Tavaly augusztusban a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 12,9 milliárdos támogatást ítélt meg a Dél-Dunántúl egyik legnagyobb környezetvédelmi beruházásának: a Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási Társulás a térség hulladékgyûjtési rendszerét építi. Dr. Kiss Tiborral, a projekt menedzselését vezetõ BIOKOM kft. ügyvezetõjével beszélgetett Szuhi Attila.
2008 decemberében lépett életbe a Hulladék Keretirányelv új verziója[1], amely az elkövetkezendõ évtizedre meghatározza az EU, így hazánk hulladékgazdálkodását is. A tagállamoknak 2010. december 12-ig kell saját jogrendjükbe illeszteniük az irányelv tartalmát. A 2008/98/EK sorszámú irányelv1 nyolc fejezetbõl, 43 cikkbõl és 5 értelmezõ mellékletbõl áll. Elég hosszú és bonyolult szöveg, pontos dekódolása alighanem az elkövetkezõ évek feladata lesz.
A nulla hulladék kampány 1997-ben vette kezdetét az Új-Zélandi Nulla Hulladék Szövetség megalakulásával. 2002-re országos szintû nulla hulladék stratégia készült. Ezzel a kormány elismerte a nulla hulladék elképzelés érvényességét és megtette az elsõ lépést a hulladékkezeléstõl a megelõzés felé. A program három szektor aktív bevonására épült.
Dánia, több kutatás szerint, a világ legboldogabb országa. Kíváncsi voltam erre a boldogságra, ezért amikor lehetõségem nyílt rá, Dániát választottam Erasmus ösztöndíjam célországának. Kíváncsi voltam a Skandináv országok közismerten erõteljes környezetvédelmi politikájára is, különösen a hulladékkezelés terén betöltött legendás vezetõ szerepük érdekelt.
Igen, sajnos szemetet még a környezettudatosnak tekintett svájciak is termelnek. Nem is keveset. Csak a hazai viszonyokhoz képest kicsit jobban alájuk van szervezve a szelektív gyûjtés – külföldiként is jól el lehet igazodni abban, hogy mikor, hol, milyen szemetet és hová.
Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, ott, ahol a kurta farkú malac túr, valahol a messzi Katalóniában, élt egy Joan Rovira nevû kisfiú. Ügyetlen gyerek volt, olyannyira, hogy késõbbi munkahelyén, a szalámigyárban sem figyelt fel rá senki. Azt sem vették észre – utólag már biztosan bánják - , hogy Joan lelkében nagy dolgok vannak születõben.
Rudolf Wiedner osztrák származású hulladékos szakemberrel egy konferencián ismerkedtem meg. Már akkor is sokat beszélgettünk, figyelemre méltó dolgokat mondott hulladékról, hasznosításról, üzletpolitikáról. Több hazai céget tömörít a tulajdonában lévõ HUKE cégcsoport, amely sok tekintetben kiemelkedik a magyar közszolgáltatói piac átlagos színvonalából. Elhatároztam, hogy az elsõ adandó alkalommal felkeresem.
Elektromos palackzsugorító, aludoboz visszaváltó automata, számítógép-vezérelt lakótelepi szemétledobó. Eljött volna a „digitális szelektálás" ideje?!
Zitáék pesti értelmiségi házaspár egy iskolás és egy óvodás kisgyerekkel. Bár Zita megfogalmazásában „nem velejükig zöldek”, sok zöldnél mégis zöldebbek, ugyanis nincs autójuk.
Lehet, hogy korainak tûnik Magyarországon „nulla hulladék”-ról beszélni, amikor még a szelektív gyûjtés is csak kevesek számára érhetõ el. Mégis ezt fogjuk tenni. Ennek pedig az az oka, hogy már most el kell kezdenünk magasabbra helyezni a lécet. Az ugyanis nyilván egyértelmû mindenki számára, hogy a szelektálás bevezetése, a hasznosítás fokozatos növelése önmagában nem elegendõ. Nem elegendõ, mert a probléma sem csak annyiból áll, hogy nem tudjuk hova tenni a sok szemetet. Akad azért még egy két apró gikszer ebben a fogyasztói/termelõi struktúrában: fogynak a nyersanyagok és a természetes élõhelyek, elszennyeztük a levegõt, a talajt, a vizeket, megszûnt a helyi közösségek önellátása, egyre nagyobb és bonyolultabb rendszerek vesznek körül, amelyeket nem látunk át, így a saját cselekvõképességünkbe vetett hit is csökken, stb. A hulladékkérdés sem választható el ezektõl a problémáktól, nem lehet a rendszerbõl kiragadva „megoldani”.