Hírek téma szerint
Az Európai Unió Föld-megfigyelési programjának adatai alapján az elmúlt 17-ből a múlt hónap volt a 16., amikor a globális átlaghőmérséklet 1,5 Celsius-fokkal meghaladta az iparosodás előttit.
Tesztelik a közterületi palacktartókat, amelyeknek célja, hogy a közterületi hulladéktól elkülönítetten legyen lehetőség a visszaváltható palackok gyűjtésére – közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel.
„Meg tudom erősíteni, hogy a MOHU másképp tervezi a lomtalanítást jövőre” – írta a Szabad Európának Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester, miután a lap arról kérdezte, hogy valóban kerületenkénti gyűjtőpontokon, évente néhány napon át lenne-e lehetőség a lakossági hulladék lerakására Budapesten a MOHU tervei szerint. Baranyi szerint a gyűjtőpontos rendszer „kényelmetlenebb és komplikáltabb” lenne.
A műanyag mindenhol ott van – annyira, hogy nehéz elképzelni az életet nélküle.
Nem akarják engedni, hogy nyomott árakkal kivéreztesse hulladékszállító cégeiket a Mol Mohu
Amennyiben a jelenleg ismert formájában kerül a parlament elé és fogadják el a társadalmi egyeztetésre bocsátott törvénymódosító javaslatot, jövőre plusz feladat hárul a visszaváltó automatákat működtető üzletekre.
Az elmúlt években egyre többen ismerik fel, hogy a zero waste életmód nemcsak a környezetünk megóvása érdekében fontos, hanem hosszú távon gazdaságos és fenntartható megoldásokat is kínál. Sokan azonban úgy érzik, hogy a teljesen hulladékmentes élet túl nagy vállalás, sőt a legtöbben azt sem tudják, hogyan kellene belefogni ebbe.
A fosszilis tüzelőanyagok által hajtott klímaváltozás veszélyes szintre emeli a hőmérsékletet, a krumpli pedig különösen érzékeny a hőre, miközben az aszállyal és az áradásokkal is egyre többször kell számolni.
Több tízmilliárd forintból újítja meg a MOHU a hazai kukásautóflottát, az első új járművek 2025-től állnak forgalomba az ország különböző pontjain; a beruházás célja, hogy 2027-ig a jelenleg forgalomban lévő, elavult járműveket lecseréljék, az átlagos járműéletkort 10 év alá csökkentsék – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.Hozzátették, hogy nagyságrendileg 1000 csúcstechnológiás jármű beszerzését tervezi a vállalat, első körben 165 ilyen jármű érkezik Magyarországra. Az első új, Mercedes típusú járművek alvázait Németországban, a rajtuk lévő hulladékgyűjtő felépítményt pedig Magyarországon alakították ki. Az új – az EU-s irányelveknek és biztonságtechnikai szabványoknak megfelelő – járművek üzemeltetési költsége jelentősen alacsonyabb lehet, mint az idősebb változatoké.
“Miért menő az ételmentés?” címmel szervezett sajtóeseményt a Munch, melynek a középpontjában a cég által készített “Magyar ételpazarlási körkép” című kiadvány állt. Emellett két kerekasztal-beszélgetés során a magyar fogyasztók fenntarthatósághoz való kapcsolatát és a legnagyobb hazai élelmiszerláncok élelmiszerpazarlás elleni törekvéseit vizsgálta. Az Etele Plázában található Tejmadár üzletben megrendezett eseményt egy fenntartható workshop zárta, melyet a Meska kézműves piactér koordinált.
A #BreakFreeFromPlastic Mozgalom korábban is óvatosságra intett, amikor a Coca-Cola újrahasználati célszámokat tűzött ki maga elé, ahogy erről mi is beszámoltunk. A BFFP tagjai ezúttal is reagáltak a hírre, miszerint a Coca-Cola csendben lemondott az általa kitűzött célszámok teljesítéséről. A BFFP sajtóközleményét közöljük.
Kedves kerthasználók, komposzttagok, érdeklődők!
2024. december 16. és január 6. között a Humusz Ház zárva tart. Sem a kert, sem a komposztpont nem lesz látogatható.
Október 10-e, mint a Komposztálás ünnepnapja, igencsak kitüntetett helyet foglal el a szívünkben. Örömmel tapasztaljuk, hogy évről-évre vannak visszatérő és új barátaink is, akik fantasztikus komposzt programokat valósítanak meg.
Simony története kitűnő példa arra, hogyan lehet egy kis településen hatékonyan megoldani a biohulladék kezelésének összetett kihívását, amely szinte minden közösséget érint a modern hulladékgazdálkodásban. A város, az önkormányzat és a lakosok egy olyan hulladékgyűjtési és -kezelési programot fejlesztettek ki, amely nemcsak a közösség életkörülményeit javítja, hanem még költséghatékony is.
Hosszú évek lassú, de biztosnak tűnő haladása után megtorpanni látszanak a globális környezet- és klímavédelmi törekvések, aminek első jelei már – a szennyező fosszilis ipar barátjának és a nemzetközi egyezmények nagy ellenségének számító – Donald Trump újraválasztásánál körvonalazódtak, és a napokban véget ért ENSZ-klímacsúcs, a COP29 csúfos eredményeivel váltak még világosabbá. A konferencián ugyan vállalták az éghajlatváltozásra való felkészülésre szánt összegek megtriplázását, valamint a gazdag országok 300 milliárd dollárt ígértek a fejlődő világnak arra, hogy segítsenek az adaptációban, de a felmelegedést hajtó kibocsátás nagy részéért felelős fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivezetéséről már megint nem sikerült megállapodni – főleg abban a nemzetközi hangulatban nem, amely a második Trump-érára készül, és nem élvezi az USA eddigi klímabarát támogatását.
Mi a Webshopadomány lényege? A Webshopadomány lehetővé teszi, hogy online vásárlásaid során költségmentesen támogasd kedvenc civil szervezetedet. Immár online vásárlásaiddal is támogathatod a Humusz munkáját!
Mikorműanyagok vannak gyakorlatilag mindenben, az ételekben, a levegőben, a vízben, az agyban, a méhlepényben, a véráramon keresztül pedig már a születés előtt átörökíthetők a jövő generációinak. De nem a mikroműanyagok jelentik az egyetlen veszélyforrást az ember által létrehozott mesterséges anyagok közül.
Az egyszer használatos műanyagok világszerte egyre nagyobb problémát jelentenek. Ezek a termékek, amelyek rövid élettartamuk után a szemétben végzik, jelentős környezeti károkat okoznak. Az alábbiakban bemutatjuk, hogy hol termelik a legtöbb műanyaghulladékot, és miért fontos, hogy foglalkozzunk a kérdéssel.
Rekorderedménnyel zárult a Magyar Élelmiszerbank Egyesület hétvégi élelmiszergyűjtése, 374 ezer kiló felajánlás érkezett az ország 365 áruházában megvalósított akcióban. Az adományokból 75 ezer élelmiszercsomagot tudunk összeállítani és a nélkülözőkhöz juttatni, de összesen 500 ezer pakkal szeretnénk segíteni az év utolsó két hónapjában.
Befejeződött a COP29 klímacsúcs, ám sokan, elsősorban a klímaválság által leginkább érintett, szegény nemzetek képviselői rossz szájízzel hagyták el a kéthetes eseményt.
Indiát, különösen az annak fővárosát, Újdelhit is magába foglaló Delhi metropoliszát már hosszú ideje a világ egyik legszennyezettebb helyeként tartják számon. Az elmúlt években azonban a helyzet még rosszabbra fordult: mára az ország teljes, csaknem 1,5 milliárdos lakossága egészségtelen levegőt lélegzik, ami évente több mint 1 millió ember halálát okozza.
A visszaváltási rendszer júliusi indulása óta eddig 700 millió palackot vettek vissza az üzletek. A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt kérdésünkre azt mondta, a visszaváltók az esetek több mint 80 százalékában levásárolható utalványban kérték a visszajáró összeget, a bankszámlára utalás eddig 15-17 százalék körül volt, a jótékonysági célra való felajánlás pedig pár százalékot tett ki.
A PET-palackkal vagy a mosószeres flakonnal nem lesz gond, de ételrendelés után jobban kell figyelni.
Ismerős a történet? Egy mozivetítés alkalmával észrevétlenül rövid időre gyöngyöző kólásüvegek képét villantották fel a nézők számára, aminek következtében a szünet ideje alatt megnőtt az említett üdítő vásárlásának a száma. Mennyire valós a történet, és vajon mennyire használnak hasonló technikákat a mai napig?