Íme a nyerő képlet a nulla hulladék felé

D2D + PAYT + DRS + MWS = +90%

A legtöbb tudós vagy matematikus nevetne a gondolaton, hogy ez valamiféle képlet vagy egyenlet. Tele van a hulladékokkal kapcsolatos szakzsargonon alapuló rövidítésekkel, mi azonban úgy gondoljuk, hogy a képlet drámai hatással bírhat Európa küzdelmére a vegyes (nem újrahasznosított) hulladék és az ebből következő, a hulladékágazatból származó üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére.

Nézzük meg tehát kicsit részletesebben, hogy mi is ez, és miért lehet ilyen pozitív hatása.

D2D = Házhoz menő gyűjtés (door-to-door collection). Az európai hulladékgazdálkodásban ma már egyértelmű, hogy a legjobb eredményeket azok a begyűjtési modellek hozzák, amelyek a háztartások és a vállalkozások küszöbén többféle elkülönített hulladékáram begyűjtésével működnek. A szelektív gyűjtést az Európai Unió jogszabályai írják elő, és magában foglalja a papír/karton, a műanyag/fém/italcsomagolások, az üveg és a fáradt olajok elkülönített gyűjtését – az utóbbi kettőt működési okokból gyakran utcai konténerekben vagy speciális gyűjtőpontokon gyűjtik, nem pedig a háztartásokban. 2024-től kötelező lesz a szerves hulladékok elkülönített gyűjtése, 2025-től pedig a textíliákat és a veszélyes hulladékokat is külön kell majd gyűjteni.

Az elmúlt 15 év során zero waste városainkból rengeteg bizonyítékunk gyűlt össze arra vonatkozóan, hogy a házhoz menő gyűjtési modellek nyújtják a legjobb teljesítményt a begyűjtött újrahasznosítható anyagok mennyisége és minősége tekintetében. Amint azt a közelmúltban végzett kutatásunk kimutatta, ezek a modellek hozzák a legjobb eredményeket a szerves anyagok esetében is, ami pedig pozitív hatással van a tágabb rendszerre. 

A fenti anyagok hatékony házhoz menő begyűjtésével és némi ismeretterjesztő tevékenységgel támogatva az önkormányzatok olyan rendszert hozhatnak létre, amellyel könnyen túlszárnyalhatják az újrahasznosításra vonatkozó minimálisan előírt célértékeket – 55% 2025-re, 60% 2030-ra, és 65% 2035-re.

A következő lépés a képletben a Pay-As-You-Throw (PAYT) hozzáadása. A PAYT-modellek a hulladékköltségeket minden háztartás számára a keletkező hulladék mennyiségével (és különösen a hulladéklerakókban vagy hulladékégetőkben ártalmatlanítandó maradék hulladék mennyiségével) arányosan egyénre szabják, így ösztönözve a hulladékcsökkentést. A legjobb PAYT-modellek az éves hulladékdíjban a következőket foglalják magukba:

• Egy fix rész, amelyet minden háztartásnak fizetnie kell (a teljes díj kb. 60-70%-a);
• és egy változó rész (a fennmaradó 30-40%), amelyet a hulladék mennyiségével arányosan határoznak meg (pl. a kihelyezések száma, a hulladékgyűjtők száma vagy az egyes háztartások által igényelt gyűjtési gyakoriság). Azok a háztartások, amelyek kevesebb hulladékot termelnek, és ezért kisebb kukákkal rendelkeznek vagy ritkábban helyezik ki a kukákat, kevesebbet fizetnek.

Az európai önkormányzatokkal folytatott munkánkból származó bizonyítékok azt mutatják, hogy azok a városok gyűjtik külön-külön a legtöbb hulladékot, amelyek ilyen típusú „Fizess, ha hulladékot termelsz” modellt alkalmaznak. Még azon az önkormányzatoknál is, ahol a D2D rendszerek bevezetésének köszönhetően korábban már kiváló eredményeket értek el a szelektív gyűjtés terén, a PAYT bevezetése tovább növeli az újrahasznosítási arányokat, és jellemzően a felére csökkenti a maradék hulladék mennyiségét. Ezek az önkormányzatok rendre a keletkező települési hulladék több mint 80%-át szelektíven gyűjtik. Az olaszországi Párma városa a legkiemelkedőbb példa arra, hogy ez milyen pozitív hatással járhat már rövid idő alatt is, és hogyan lehetséges egy sűrűn lakott területen belül.

A Zero Waste Europe #GetBack kampányának keretében készült illusztráció, amely az újrahasználati rendszerekre való átállás fontosságát hangsúlyozta – a kapmányba a Humusz Szövetség is beszállt

A képlet harmadik eleme a betétdíjas rendszerek (deposit return system, DRS) bevezetése. A DRS bizonyítottan a leghatékonyabb és leginkább fenntartható módja annak, hogy az anyagokat újra és újra használjuk, az újrafeldolgozás pedig csak a végső megoldás legyen. A DRS egy olyan rendszer, amelyben a terméket vásárló fogyasztók egy kiegészítő pénzösszeget (betétdíjat) fizetnek, amelyet a csomagolás vagy a termék gyűjtőhelyre történő visszaszolgáltatásakor visszatérítenek nekik. A rendszer alapja, hogy a fogyasztókat gazdasági ösztönzéssel veszik rá arra, hogy az üres csomagolásokat bármely üzletbe visszavigyék, és ezáltal biztosítsák azok újrafelhasználását vagy újrahasznosítását.

Az italos palackok és dobozok esetében ezek a rendszerek már világszerte több mint 40 régióban működnek, nagyszerű eredményekkel. Jelenleg a DRS bevált módszert kínál az önkormányzatoknak az elfogyasztott italcsomagolások közel 90%-ának visszagyűjtésére, ami az uniós jogszabályokban 2029-re előírt cél. Ideális esetben a DRS-rendszerek előnyben részesítik az újrahasználható üveg csomagolásokat, de rövid- és középtávon az újrahasznosítható PET-palackok gyűjtésére is használhatók. Ezért, ha a DRS helyi szinten működik, a meglévő D2D gyűjtésen és a háztartások esetében alkalmazott PAYT rendszeren felül, akkor a vegyes hulladékok minimalizálása felé történő további jelentős előrelépést eredményezhet.

Elértük a képlet utolsó elemét, amellyel még jobb eredményekre törekszünk.

A vegyes hulladékok válogatása (MWS) a megoldás legvégső fázisa az újrahasznosítható anyagok, például a műanyagok, fémek és papír visszanyerésére, mielőtt a fennmaradó vegyes hulladékot elégetnék vagy a hulladéklerakóba juttatnák. Az MWS olyan újrahasznosítható anyagok visszanyerésére szolgál, amelyek kimaradtak mind a települési szelektív hulladékgyűjtési rendszerből, mind a betétdíjas rendszerből (DRS). Az ilyen újrahasznosítható anyagok több okból is előfordulhatnak a maradék hulladékban – talán a szelektív gyűjtési rendszerek eredendő hiányosságai miatt, vagy azért, mert sok ilyen anyag nem tartozik a kiterjesztett gyártói felelősség (EPR) által támogatott szelektív gyűjtési rendszerek hatálya alá. Ez különösen igaz a nem csomagolóanyagként használt műanyagokra, amelyek gyakran értékes polimerekből állnak, és amelyek a maradék hulladékban koncentrálódnak. Azokon a településeken, ahol magas az újrafeldolgozási arány és ennek következtében alacsony a maradék hulladék mennyisége, az ilyen műanyagok aránya sokkal magasabb.

Az MWS hozzájárulása a településihulladék-újrahasznosítási célokhoz – az Eunomia és a Reloop vegyeshulladék-válogatásról szóló jelentéséből származó grafikon. Az IC a fejlettebb begyűjtésre, az IR pedig a fejlettebb újrahasznosításra utal. Zöld oszlop: Marginális hatás a szilárdhulladék-újrahasznosítási célkitűzésre. Narancssárga oszlop: További hatás ambiciózus MWS esetén.

A technológiai fejlődés eredménye, hogy egyre több európai hulladékgazdálkodással foglalkozó vállalat rendelkezik automatizált válogatóberendezéssel, amely ezeket az anyagokat elkülöníti a maradék hulladéktól, majd olyan színvonalon tisztítja meg, hogy könnyen visszahelyezhetőek legyenek a másodlagos nyersanyagok rendszerébe. A műanyagokra és fémekre összpontosítva a vegyes hulladékok válogatása drámaian pozitív hatással lehet az éghajlati kibocsátások csökkentésére, különösen a hulladékukat elégető önkormányzatok esetében.

A különböző begyűjtési modellekhez kapcsolódó származó ÜHG-kibocsátás-megtakarítás (ktCO₂e) – az Eunomia és a Reloop vegyeshulladék-válogatásról szóló jelentéséből származó grafikon. A zöld oszlop az újrahasznosításra, a narancssárga pedig a maradék hulladékra vonatkozik.

Ezek alapján a fenti módszerek együttes alkalmazása jelenti a nyerő képletet azon települések számára, amelyek csökkenteni kívánják a vegyes hulladék mennyiségét.

A házhoz menő (D2D) gyűjtési rendszer alapjaival, amelyet a lakossági hulladékcsökkentés további ösztönzése érdekében a „Pay-As-You-Throw” (PAYT) rendszerrel egészítenek ki, az önkormányzatok 90% feletti szelektív gyűjtési arányt érhetnek el, amire Olaszországból közel száz példa ismert. Mindehhez végül hozzáadható a vegyes hulladékok válogatása (MWS), hogy a korábban elmulasztott vagy a szelektív gyűjtési rendszerek által nem célzott újrahasznosítható anyagokat is begyűjtsék, mint például a nem csomagolóanyagként használt műanyagokat.

A legfontosabb dolog, amit nem szabad elfelejteni, hogy az egyenlet első három részének bármelyike nélkül a fenti sikerek elérése sokkal kevésbé valószínű. Amint azt a svédországi és norvégiai példákból láthatjuk, a kizárólag a vegyes hulladék válogatását alkalmazó önkormányzatok nem képesek 60-70% feletti eredményt elérni, miközben az EEA számos akadályt azonosított, amelyek akadályozzák az európai országokat az újrahasznosítási arányok növelésében.

Természetesen fontos megjegyezni, hogy a jobb szelektív gyűjtés sem csodafegyver a problémánk megoldására. Először a hulladéktermelés egészével kell foglalkoznunk, tekintettel az európai műanyag-újrahasznosítási rendszer nehézségeire. Ezt úgy lehet elérni, hogy az önkormányzatok olyan irányelveket és intézkedéseket valósítanak meg, amelyek elősegítik az újrahasználati kultúra meghonosítását.

Míg azonban a csökkentés és az újrahasználat még mindig az „A terv” a fenntarthatóság szempontjából, az újrahasznosítás továbbra is a körforgásos gazdaság alacsonyan csüngő gyümölcse, és kulcsfontosságú szolgáltatásokat és előnyöket nyújthat, miközben előkészítjük az utat a további csökkentés és az újrahasználat felé. Ezért azáltal, hogy az újrahasznosítható anyagok közül minél többet szétválogatnak, és ennek eredményeként minden egyes nyersanyag jobb minőségű, így nagyobb valószínűséggel kerülhet újrahasznosításra zárt körforgásban, az önkormányzatoknak nagy befolyásuk lehet az égetésre vagy hulladéklerakóba kerülő hulladék mennyiségére – ebből pedig gazdasági és környezeti előnyök is származnak.

Forrás: ZWE

Fordította: Uray Katalin