium Természetmegőrzési Főosztálya szakmai támogatása mellett akciófelhívást tesz közzé Zöld Óvodák, Örökös Zöld Óvodák, Ökoiskolák és Örökös Ökoiskolák körében „Életjelek” címmel.

 

2016. május 11.

Érdekelnek az erdei állatok? Kóstoltál már ehető növényeket? Láttad már a sziporkázó falusi égbolton a tejút csillagfelhőit és tekergőző gázködeit? Szeretnél egy vidám délutánt eltölteni a Duna egyik legszebb homokos strandján, a Börzsöny lábainál? Szívesen betekintenél az éjjeli lepkék különleges világába?

Ha igen, akkor máris jelentkezhetsz a Magosfa Alapítvány idei Csíkoshátú Vadmalac táborába, amely reméljük, hogy a korábbi évekhez hasonlóan idén is sok új élménnyel gazdagítja a résztvevőket.

Időpont: 2016. július 09-15. (szombat-péntek)

Oldalak