Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 13 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kitágítjuk határainkat

  • 2011. február 16.
  • graczek
Szerző: 
graczek

A hulladékprobléma megoldása a fenntartható fogyasztásban, a közösségek erősítésében keresendő. Ezt a szemléletet erősítjük a jövőben. Ezért lett az új nevünk Humusz Szövetség.

A Hulladék Munkaszövetséget (HuMuSz-t) 1995-ben alapították zöld szervezetek. A szövetség eredeti célja az volt, hogy a hulladékos problémákkal kapcsolatban hallassa a civilek hangját. A szervezet tevékenysége az elmúlt másfél évtizedben folyamatosan bővült és a benne dolgozók eszköztára is folyamatosan fejlődött, finomodott. Foglalkoztunk a visszaváltható csomagolástól kezdve az újrapapíron át az Országos Hulladékgazdálkodási Tervvel, bár a kezdetek óta valljuk, hogy a csökkentéshez nem a keletkező hulladék viszonylag környezettudatos elhelyezésén, visszaforgatásán keresztül vezet az út, sokkal inkább egy tudatos és felelős gondolkodásmód az alapja, olyan új szemlélet, amelyben a tárgyak háttérbe szorulnak az életünkben, a birtoklási vágy helyett az emberi értékekben, a közösségi szellemben, az élményekben keressük a kiteljesülést.

A média és a politika megfoghatósága, könnyű értelmezése, nem utolsó sorban a piaci lehetőségek miatt régen és ma is előszeretettel foglalkozik a csővégi témákkal. Szervezetünk azonban elérkezett egy olyan állomáshoz, amelynél kifelé is sokkal nagyobb hangsúlyt adunk a nulla hulladék néven összegzett, előbb bemutatott szellemiségnek. A fókuszban már régóta nem a szelektív gyűjtés vagy a szemétszedős figyelemfelkeltő akciók szerepelnek, mert ezek a már keletkezett szemét ilyen-olyan „eltüntetését” népszerűsítik. Kulcstémánk a hulladékmegelőzés: azt próbáljuk elérni, hogy eleve ne termelődjön szemét, hogy egy olyan életet éljünk, amely eleve nem eredményez ilyen problémákat. Évek óta ezt képviseljük a kormányzat, az önkormányzatok és a média felé. Rávilágítunk arra, hogy ezen a téren hathatós változás csak úgy érhető el, ha az egyes emberek és a közösségek felelősséget vállalnak saját tetteikért és utódaik jövőjéért. Nagyon sarkítva, nem elég a hulladékunkat levinni az első szelektív gyűjtőig és ezzel nyugtázni, hogy részünkről mindent megtettünk a környezet védelme érdekében, hanem meg kell változtatni szemléletünket. A csővégi megoldásoknak köztes lépésként van jelentősége a „zölddé válás” útján, mert segítenek a figyelemfelkeltésben, érzékennyé teszik a köz tudatát a témára, de távolabb kell tekintenünk. Úgy kell gondolkodnunk és fogyasztanunk, hogy mindig számolunk annak a környezetre és közösségekre gyakorolt hatásával. Előnyben kell részesítenünk az olyan fogyasztási – és termelési – mintákat, amelyek révén kevesebb hulladék keletkezik, oda kell figyelnünk a csomagolás mellőzésére, az anyagok takarékos alkalmazására, a minél szélesebb körű újrahasználatra, más szóval a használt termékek, anyagok körforgásban tartására. A fogyasztásunkat a tényleges szükségleteinkre kell alapoznunk, nem a reklámokra és akciókra. Választásaink során előnyben kell részesítenünk a helyi közösségektől származó termékeket, a helyi kereskedelmet, a tárgyak közös használatát. Mindez pedig magától jön, ha a tárgyak helyett a közösséget, embereket helyezzük figyelmünk középpontjába.

A hulladékprobléma megoldása tehát a fenntartható fogyasztásban, a közösségek erősítésében keresendő. Ebből adódóan már nem csak a szemétszállító cégek, hulladékgazdálkodók felelőssége a helyes irány követése, hanem a társadalom minden egyes szereplőjéé. A Humusz Szövetség a jövőben tevékenységével kiemelten támogatja a közösségi értékeket erősítő civil szerveződéseket, a felsőoktatásban lévő és onnan egyszer kikerülő hallgatókat, akik idővel döntési helyzetbe kerülnek, valamint a szemléletformálást leghatékonyabban végző pedagógusokat.

A nevünkben a hulladék szó elhagyásával éppen ezt a gondolatmenetet szimbolizáljuk, kitágítjuk határainkat. A hulladékmegelőzés továbbra is a legfontosabb témánk, de látható, hogy sokkal több mindennel kell foglalkoznunk azért, hogy az elmélet gyakorlattá váljon. Reméljük, hogy ezzel a szemlélettel minden kicsit is felelős ember egyetért.