Műhelymunka az új hulladékgazdálkodási törvényről

A műhelymunkán részt vettek az ipari érdekszövetségek és a hasznosítást koordináló szervek képviselői, Szilágyi László, volt Humusz elnök, parlamenti képviselő, továbbá a Vidékfejlesztési Minisztérium is képviseltette magát a Kolozsiné Ringelhann Ágnes, a Hulladékgazdálkodási Főosztály vezetője személyében. A vitát Malatinszky Ákos, az Országos Környezetvédelmi Tanács Hulladékpolitikai Bizottságának tagja vezette, amelynek célja az volt, hogy mindannyian képet kapjunk a különböző érdekekről, szempontokról, keressük és kommunikáljuk a politikai döntéshozók felé a lehetséges megoldásokat, módosítási javaslatokat. A megjelentek abban mindannyian egyetértettek, hogy van mit elemezni, megvitatni a törvénytervezettel kapcsolatban.

A törvény felülvizsgálata

A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvényt az Európai Unió Hulladék Keretirányelvében (2008/98/EK) (HKI) foglaltakat 2012. december 12-ig kell átültetni a nemzeti szabályozásokba. A fogalmak pontosítása, egységesítése volt az egyik fő terület a módosítás során. A hazai törvény legfőbb hiányossága azonban az, hogy az ún. hulladékos hierarchiában foglalt prioritások – azaz a környezetterhelés szerint rangsorolt hulladékkal kapcsolatos teendők terén a legfontosabbak – nem jelennek meg a gyakorlatban. Mindössze a törvény bevezetőjében, az alapelvek között olvashatunk a hulladékmegelőzésről és szinte ugyanaz a helyzet az újrahasználattal kapcsolatban is.

1. ábra - Hulladékos hierarchia – Legfontosabb feladat a HKI szerint, leginkább környezetkímélő megoldás
a hulladék keletkezésének megelőzése

A műhelymunkán résztvevő érdekképviseleti szervek mindegyike sérelmesnek tartja azt, hogy a törvénytervezésbe semmilyen formában nem vonták be az érintetteket. Kész tényként mutatták be a tervezetet, ami semmiképpen nem nevezhető demokratikus eljárásnak.

Bartus Gábor a megelőzési indikátorokról

Nem könnyű téma a hulladékmegelőzés mérése, hiszen olyasvalamit kell itt mérni, ami nincs. Kulcskérdés, tehát, hogy hogyan lehet kézzelfoghatóvá tenni a hulladékmennyiség csökkenését, a különböző technológiák, életmód minták hulladékcsökkentő hatását. A műhelymunka első felében a megelőzési indikátorokról hallhattunk egy gondolatébresztő összefoglalót, amelyben a résztvevők képet kaphattak a jelenleg létező mérési utakról, koncepciókról. Bartus Gábor előadása elsősorban a mennyiségi indikátorokra összpontosult, a minőségi indikátorokkal csak érintőlegesen foglalkozott.

A hulladékmegelőzés előtérbe kerülésének fő oka, hogy ugyan a hasznosítási arány növekszik, de a települési szilárdhulladék (TSZH) gyorsabb növekedése miatt összességében a hasznosítás nem képes csökkenteni a lerakási, égetési igényeket. Növekvő társadalmi terhet jelent az ártalmatlanítás, ráadásul a szigorodó környezetvédelmi, biztonsági előírások miatt a költségek szintén emelkednek. A további okok között szerepel, hogy a hulladékmegelőzési módszerek közül több olcsóbb lett, illetve a hulladékhasznosítás nem tud olyan méretgazdasagosságot elérni, ami a növekedést lehetővé tenné. A hasznosító ipar esetében és az ártalmatlanításnál is többletköltséget jelent majd, hogy előbbinél a gazdasági növekedés miatt fokozódó kereslet, utóbbinál önmagában a termelt mennyiség növekedése miatt egyre hosszabb szállításra, bonyolultabb logisztikára lesz szükség. Egyértelműen látszik, tehát, hogy a hulladékképződéssel kell foglalkoznunk, ott kell elérni, hogy csökkenjen a mennyiség. Ezért került előtérbe az uniós hulladékos szabályozásban is a megelőzés. Ebben a szellemben írta elő az Európai Unió tagállamai számára, hogy 2013 végéig el kell készíteniük első Nemzeti Hulladékmegelőzési Tervüket.

Mit is jelent a megelőzés? A tudományos körökben használatos meghatározás szerint a hulladékmegelőzés mindaz a tevékenység, ami azt eredményezi, hogy elhasznált termék vagy melléktermék nem keletkezik. Bizonyos határeseteknél felmerülnek definíciós problémák. Például, ha egy gyártási folyamatban a leeső maradékot visszafuttatják a gyártósor elejére és újra bedolgozzák, akkor az kapun belüli újrahasznosításnak minősül vagy mellékterméknek, azaz megelőzésnek? Másrészt a hulladékmennyiség csökkenése nem csak a tudatos tevékenységnek tulajdonítható, hanem adódhat más gazdasági események pozitív, járulékos hatásaként. Ilyen a tavalyi gazdasági válság által eredményezett termelés-visszaesés és fogyasztáscsökkenés. Ezeket azonban a mérések során külön érdemes kezelni, foglalkozni kell tehát azzal, hogy hogyan választhatók el egymástól a tudatos, vagy aktív és a passzív hatások.

A megelőzésnél problémát jelent az azt eredményező tevékenységek körülírása, a szereplők számbavétele. Vizsgálhatjuk a technológiákat, a termékeket (pl. használati idő) és a fogyasztói igényeket, szükségleteket, szemléletet is. A mérés tranzakciós költsége (az a költség, amit magának a műveletnek az elvégzéséért ki kell fizetni) alacsony az égetésnél, lerakásnál, de még a hasznosításnál is, ehhez képest – sokrétűsége miatt – a megelőzési indikátorok képzése jóval költségesebb. Közvetett adatok nyerésével lehet gazdaságosan számolni. A méréseket el lehet végezni makro- és mikro szinten, valószínűleg a mikro szinten képződő adatok összesítése a magas költségek miatt nem járható, a makro szintű mérések tűnnek reálisnak.

Az indikátorok típusai között találjuk a hulladékmennyiségen alapuló megelőzési makroindikátorokat (ezek lehetnek abszolút vagy relatív – GDP-re, lakos számra vetített – mutatók), amelyek kvantitatív eredményt adnak, és többnyire a korábban képződött hulladék mennyiségéből vonják le az aktuálisan termelődött mennyiséget. Ugyanezt a vizsgálatot el lehet végezni az egyes hulladékáramokra vagy ágazatokra külön-külön is. Ezek azonban keveset árulnak el az okokról és következményekről.

A kapcsolódó, a hulladékmegelőzést folyamatában kísérő mérőszámok közül az első a hulladéktermelést befolyásoló tényezőket (magyarázó indikátorok), a fogyasztási jellemzőket és további gazdasági, szociális, kulturális paramétereket számszerűsíti. A hulladékmegelőzési megoldások alkalmazását a teljesítmény indikátorok mutatják be a megelőzéshez alkalmazott módszerekről és azok intenzitásáról (pl. komposztládák összeszámolása egy házi komposztálási projektben). Az ebből következően megelőzött hulladék mennyiségét a fent említett módszerrel könnyedén lehet mérni. A hulladéktermelés által okozott környezeti hatásokon keresztül is be lehet mutatni a megelőzés hatékonyságát (hatás indikátorok).

A teljes gazdasági anyagmérlegen alapuló megelőzési indikátorok esetén egy nemzetgazdaság területén történő fizikai áramlásokat számszerűsítenek tömeg-mértékegységekben. Nagyon lényeges szempont, hogy melyik szintről nyerik az ehhez szolgáló alapadatokat. A mikro szinttel szemben a marko szintű megközelítés reálisabbnak tűnik, illetve arra kell törekedni, hogy az anyagok körforgásba való belépése során próbáljuk elvégezni a méréseket, ugyanis akkor még az anyagáram relatív homogén, kevesebb nyersanyag fajta létezik, mint amennyi minden készül belőlük.

Az indikátorok részletes bemutatása Bartus Gábor összefoglalójában olvasható.

Hogy állunk a hulladékmegelőzéssel?

Hazánkban alapvető problémát jelent, hogy a mai napig pontatlan adatok, becslések léteznek az itthon keletkező hulladékmennyiségről. A koordináló szervezetek évek óta végeznek számításokat a és tisztában vannak a csomagolási hulladékok mennyiségét, ugyanakkor ők azzal szembesülnek, hogy a TSZH adatoknak méréseik ellentmondanak. Szerintük a keletkező TSZH-ból visszafejtve 1,5 millió tonna lenne a csomagolásihulladék-mennyiség, szemben az általuk állított 900.000 tonnával. Úgy saccolják, hogy létezik egy körülbelül 10-15%-os szürkezóna, ahol a gyártók nem fizetnek se termékdíjat, se licenszdíjat. Ugyanakkor a Humusz számára nyilvánvaló, hogy a dinamikusan növekvő fogyasztási adatokkal semmilyen összhangban nincs a szinte stagnáló csomagolásihulladék-mennyiség.

Az új tervezet a használati idő meghosszabbítását és az újrahasználatot igen, a termékfejlesztésben az anyagtakarékosságra vonatkozó előírást azonban nem tartalmazza. A kötelezettek szerint a legjobban mérhető megelőzési eredmény a csökkentett anyaghasználat a termelés során. Nyilvánvalóan ez az ipar számára legkönnyebben megvalósítható módszer, ahol nincs gazdasági konfliktus. A gyártási technológiák során csökkentett anyagfelhasználás hatékonyabbá teszi a folyamatot, költséget csökkent, így növeli a haszonkulcsot. Ebben tehát maguk a gyártók is érdekeltek. A problémát a környezetvédelmi gyártók és szolgáltatók abban látják, hogy a termék oldalon nem jelenik meg a megelőzési szemlélet, hiszen az ott már nem jár együtt a gazdasági előnyökkel. A hosszú élettartamú, javítható termékek kifejezetten a profittermelés ellen hatnak gyártói szempontból. Ezt nem lehet gazdasági szabályozókkal ösztönözni, ide más típusú szabályozók kellenek. A lakossági, fogyasztói szemlélet formálása egy harmadik fajta szabályozást igényel. A koordinálók szerint a fogyasztói szemléletformálás nem tartozhat a hulladékgazdálkodás szabályozási körébe. Jelentős hatással van rá, de elkülönülten kell kezelni, mert itt nem hulladékról van szó. Ennek megoldására önálló tervek készítését javasolják.

A megelőzési mérőszámok hivatalossá válásával a politikai döntéshozóknál előtérbe kerül azok teljesítése. A szabályozásban konfliktushoz fog vezetni az a tény, hogy a hulladékmegelőzésben érintett szereplők nyilvánvalóan először a legkönnyebb módszereket fogják választani a megelőzési célszámok teljesítésére; ahogy azok fogynak, áttérnek az egyre nehezebben teljesíthető megoldásokra, egyre növekedni fog a határköltség. Ezzel szemben a politikusok az elején óvatosan, „adagolva” fogják módosítani a megelőzésre vonatkozó előírásokat. Kezdetben keveset fognak elvárni az ipartól, később fog emelkedni az általuk kiváltott megelőzési görbe. Oda kell figyelni arra, hogy a mérőszámok ne váljanak öncélúvá, ne váltsanak ki olyan teljesítményeket, amelyeknek negatív a társadalmi jóléti haszna. A hulladékmegelőzésnek is van gazdasági értelemben egy optimuma a megelőzés haszna és a nem megelőzés költségeit mérlegelve. A mérőszámok teljesítésénél célszerű előbb a nagyobb hulladékáramok szabályozására koncentrálni, be kell állítani például ésszerű mértékűre a bányajáradékot. A hasznosítási hányad, mint megelőzési eszköz, a legkevésbé célrevezető módszer, mégis ez működik az EU-ban. A koordinálók szerint sokat segíthetne, ha nem pozitív irányból írná elő a hulladékcsökkentési módszerek célszámait, limitálni kellene inkább azt, hogy mennyi lehet az egy főre jutó maximális lerakható hulladékmennyiség. Az sokkal motiválóbb lenne. Természetesen ebben az esetben is alkalmazni kell a szubszidiaritás (közelség) elvét. Jelenleg az EU által előírt, minden tagállamra egységesen vonatkozó, mérőszámok teljesen érzéketlenek a helyi viszonyokra és ez problémát jelent bármelyik fenti megközelítésben. Erre példa, hogy Romániában a szervezett hulladékbegyűjtés aránya mindössze 70%. Nem mindegy, hogy a hazai közel 100 %-os visszagyűjtés meghatározott százaléka hasznosítandó vagy a romániai 70%-os teljesítményből indulunk ki.

A fogyasztási oldalról is hasznos lenne megközelítő adatokat szerezni. Mérni kellene a fogyasztási szokásokat, a kereskedelem struktúrájára utaló adatokat, preferenciákat. A piackutatók így vagy úgy már most is mérik, kérdés, hogy hogyan lehet ezekből egy egységes indikátort összehozni. Tény, hogy az anyagok körforgásába az anyagáram belépéskor történő mérése sokkal egyszerűbb, mint az output oldalon, azaz a fogyasztásnál. Ugyanakkor az output oldali mérés valószínűleg pontosabb adatokat szolgáltatna. A döntéshez azt kell mérlegelni, hogy mi éri meg gazdasági értelemben. A KSH által használt általános fogyasztói kosár mintájára ki lehetne találni egy anyagáramra összpontosító kosarat, az képet adhatna a megelőzési tendenciákról. Adatokat lehet nyerni a gazdasági ágazatok forgalmi adataiból is, átlagos tömeggel számolva egy terméket és azt felszorozva a teljes termelt mennyiséggel. Igaz, ez sem lesz pontos.

A hulladékgazdálkodási törvény

A Vidékfeljesztési Minisztérium képviseletében Kolozsiné Ringelhann Ágnes főosztályvezető bevezetőjében elmondta, hogy az új törvény szemléletében lesz teljesen más lesz, még a neve is megváltozik: Hulladékmegelőzési és hulladékvagyon-gazdálkodási törvényről fogunk mostantól beszélni. Jóllehet 2013-ig rendelkezésünkre áll kellő idő ahhoz, hogy egy megalapozott megelőzési tervet elkészítsünk, a minisztérium jelenlegi álláspontja szerint a megelőzési programot a jövő év elejére prognosztizált Országos Hulladékgazdálkodási Terv II. részeként tervezi megjelentetni.

Miben lesz az új törvény?

Itt kerül bevezetésre a kereskedő, a melléktermék, a közvetítő fogalma. A törvény pontosan szabályozza, hogy hogyan válhat hulladékból termék, miután megjelenik az újrahasznosításra való feldolgozás definíciója is. Szintén belekerül az újrahasználat fogalma és a hulladék arra való előkészítése (hulladékból csinálunk terméket). Egyik ága koncepciónak, hogy az anyagciklusba minél nagyobb arányú hulladékot próbáljanak meg visszakapcsolni, a másik ága a hulladékmennyiség csökkentése. Utóbbinál kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a szemléletformálásnak, amelyben az újrahasznosítással szemben a megelőzésnek kell előtérbe kerülnie. Kiemelt figyelmet érdemelnek a gyerekek.

Az új törvényben megjelenik a gyártói felelősség helyett a kiterjesztett gyártói felelősség elve, illetve az alapelvek szintjén további változás lesz, hogy a hulladékmegelőzési hierarchiában az ártalmatlanítás elé bekerül az egyéb – energetikai célú – hasznosítás.

A hulladékgazdálkodás terén is lesznek változások. A szállító nem önálló engedélyt fog kapni, csak regisztráció köteles lesz a tevékenység. A hulladéktermelő, -begyűjtő fog a szállító tevékenységéért is felelni egészen addig a pontig, amíg visszakerül hozzá az a dokumentum, amely bizonyítja, hogy megfelelő módon lett elhelyezve a hulladéka. A jelenlegi rendszerben ugyanis a hatóságok nem tudnak bírságolni, mert követhetetlen például az illegálisan lerakott hulladék forrása. A törvény nem fogja szabályozni a hulladékbirtokos és -szállító közötti viszonyt, vagyis az előírásnak való megfelelést egymás közötti szerződéses jogviszonyban kell megoldaniuk. A hulladéktermelőnek kell valamiféle garanciát kidolgoznia, hogy a szállítóval szemben védve legyen. Nem kizárt egyébként ennek a területnek a jövőbeni pontosítása a részszabályozásban. A felelősségi viszonyokkal kapcsolatban az is felmerült kérdésként, hogy a biztosítéknyújtásra készülni fog-e külön kormányrendelet. A válaszból kiderült, hogy ez a kötelezettség a környezet védelméről szóló törvényből egyértelműen levezethető most is.

A veszélyes hulladékoknál is csak szállítói regisztráció lesz, nem engedély, de ADR-rel kell szállítaniuk, az SZ-jegyek biztosítják a kontrollt, amelyeknek vissza kell kerülni a hulladéktulajdonoshoz. A veszélyes hulladékok esetében az erről szóló kormányrendeletben elő van írva a kötelező felelősségbiztosítás. Azt most vizsgálják, hogy a nem veszélyes hulladékoknál hogyan fogják biztosítékadásra kötelezni a szereplőket, ezzel kapcsolatban nincs még konkrétum.

Az ipari létesítményeknél, üzemeknél szigorítani fogják a biztosítást, biztosítéknyújtást. Ez is azt szolgálja, hogy a hulladékot termelők felelőssége fokozottabb legyen. A kezelés, előkezelés fogalmával is foglalkoztak: a jövőben az előkezelés is kezelésnek minősül. A hulladékgazdálkodás fogalma kiterjed majd az összes kezeléssel kapcsolatos tevékenységre. Rövidtávon szeretnék egyszerűsíteni, egyértelműbbé tenni a hatósági ügyintézést is.

A szennyvíz teljes egészében átkerül a szennyvízkezelési szabályozásba, tehát a vízgazdálkodási törvény is módosulni fog.

Az önkormányzati jogosítványok terén is rendet kellene csinálni, jelenleg az önkormányzatok felelnek a közszolgáltató kiválasztásáért és megbízásáért, ugyanakkor sokszor ezt a szerepet most is az önkormányzati társulások játsszák. Ez azonban ellentmond az önkormányzatok önrendelkezési elvének. Kényszerhelyzetben vannak, az uniós projektekből azonban nem lehet kiszállni. A mostani piaci viszonyok közt sok nagy, multinacionális közszolgáltató került pozícióba a pályáztatások, közbeszerzések nyomán, de valóban szükség van a terület felülvizsgálatára.

A törvénytervezetben megjelenő lerakástól való eltérítés módszereire is kitért a vita. A minisztérium hosszabb távon számol a lerakási díjakkal, de társadalom fizetőképességét figyelembe véve egyelőre nem fogják bevezetni, csak a terv szerepel majd a törvényben. A nyugat-európai gyakorlat szerint a lerakási díjból származó bevételből külföldön is csővégi beruházásokat finanszíroznak, pl. rekultivációs projekteket. Ez hosszabb távon nem lesz hatékony. Ezt a későbbi kivetés során szem előtt kell tartani.

A differenciált szemétdíj terve ismét nem jelenik meg a törvénytervezetben, mert a közsszolgáltatásról szóló törvényben sem szerepel. 2015-re azonban kötelezővé teszik a szelektív hulladékgyűjtés biztosítását. Alapvetően a házhoz menőt preferálják a döntéshozók, de a törvényben ez sem fog megjelenni. A közszolgáltatók tevékenységét a települési szilárd hulladékhoz kötik, nem a háztartási hulladékhoz. A hasznosítást koordinálók kizártnak tartják, hogy a tömegesen keletkező, TSZH-ba beletartozó hulladékok begyűjtését a közszolgáltatók reálisan meg tudják valósítani. A közszolgáltatást a háztartási hulladék fogalmához kellene kapcsolni. A hasznosítók támadják a közszolgáltatók egyeduralmának bevezetését. A közszolgáltatás definíció szerint olyan szolgáltatás, amely nem helyezhető piaci alapokra, de a köz érdekét szolgálja. Ezzel szemben a közszolgáltatók azért lobbiznak, hogy az egyébként nyereséget hozó szelektív gyűjtési rendszernél monopol helyzetbe kerülhessenek. Gazdaságilag és jogilag a leghatékonyabbnak ítélt szolgáltatóhoz kell rendelni a szolgáltatást, nem státuszhoz kötni (közszolgáltatóra szignálni). Most az „állami” vetekszik a piaci szereplőkkel.

Hatás a szabályozási környezetre

A hulladékgazdálkodási törvény módosításából több tucatnyi kormányrendelet, végrehajtó intézkedések módosítása is következik. Kérdés tehát, hogy mikor fognak valóban érvénybe lépni a törvényben megfogalmazott újdonságok? Az uniós direktívákból levezetett kormányrendeletek (pl. csomagolási hulladék) esetén az Unió szabja a határidőket. A többi végrehajtási rendelet egyébként folyamatosan lesz felülvizsgálva, vagyis egyszerre lesznek hatályban a különféle területeken a régi és új szabályozások. Szintén a rendeletekkel kapcsolatos kérdés volt, hogy az alapelvek (szennyező fizet elve, közelség elve stb.) be fognak-e kerülni a gyakorlatban a végrehajtási intézkedésekbe, de nem fognak megjelenni, mert ezek uniós szinten sem kerülnek át a részszabályozásokba.

Az országos hulladékgazdálkodási törvény és a tervezés viszonyával kapcsolatban a minisztérium álláspontja szerint az Országos Hulladékgazdálkodási Terv II. nem előzhette meg a törvényt, mert teljesen új szabályozási környezetet eredményez az új törvény, tehát szerintük az OHT II-vel csak az új törvény ismeretében lehet elkezdeni foglalkozni. Azzal meg nem érdemes számolni, hogy az Unióban hol tartanak, mert ott még most is a megelőzési módszertan fejlesztése zajlik. Nem biztos, hogy nekünk célszerű az OHT II-t ezzel megvárni. Az OHT II-ben kell majd kidolgozni a megelőzés eszközrendszerét. A civil és az ipari érdekképviseletek is elhamarkodottnak tartják a megelőzési program jövő év elejéig tervezett kidolgozását.

Az új törvény hatással lesz a termékdíjas szabályozásra is. Készül a hatásvizsgálat, a gazdasági elemzés. A termékdíjas törvény tervezete még nincs teljesen kész, az intézményi résszel kapcsolatban folynak az egyeztetések.

A jogszabálytól való eltérés lehetséges például a csomagolási hulladéknál, illetve más esetben életcikluselemzésekre alapozva. Hulladékminősítő Bizottságot nem tervez létrehozni a minisztérium, amivel a jelenlévők vitatkoztak, mert a keretirányelvben szerintük ez szerepel. A minisztérium szerint annyira sokféle anyagot kellene vizsgálni, hogy az nem reális egy bizottság keretein belül, illetve a termékszabványok biztosítják a megfelelést. A hulladékstátusz vége megítélése ennek a bizottságnak lenne a feladata, ugyanakkor a fém, műanyag, papír, réz, biológiai hulladékokra már zajlik a rendeletek kidolgozása uniós szinten, amelyek pontosan definiálni fogják, hogy melyik pontig tekinthető az anyag hulladéknak. A hasznosítók szerint a melléktermék fogalmát pontosan szabályozni kell. A gyártók minél kevesebb hulladékot termelnének, hogy csökkentsék az adminisztrációs terheiket, költségeiket, ezért melléktermék címén minél több anyagot kivesznek, így viszont a hasznosítók elesnek attól. A hasznosítók ezért azt szorgalmazzák, hogy hatósági ellenőrzésekkel biztosítsák, hogy a gyártók részéről ne legyenek visszaélések. A minisztérium az így visszaforgatott anyagot nem tekinti mellékterméknek, mert az ilyen anyagnak nincs piaca, a mellékterméknek viszont definíció szerint van.

A minisztérium is tisztában van azzal, hogy a rövid határidő miatt várhatóan lesznek hiányosságai a törvénynek. A törvény azért került decemberig a Parlament elé, mert az Unió szankcióját legfeljebb addig tudják elkerülni, ha legkésőbb tavasszal kihirdetik. A törvénymódosításokkal más országok sem állnak jól, előreláthatólag 14-15 tagország nem fogja tudni tartani a határidőt. A módosítás fő célja a keretirányelvnek való megfelelés, amit a jövő évben felül kell vizsgálni és a hazai szabályoknak megfelelően ismét módosítani kell. A hulladékgazdálkodási törvény hazai specialitása, hogy a települési szilárd hulladék kezelésével is részletesen foglalkozik, a keretirányelv azonban nem terjed ki erre, így most ezt a területet egyáltalán nem érintik a változtatások.

A műhelymunkát a Nemzeti Civil Alap, valamint Izland, Liechtenstein és Norvégia támogatta az EGT Finanszírozási Mechanizmuson és a Norvég Finanszírozási Mechanizmuson keresztül.