Hírek téma szerint
Interjú Vincze Gáborral, az Inter-Metál Recycling Kft. ügyvezetõjével
Szeptemberben már a Die Presse címû lap is foglalkozott vele, hogy Magyarországon virágzik a fémlopás. Visznek mindent, ami mozdítható és látszólag mozdíthatatlan: szobrokat, csatornafedõket, vasúti síneket. A kábellopás és kábelégetés sem új jelenség, lapunkban és honlapunkon is évek óta feltûnik a téma. Ami új, hogy most az egyik legnagyobb hazai fémkereskedõ sürgeti: Végre állítsuk meg ezt az õrületet!
A Nemzeti Civil Alapprogramnak köszönhetjük, hogy a KukaBúvár mostani és következõ számaiban a szomszédos országok hulladékgazdálkodásával foglalkozhatunk. A bevezetõ után talán nem meglepõ, hogy elõször miért Erdélybe indultunk. Székelyföld Erdélyen belül is külön világ. A történelmi Marosszék, Udvarhelyszék, Csíkszék és Háromszék területén, a mai Maros megye kisebbik részén, Hargita és Kovászna megyében legalább 700 000 székely él egy tömbben. Gadó György Pál összeállítása"A Világbank jelentését olvasva azt látom, hogy a klímaváltozás hatásainak csillapítására meg kell szüntetni a fosszilis energiahordozókra adott szubvenciókat, emelni kell a víz árát és elõsegíteni a magánbefektetéseket a tiszta energia ágazatba. Szokás szerint megint a piac ösztönzésének és a privatizációnak a receptjét próbálják alkalmazni, megint megcsinálják az üzletet és folytatódik a politika, ami a betegséghez vezetett."
Írta: Evo Morales, Bolívia elnöke. A teljes cikk itt.
A KLÍMAÕRJÁRAT program célja, hogy növelje a diákok ismereteit az energiafelhasználással, az energiahatékonyság és takarékosság lehetõségeivel kapcsolatban. Ismerjék meg az energiatermelés ártalmaskörnyezeti hatásait, valamint azt, hogy miként lehet fellépni e problémák megszüntetése érdekében.
HuMuSz-RecyclingA Hulladék Munkaszövetség tagszervezetirõl közismert, hogy szemléletformálással, oktatással, környezetpolitikai szakértõi és lobbi tevékenységekkel foglalkoznak – amibe persze a látványos utcai akciók, hulladék kommandók és szemétszedések is beleférnek.
Dr. Pánovics Attila, a Pécsi Zöld Kör elnöke kitartóan szeretné megtudni, hogy miért ennyit. A KukaBúvárban két részletben már beszámolt jogi küzdelmeirõl, most itt a folytatás. Pánovics Attila, Pécsi Zöld Kör
Mindenki egyetért abban, hogy ezen a helyzeten minél hamarább kell változtassunk, és néhány éven belül az EU segítségével tisztába kell tegyük magunkat. Ez az jelenti, hogy a megye területén található öt nagyobb és több mint száz kisebb szemétlerakót fel kell számolni, az ott lelhetõ sok százezer köbméter háztartási, ipari és veszélyes hulladékot, valamint a már fertõzõtt talajt el kell távolítani a megfelelõ helyekre. Még abban is egyetértés van, hogy egy MEGFELELÕ HELYEN létesített és az EU-s normáknak megfelelõ hulladéktárolóban van a helye múltbeli szemetünknek. Nem könnyû és nem egyszerû feladat. Bíró József független önkormányzati képviselõ,az Eurokultúra Egyesület elnöke, Csíkszereda
A hulladékgazdálkodás terén látványos fejlesztések még nem indultak el Romániában. Nálunk, Székelyföldön is inkább csak tervek vannak. Elkészült az országos hulladékgazdálkodási stratégia, és kész van a Hargita megyét magába foglaló Központi régió stratégiája is, sõt a szakterületre vonatkozó törvénykezés is meglehetõsen jól ki van dolgozva, de ezek életbeléptetése, alkalmazása még várat magára. Ambrus László, a székelyudvarhelyi AGORA – Fenntartható Fejlesztési Munkacsoport vezetõje írása.
Németország Magyarország 1:1, vagyis az importszemét meccs döntetlenül végzõdött. Egy részét elszállították, egy része maradt. Fodor Gábor az eredményt abszolút sikerként ünnepelte, pedig az eredményben jóval több tehetetlenség volt, mint a megoldás érdekében kötött okos kompromisszum. Szívesen megkérdeztük volna, hogy tessék mondani, mi a helyzet a maradék 1600 tonnával. Lukács Bence jegyzete.
A Magyar Televízió is halad a korral. Én csak mostanában figyeltem fel rá, hogy a reklámok és mûsorajánlók közötti vis-ek megváltoztak. Tulipánok, szõlõfürtök és miskakancsók jönnek-mennek, majd indák, kacsok és girlandok tekerõznek a képernyõn felfelé. Hagyomány és modernitás? Láthatjuk, hogyan vész el néhány másodperc alatt a több száz éves motívumok egyszerû szépsége, miként oldódik fel minden, ami egykor része volt életünkek a mai vizuális kultúrában és tömegtermelésben. - szerk. -A Zöld Kör - A Föld Barátai Magyarország tagja, a Válaszúton Alapítvány és a Balmazújvárosi Környezetvédelmi Csoport sajtóközleménye
"Fogyóban a Föld! Nézd új szemmel a világot!" címmel a Budapesti Mûszaki Fõiskola Rejtõ Sándor Könnyûipari és Környezetmérnöki Kara pályázatot hirdet a fiatalok környezettudatos szemléletének erõsítésére, a megújuló energiák (víz-, szél-, nap, bioenergiák) felhasználásának népszerûsítésére a kreatív gondolkodásmód kiteljesítése érdekében.

Több lakossági támogatást energiahatékonyságra, szigetelésre! Ne fûtsük
az utcát! Klímavédelmet ablakcserével, jobb szigeteléssel!
Írj most a felelõs miniszternek!
http://www.greenpeace.hu