Saláta hírek
A Natura 2000 napja megünneplésére, valamint a Biodiverzitás Nemzetközi Napjához, a Magyar Nemzeti Parkok Hetéhez és a június 5-i Környezetvédelmi Világnaphoz is kapcsolódva, zöld óvodáknak, örökös zöld óvodáknak, ökoiskoláknak és örökös ökoiskoláknak meghirdetett Életjelek Akciófelhívást jelentetett meg az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. Az Életjelek Akció lényege az intézmények környezetének Natura 2000-irányú felfedezése az interneten és a valóságban függetlenül attól, hogy az adott óvoda, iskola városias vagy vidéki környezetben van.
A tavaszt záró, nyárnyitó zöld jeles ünnepek alkalmából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet a Földművelésügyi Minisztérium Természetmegőrzési Főosztálya szakmai támogatása mellett akciófelhívást tesz közzé Zöld Óvodák, Örökös Zöld Óvodák, Ökoiskolák és Örökös Ökoiskolák körében „Életjelek” címmel.
Érdekelnek az erdei állatok? Kóstoltál már ehető növényeket? Láttad már a sziporkázó falusi égbolton a tejút csillagfelhőit és tekergőző gázködeit? Szeretnél egy vidám délutánt eltölteni a Duna egyik legszebb homokos strandján, a Börzsöny lábainál? Szívesen betekintenél az éjjeli lepkék különleges világába?
Ha igen, akkor máris jelentkezhetsz a Magosfa Alapítvány idei Csíkoshátú Vadmalac táborába, amely reméljük, hogy a korábbi évekhez hasonlóan idén is sok új élménnyel gazdagítja a résztvevőket.
Időpont: 2016. július 09-15. (szombat-péntek)
A Rogers Alapítvány sok szeretettel vár mindenkit, aki kíváncsi, aki szkeptikus, aki gondolja, aki tudja, és aki szeretné megismerni, hogy a projekt résztvevői hogyan, és milyen egyéni, kreatív formákban és eszközökkel értelmezték és öntötték formába saját és a képzésen szerzett, játékos tapasztalataikat.
Az egész napos élmény során a vendégek interaktív workshopokban ismerkedhetnek meg a játék felhasználásának, elméletének s gyakorlatának legkülönfélébb formáival, melyek között lesz társasjáték, élménypedagógia, szabad játék, mese, jogok és szemléletfejlesztés is. Emellett poszterek, illetve élőkönyvtár formájában is bemutatásra kerülnek a kutatás eredményei, így nyújtva teljes élményt szakmai, laikus és érdeklődő szemmel érkező vendégek számára is.
Az Artemisszió Alapítvány programja a globális iskola témájához kapcsolódik. A tankönyvbemutató 2016.05.06-án (péntek) 13:30 - 15:00 között kerül megrendezésre az Auróra Egyesületnél. Helyszín: 1084 Budapest, Auróra utca 11.
Kik vándorolnak a világban, és miért? Milyen egy gyerekmunkás élete Indiában? Hogyan hat a vízhez való hozzáférés az emberek életére a világ különböző pontjain? Mennyi egy banán valódi ára? És hogyan lehet mindebből téma matek, történelem vagy földrajz órán? A program a globális iskola témájához kapcsolódik: két globális nevelés tankönyv bemutatójával összekötött ízelítő arról, hogyan vigyük be a globális kérdéseket (mint pl. migráció, klímaváltozás, szegénység vagy gyerekmunka) az iskolába, hol van ezek helye a különböző tanórákon.
Az Erdei Iskola Egyesület szeretettel meghívja „A fenntarthatóság tanulható! Hogyan tovább erdei iskola?” című konferenciára
A konferencia időpontja: 2016. május 20 – 22.
A konferencia helyszíne: Rév Hotel Balaton Szántód, Szent István út 162.
Tervezett program:
2016. május 20. péntek
· 11.00 Regisztráció
· 11.20 Átkelés a Magyar tengeren - Indulás Tihanyba
- szakvezetés a Belső tó partján (Aranyház, gejzírmező, forráskúpok, kecskekörmök, stb.)
- fakultatív falukutatás Tihanyban – ahogy egy erdei iskolás tenné
· 16.30 Alternatív lehetőségek az erdei iskolához kapcsolódva
A Természetjáró Fiatalok Szövetsége és a TANEXT Akadémia Szakképző Iskola tisztelettel meghívja Önt és Kollégáit
Prof. Dr. Bardócz Zsuzsanna Stuttgart Békedíjas kutató
Dr. Márai Géza címzetes egyetemi docens
előadásaira.
Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Központ, 1105 Budapest, Szent László tér 7.
Időpont: 2016. április 22. péntek
FÖLD NAPI PROGRAM
A programot az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése c. projektjének keretében végezzük, amelynek megvalósítását a Svájci Szövetségi Tanács Hozzájárulása és a Magyar Állam társfinanszírozása támogatja.
Tisztelt Intézményvezető!
Tisztelt Pedagógus Kolléga!
Szeretettel meghívjuk intézményük képviselőjét az Ökoiskola címpályázat miskolci tanácsadó napjára.
Időpont: 2016. április 19. 14.30 óra (kedd)
Helyszín: Társadalmi Egyesülések Szövetsége (Miskolc, Kossuth u. 5. A Belvárosban, a Bábszínház utcájában).
Kérjük, hogy emailben, vagy telefonon jelezzenek vissza a részvételről!
2016. április 23-án lesz a Fővárosi Állat- és Növénykert pedagógus nyílt napja. Remek szakmai programokkal várják (ingyenesen) az érdeklődő pedagógusokat.
Hagyományosan az őszi Állatszeretet Fesztivál és a tavaszi Föld Fesztivál keretében várják azokat a kedves kollégákat, akik érdeklődnek az állatkerti aktualitások és oktatási lehetőségek iránt. A rendezvényen állat- és természetvédő szervezetek, tankönyvkiadók képviselői, valamint állatkerti szakemberek nyújtanak információkat, ismeretterjesztő és élményprogramokat.
A XVIII. Kerületi Bókay Árpád Általános Iskola 18. alkalommal szervezi meg a Bókay Árpád Országos Biológiaversenyt, amely a Nemzeti Tehetség Program által támogatott tehetséggondozó verseny.
Örökös Ökoiskolaként kiemelt figyelmet fordítunk a gyermekek környezettudatosságra, fenntarthatóságra nevelésében, ezért is választottuk az idei verseny egyik témájának az emberi tevékenység környezetre gyakorolt hatását.
Hallottatok már a “Ki a tanteremből” napról?
Az ötlet 2012-ben született Nagy-Britanniában (“Empty Classroom Day” néven). Az idei évben a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület a lengyel, cseh és szlovák partnerekkel közösen szeretne minden pedagógust, szülőt, diákot meghívni ennek a kivételes napnak a megünneplésére. Ezen a napon a gyermekek és az ifjúság, a pedagógusokkal közösen – a szülők bevonásával – otthagyják a tantermet és a természetben tanulnak.
A jelentkezés és a képzésbe való bekapcsolódás feltétele: főiskolai vagy egyetemi végzettség, pedagógus oklevél (tanítói és/vagy bármely szak); nem feltétel, de előnyös részvétel: egy intézményből legalább két fő, human és reál műveltségterületet tanító pedagógusok.
Az oklevél másolatot kérjük a képzés kezdetekor hozza magával.
A képzés helye, címe: Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet
1143 Budapest, Szobránc utca 6-8. (411-es tárgyaló)
A képzés időpontjai: 2016. május 17-18-19.
A képzés óraszáma: 30 óra
A programban közel 100 modul került kidolgozásra. A modul egy minimum 3 órás tanulási-tanítási egység részletes foglalkozástervekkel, amelyek tanórai és tanórán kívüli keretben is alkalmazhatók, pl. témanapok, témahetek, projektek, terepgyakorlatok, valamint közösségi szolgálatra érzékenyítő programok során.
A modultémák meghatározása a partnerintézmények jó gyakorlatainak, a fejlesztést megelőző kutatási eredményeknek, valamint az Ökoiskola Cím pályázat kritériumrendszerének segítségével történt. A modulok kidolgozását 10 partnerintézmény 60 pedagógusa végezte.
Ajánlás az Ökoiskolai nevelési-oktatási program bevezetésére
1. Az Ökoiskolai nevelési-oktatási program bevezetésére minden olyan innovatív intézmény alkalmas, amely nyitott a környezeti nevelés és a fenntarthatóságra nevelés felé.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Földművelésügyi Minisztérium megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet nyílt pályázatot hirdet magyarországi székhelyű nevelési-oktatási intézmények számára Ökoiskola és Örökös Ökoiskola cím elnyerésére.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: EMMI) és a Földművelésügyi Minisztérium (a továbbiakban: FM) – a hazai és a nemzetközi tapasztalatok alapján – nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az iskolás korosztály sajátos, korcsoportjának megfelelő élményekre és tapasztalatokra építő, azaz tevékenységorientált környezeti és fenntarthatóságra nevelésben részesüljön.
Az elmúlt másfél év tapasztalatai alapján a hozzánk fordulók sikeresen elnyerték a címet. Eddigi tapasztalataink alapján a címpályázati dokumentum kitöltése és elkészítése kevesebb adminisztrációval jár, mint az intézmények általában gondolják. A gyakorlat azt mutatja, hogy az intézmények gyakran már eddig is sok olyan erőforrás-takarékos intézkedést, szemléletformáló programot bonyolítanak, amelyeket a címpályázat során nem gondolnak relevánsnak pedig az. Rendszerint több lépcsőben, kifejezetten gyakorlatias megközelítésben segítjük a beadást.
A Vidékjáró, több alapítvánnyal, civil szervezettel, alkotó közösséggel összefogva „Le a cipővel” Vidékjáró Családi Fesztivál néven egyedülálló rendezvényt szervez április közepén, Budapest szívében, a Városligeti Napozóréten, bemutatva a legizgalmasabb téli-nyári kikapcsolódási lehetőségeket.
2016. április 15-17. között, három napra igazi gyerekparadicsommá alakul át a városligeti Napozórét, ahol családbarát programok: kézműves foglalkozások, tematikus udvarok, hangszerbemutató, népzenei koncertek, táncház és nem utolsósorban számtalan mozgásforma várja majd a kisebbeket és nagyobbakat. A színes rendezvényen osztálykirándulások, nyári táborok, családi kirándulások helyszínei mutatkoznak be.
Adjon intézmény újrapapír füzetet a gyerekeknek a Föld Napján! A Humusz az hulladékcsökkentésért, újrahasználatért és újrahasznosításért 20 éve dolgozó egyesületként akciót indít, amelyben vállalja, hogy összegyűjti az iskolák részéről az újrapapír füzetre vonatkozó igényeket és egyben lebonyolítja a beszerzést. Így jelentősen csökkenthető az egy fűzetre eső költség. A füzetek pedig a Föld Napját megelőzően el is készülnek.
Kedves Pedagógusok és Környezeti nevelők!
A Humusz Szövetség az idei évben is vállalja az iskolai újrapapír füzetek nyomdai legyártatását. Annak érdekében, hogy a füzet előállítási költsége minél alacsonyabb legyen, együttműködő partnereket keresünk iskolák, civil szervezetek körében, hiszen együttes rendelés esetén magasabb a példányszám, és alacsonyabb az egy füzetre jutó költség. Vállaljuk, hogy összegyűjtjük az érdeklődők igényeit, valamint megszervezzük a füzet kiadását és terjesztését.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Földművelésügyi Minisztérium az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET magyarországi székhelyű nevelési-oktatási intézmények számára Ökoiskola és Örökös Ökoiskola cím elnyerésére.
A Dél-Alföldi régióban, a Giligán Természetvédelmi és Hagyományőrző Egyesület a Humusz Szövetség partnereként, mint regionális forrásközpont 2014-2016 között segíteni kívánja a régió oktatási intézményeit abban, hogy sikeresen pályázzanak az Ökoiskola címek elnyerésére.
A pályázat célja, hogy az iskolás korosztály sajátos, korcsoportjának megfelelő élményekre és tapasztalatra építő, azaz tevékenység-orientált környezeti nevelésben részesüljön.
A Vidékfejlesztési Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Magyar Mezőgazdasági Múzeum NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET óvodák számára „Zöld Óvoda” és „Örökös Zöld Óvoda" cím elnyerésére.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Vidékfejlesztési Minisztérium megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET magyarországi székhelyű nevelési-oktatási intézmények számára "Ökoiskola" és "Örökös Ökoiskola" cím elnyerésére.
A pályázatok célja, hogy mind az óvodás mind az iskolás korosztály sajátos, korcsoportjának megfelelő élményekre és tapasztalatra építő, azaz tevékenységorientált környezeti nevelésben részesüljön.
A pályázatok tárgya, hogy a kidolgozott kritériumrendszer alapján dolgozó óvodák a „Zöld Óvoda” és az „Örökös Zöld Óvoda" címet, az iskolák pedig az „Ökoiskola”és az „Örökös Ökoiskola” címet viselhessék.
"JÖVŐ-EVŐ avagy A JÖVŐ ÉTKEZÉSE" címmel művészeti pályzatot hirdet általános- és középiskolás diákok, osztályok számára a Zöldövezet. A pályázat célja, hogy az ötleteken keresztül felhívja a figyelmet a felelős táplálkozásra. A pályaművek beérkezésének határideje: 2016. április 6., éjfél. Eredményhiredetés április 16-án, az "Egyemmeg!" családi napon lesz, Budapesten.
Keressük a jövő ételeit, alapanyagait!
JÖVŐ-EVŐ, avagy A JÖVŐ ÉTKEZÉSE
MŰVÉSZETI PÁLYÁZAT
a felelős táplálkozásért
Szerinted mit fogunk enni a jövőben?
Ha te már tudod, akkor itt az idő, hogy ezt másoknak is megmutasd: verselj, mesélj, rajzolj, fényképezz, pályázz és nyerj!
Emlékeztek még a tavaly meghirdetett Re-bútort az aulába! pályázati felhívásunkra? A legjobb ötleteket kerestük arra, hogy hogyan lehet maradék anyagokból, feleslegesnek tűnő tárgyakból kreatívan új bútorokat létrehozni, amelyek az iskolát is színesebbé tehetik. A legjobb terveket a nyertes iskolai csoportok meg is valósították.
Az első bútorral a Budapest XVI. kerületében található Móra Ferenc Általános Iskola diákjai készültek el. A tervek alapján az alábbi anyagokat használták fel: háló, hokiütő, autó ülés, deszka, bőrönd, szivacs, autógumi, ajtó. A terveket maguk a 2.b osztályos tanulók készítették el.
Készülnek a tervek.