Célt téveszt az Unió az elektronikai hulladékok szabályozása során

Az Európai Környezetvédelmi Iroda (European Envrionmental Bureau - EEB)
üdvözölte az Európa Tanács brüsszeli találkozóján nyilvánosságra hozott
egyezményt, azonban még mindig messze vagyunk
attól, hogy megoldást találjunk Európa leggyorsabban növekvő hulladék
típusának problémájára.

Az egyes döntéshozói lépések
közéleti, politikai indoklásában folyton azt halljuk, hogy azért
történnek a dolgok, mert az uniós szabályoknak így-úgy meg kell
felelnünk, mert az EU ezt támogatja, azt meg nem. Mintha ennek az
országnak nem is lehetne önálló akarata, érdekrendszere.
A
Évek óta várható volt. Január
végén megtörtént. A Coca Cola magyarországi vállalata levélben
közölte partnereivel, beszünteti a visszaváltható palackos kólák
forgalmazását.
A Nemzeti Civil Alap által évek óta támogatott magazinunk a legutóbbi pályázati kiíráson vélhetőleg az egyre szűkülő források áldozatául esett. Hasonló okokra hivatkozott a Nemzeti Kulturális Alap is beadott pályázatunk negatív elbírálását követően. Nem adjuk fel, továbbra is pályázunk ahová csak lehet, hogy életben tartsuk a 15 éve kiadott újságot. A fentiek miatt a KukaBúvár téli számával viszont csak február végén tudunk kijönni, csökkentett oldal- és példányszámmal, amit az egyre apadó tartalékokból finanszíroz a Humusz Szövetség. Segítséget kérünk.
A 2000. évi LIII. törvény harmonizációjának
eredményeként a Humusz Szövetség üdvözli az immár egy évtizede hatályba lépett
törvény felülvizsgálatát. Az Európai Unió Hulladék Keretirányelvének hazai
jogszabályokba ültetésének 2010. december 12-i határidejét nem tudjuk tartani,
de ennél jóval nagyobb gond az utolsó pillanatban, átgondolásra időt alig
engedő tempóban dönteni a változásokról. Félő, hogy a gyorsan hozott döntések
kevésbé hatolnak a hulladékos problémák mélyére.
A Humusz Szövetség az Európai
Hulladékmegelőzési Hét alkalmából itthon is megrendezi a Nulla Hulladék
Hét nevű programsorozatot. November végén számos civil szervezettel
karöltve hívja fel a figyelmet arra, hogy csökkentenünk kell a termelődő
hulladékunk mennyiségét, amit elsősorban a környezettudatos
fogyasztással érhetünk el.