A fogyasztóvédelmi törvény

A jogszabályhalmaz lényegében a témában alkotott 2005/29/EK irányelv hazai jogba való átültetését szolgálja. Na persze az EK irányelv szabályozásnak is volt célja. Az egyik a „magas szintű fogyasztóvédelem” biztosítása, és hogy ennek keretében az egyes tagországok fogyasztói az Unió belső piacán azonos jogokkal bírjanak. Ennek érdekében az EU kötelező jelleggel, teljes körű jogharmonizációt írt elő, eltiltva az egyes nemzeti jogalkotókat minden ezen túlmutató szabályozástól.

A közösségi jog ilyen „erélyes érvényesítésének” másik okát sem titkolja az irányelv: egyszerűen véget akar vetni „azoknak a nemzeti jogi megoldásoknak, amelyek a fogyasztói érdekek védelmére hivatkozással gördítettek akadályokat az Európai Unió alapvető célkitűzéseinek számító szabad árumozgás és a szolgáltatásnyújtás szabadsága elé.”
Erről ennyit. A magyar jogalkotó tehát nekidurálta magát és (az irányelvben előírt 2007 június helyett!) 2008 júniusában átültette az EK irányelvet. Cikkem
a „magyar változatra” összpontosít és néhány rendszertani vagy eljárásjogi szempontból fontos változásra hívja fel a figyelmet (a továbbiakban praktikus okokból jogszabályok rövidítését használom).

Aki elolvassa, az megérdemli.

Tehát az Fttv. alapvető indíttatása, hogy egy törvénybe foglalja össze a fogyasztók (ez alatt a jövőben csak természetes személyek értendők) és a kereskedelmi ügyletet bonyolító vállalkozások viszonyát. Jól jegyezzük meg: az Fttv. a fogyasztók – vállalkozások viszonyát rendezi. Alapállásának megfelelően már a címében kimondja a fogyasztókkal szembeni mindenféle (később nevesített) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát. Az említett „kereskedelmi gyakorlat” – fő szabály szerint – magában foglalja a vállalkozásoknak a fogyasztókat érintő minden lehetséges, tevőleges vagy mulasztásos megnyilvánulását.
A törvény kétségtelen érdeme, hogy pontosítja és egységesíti a fogyasztóvédelem szempontjából legjelentősebb alapfogalmakat (a fogyasztó, a kereskedő, az áru, a szolgáltatás, a tájékoztatás, a reklám stb. mibenléte), ami immár azonos formában jelenik meg a kapcsolódó törvényekben is (Fgytv., Tpvt., Grtv. stb.).
A jogalkalmazás könnyítése érdekében az Fttv. 3.§-ában meghatározza a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat mibenlétét, majd a 6-8 §-okban nevesíti és részletesen kitárgyalja annak legjellemzőbben előforduló (megtévesztő, illetve agresszív) formáit is. Legnagyobb segítség azonban mindannyiunk számára feltehetően a törvény mellékletében felsorolt (EU irányelvből átvett) „fekete lista” lesz. Ebben kerül nevesítésre az a 33 magatartás, amely mérlegelés és feltétel nélkül tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősül. A tanulságos tiltólistában olyan ismerős „kereskedői fogások” jelennek meg, mint a minőségi jelzés jogosulatlan feltüntetése, a csalogató reklám, a kiskorút közvetlenül megcélzó reklám vagy a piramis-elvű eladásösztönző rendszerek. (A teljes lista olvasható a HuMuSz honlapján).
Az alaptörvény felelősségi és részletes eljárásjogi rendelkezésekkel zárul – de erről majd később.

A fentiekből logikusan következik, hogy a vállalkozások egymás közötti (fogyasztó-vállalkozáson túlmutató) ügyletei vonatkozásában nem az Fttv., hanem a tárgykörben eddig is szabályozó versenytörvény, valamint az „átírt” reklámtörvény, továbbá a fogyasztóvédelmi törvény (átformált) rendelkezései lesznek irányadóak. Ehhez igazodóan megváltozott a versenytörvény (Tpvt.) eddigi legendás III. fejezetének címe is: „A fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalma” helyett immár az üzletfelek védelméről beszél. Márpedig az üzletfél fogyasztónak nem minősülő személy.
Ami a jogérvényesítést illeti: jelentősen megnőtt fogyasztóvédelmi hatóságok szerepe (kérdés, hogy kap-e szakembereket is hozzá?). Ők lettek a Fttv., a Fgytv. és Grtv., ügyeiben „általánosan eljáró” hatóságok – és általában ők illetékesek minden gazdasági versenyt érdemben nem érintő ügyben. A jogbiztonság érdekében a Fttv. 11.§-a próbálja rögzíteni, hogy mely esetekben kell a gazdasági versenyt „érdemében érintettnek” tekinteni.
Ezekben a versenyt jelentős mértékben (érdemben) befolyásoló ügyekben főszabályként a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jár el, mégpedig a Tpvt.-ben foglalt eljárási rendben; kivéve a Tpvt. II. fejezetét (a versenykorlátozási tilalmak megsértése miatt indított perek), amelyek továbbra is bírósági hatáskörben maradnak.
A főszabály alól kivétel, hogy – versenyre való kihatásától függetlenül – továbbra is fogyasztóvédelmi hatáskörben maradnak a címkézéssel, kötelező fogyasztói tájékoztatással kapcsolatos ügyek. Némi állandóságot (és logikát) jelez, hogy a pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos fogyasztóvédelmi témákban továbbra is a PSZÁF jár el.
Hasonló logika osztja meg a gazdasági reklámokkal kapcsolatos hatásköröket is. A fogyasztóknak címzett reklámok („kereskedelmi kommunikáció”) esetében a jogsértésekkel a fogyasztóvédelmi hatósághoz kell fordulni. Ők jogosultak eljárni a vállalkozásoknak címzett gazdasági reklámok (Grtv.) esetében is.
Ez csak a fő szabály, hiszen a Grtv-ben szabályozott megtévesztő illetve összehasonlító reklámokban a GVH vagy
a bíróság illetékes eljárni. A fogyasztóknak címzett megtévesztő, összehasonlító reklámok (kereskedelmi kommunikáció) esetében pedig a reklám megjelenési formája és súlya dönti el, hogy ki lesz az eljáró szerv. Ha a reklám a címkén jelenik meg, illetve ha nem állapítható meg a „verseny érdemben való befolyásolása” akkor a fogyasztóvédelmi hatóság. Ha ellenben igen, akkor a GVH vagy a bíróság.
A megtévesztő reklámok miatt gyakorta felizgult civil érdekvédők a GVH előtt kezdeményezett eljárásokban egyébként nem ügyfél, hanem annál sokkal gyengébb – „bejelentői” státuszt kapnak.
Van azonban jó hírem is. A rádió vagy televízió műsorszolgáltatásában közzétett reklámokra továbbra is a médiatörvény vonatkozik –, a kéretlen elektronikus hirdetések (spam) miatt pedig változatlanul a Nemzeti Hírközlési Hatósághoz fordulhat a magánszemély.
A helyzet tehát meglehetősen bonyolult, de még azon belül is nyakatekert. Vigasz talán az lehet, bárhol is kezdeményezzük az eljárást: a hatóságok kötelesek megvizsgálni és továbbítani a hatáskörrel bíró társhatóságnak (áttétel).
A törvények tartalmaznak egyéb jogérvényesítést könnyítő intézkedéseket is (hatóságok együttműködési kötelezettsége, eljárási szabályok egységesítése, központi állami ügyfélszolgálat felállítása, civil szervezetek ismeretterjesztő feladatainak kimondása). A fogyasztóvédelmi módosítások megerősítik a békéltető testületek szerepét, az új Fttv. pedig nagy szerepet szán a kereskedelmi magatartási kódexeknek, az önszabályozásoknak (na, erre befizetek…). Meghatározásra kerülnek a kiemelt jogsértések, nő a hatósági döntések nyilvánossága stb. Számunkra kiemelt jelentőséggel bír a Fgytv. azon új rendelkezése, amelyik – az EU irányelv elvárásának eleget téve – elismeri a civil fogyasztóvédelmi szervezetek jogát a fogyasztóvédelmi hatósági eljárások indítására és azokban számukra ügyfél jogállást biztosít.
A jogalkotó bár maga is érzi a zavart, ugyanakkor – az EU intésének megfelelve – lehetőleg minden későbbi jogértelmező manővert ki akar zárni (ezt legfeljebb a bíróságoknak engedi meg). A várható hatásköri átfedések és összeütközések, a lobbik beindulása és a hatóságok tehetetlenségi nyomatéka miatt azonban pár évig (amíg kialakulhatnak az eljárási jogkörök és korlátok) napirenden lesz a jogszabályok finomhangolása, cizellálása –, ki minek nevezi.
Kétségtelen: a jogalkotó igyekezett rendet tartani. A törvények kétségbeesettnek tűnő indoklásában elismeri a fogalmi rendszerének, anyagi és eljárási szabályainak bonyolultságát.
A káoszban való eligazodáshoz mindenféle logikai lépcsőket, horizontális és vertikális választósíkokat emleget.
Ami a berendezést illeti, engem inkább izgat a küszöb. Kérdés, hogy húsz év fogyasztói társadalom után át tudjuk-e lépni azt a morális küszöböt, ahol a fogyasztót nem baleknek tekintik, hanem a piac egyenrangú szereplőjének? Ahol a reklám nem szédelgő többé, hanem igaz és pontos. Ahol a közszolgáltatóknak nem a haszon, hanem a köz szolgálata az elsődleges. Ahol élelmiszerjellegű készítmények helyett élelmiszereket árulnak. Ahol a csomagolóipar bocsánatot kér a környezettől és a fogyasztóktól a betétes rendszerek tönkretételéért. Ahol az ökológiai egyenlő esélyt kap az ökonómiával.
Ahol a jogszabályok érthetőek és végrehajthatóak.